Csatlakozz te is Ferenc pápához, aki az olasz hívekkel együtt rózsafüzért imádkozik ma este 9-től!

Kitekintő – 2020. március 19., csütörtök | 17:10

Ferenc pápa a március 18-i általános kihallgatás végén jelezte, hogy csatlakozik ahhoz a rózsafüzér imádsághoz, amelyet március 19-én este 9 órakor a Vatikánban mondanak olasz hívők. Az imádságot az Olasz Püspöki Konferencia hirdette meg a koronavírus-járvány okozta válságban.

Ferenc pápa újabb módon fejezi ki tehát közelségét ahhoz a sok olaszhoz, akik a koronavírus-járvány miatt szenvednek, akár azért, mert betegek vagy az érintettek hozzátartozói, akár orvosként vagy ápolóként a betegekért dolgoznak.

Amikor az általános kihallgatás végén köszöntötte az olasz nyelvű híveket, a Szentatya magáévá tette az olasz püspökök felhívását, akik a mostani egészségügyi vészhelyzetben imaalkalmat hirdettek az egész ország számára.

A pápa arra biztatott, hogy minden család, minden hívő, minden vallási közösség egyesüljön lélekben március 19-én 21 órakor a világosság rózsafüzérének közös elmondásával. „Innen foglak kísérni titeket” – tette hozzá.

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(asz)

Kapcsolódó fotógaléria