Csendes csodák tanúi a Dobogókőn képzett lelkivezetők és lelkigyakorlat-kísérők

– Mennyire hasonló, mennyire különböző szerepkör a lelkivezetés és a lelkigyakorlat-kísérés?

– „Aki a gyakorlatokat adja” – így nevezi a lelkigyakorlatos könyv a kísérőt, és ebben benne van a különbség is: a lelkigyakorlat-kísérővel a beszélgetések elsősorban (de nem kizárólag) az előzőleg adott szentírási részekkel folytatott ima tapasztalatára irányulnak. A lelkivezetés beszélgetéseiben a mindennapok tapasztalatának transzcendens dimenziója bomlik ki, persze itt is sokszor a kifejezett imatapasztalatok kapnak hangsúlyt. A lelkigyakorlat-adás tehát egy fokkal aktívabb szerep, mint a lelkivezetés. De a kettő hasonlít abból a szempontból, hogy a másik embert hallgatva – miközben életének egyetlen lényeges tapasztalata sincs kizárva –

arra figyelünk, hogy Isten Lelke miként érinti őt, a sokféle hatás, zaj közepette miként tudunk jobban őrá hangolódni.

A dobogókői lelkivezető-képzés egyik lába ennek megfelelően a lelkigondozói alapkészségek – mint meghallgatás, visszatükrözés, figyelem, empátia – elsajátítása, gyakorlása. A másik pedig annak megismerése, hogy Isten Lelke hogyan szokta megérinteni a különböző lelkiállapotú, lelki érettségű embereket. A képzésnek ez a másik része Szent Ignác lelkigyakorlatos könyvére épül. Az első év alkalmainak keretét a fundamentumnak nevezett bevezető, majd a lelkigyakorlatos könyv egy-egy „hete” adja. (...)

– Kiknek szól az Ignáci Lelkiségi Központ lelkivezetői és lelkigyakorlat-kísérői alapképzése?

– A képzés tervezésénél az volt az egyik fő cél, hogy a Manréza, ahol akkor is csak két-három jezsuita volt szolgálatban, több lelkigyakorlatozó számára tudjon személyes kísérést biztosítani. (...) egyre többen érkeztek olyanok, akik a lelki kísérői hivatást ismerték fel magukban – sokszor anélkül is, hogy a Manrézát korábban ismerték volna. Sokan közülük a képzés elvégzése után sem tudnának lelkigyakorlat-kísérést vállalni Dobogókőn, hiszen távol élnek és dolgoznak, más tennivalók kötik le őket – a képzésen ezért a hangsúly a lelkigyakorlat-kísérésről idővel a lelki kísérésre tevődött át. (...) Egyre nő az igény plébániákon, szerzetes közösségekben és a legkülönbözőbb helyen élő és dolgozó elkötelezett keresztényekben, hogy lelki kísérést kapva mélyebben Isten Lelkére figyelve élhessenek. De a mostanában végző csoportokból is meg szokott hívni kísérőket a Manréza.

(...) a jezsuitáknak már a hivatástisztázás idején, majd a képzés során is van lelkivezetőjük és részt vesznek ignáci lelkigyakorlatokon, tehát jól ismerik ezt a világot, Istenre figyelő életstílust. A lelkivezetés ugyanakkor a személyes tapasztalaton túl megkívánja a kifejezett gyakorlatot és az olyan alapismereteket is, amelyek révén személyes tapasztalatunkon túlemelkedve, tágasabban is tudunk figyelni Istenre és a másik emberre. 

(...)

A képzés az ignáci lelkiségre épül, de ennek tágassága folytán a más lelkiségi hagyományokból érkező résztvevők is otthon szokták magukat érezni benne. (...) A kitekintés más lelkiségekre azt szolgálja, hogy a kísérők értsék azokat is, aki más „nyelvjárásban” fejezik ki magukat, miközben ugyanaz a Szentháromság egy Isten vonzza őket. De a „használhatóság” nem is korlátozódik a szó szoros értelmében vett lelkivezetésre. Sokan ismerik fel, hogy munkahelyükön, családjukban változik a kommunikációjuk minősége, mélyebb figyelem és nagyobb belső szabadság, hamarabb kialakuló bizalom kezdi jellemezni.

A 2024–2026-os évfolyam tagjai és oktatóik

(...)

A lelki kísérés különleges hivatás az egyházban. És mint minden hivatásnál, megesik, hogy ennek jeleire mások hamarabb felfigyelnek, mint mi magunk. (...) persze az is lehet, hogy „belülről” figyel fel valaki arra, hogy a sokféle lehetséges segítség közül azt szeretné másoknak felkínálni, amelyik az élő Istennel való kapcsolatnak ad teret, annak kibontakozását szolgálja. Megmutatkozhat ez a finom, odaadott, önzetlen érdeklődésben Isten dolgai iránt, vagy abban, hogy könnyen nyílnak meg előtte mások az ilyen kérdéseikkel. (...) a képzés előtti felvételi beszélgetésen kifejezetten figyelünk arra, hogy akár a külső megszólítás, akár a személyes felismerés volt a fontosabb, erre milyen megerősítés érkezett a jelentkező imádságában. A képességet talán mások látják meg, de a szolgálat akkor lesz termékeny, ha Isten hívásában gyökerezik.

– Miben áll ez a különleges hivatás?

– (...) tágra nyílt, befogadó érzékelés: hogyan kommunikál Isten azzal a személlyel, aki előttünk ül? A beszélgetés során sokféle gondról, kérdésről, erőfeszítésről esik szó, és a kísérő figyelme, hite segít meghallani, hogy a felszín sokféle zaja alatt miképpen tart meg, szólít vagy hallgat Isten csendjének mélye. Együtt könnyebb megkülönböztetni, mi jön az Úrtól és mi jön félelmekből, előítéletekből, elvárásokból vagy felszínes lelkesedésekből. Lelkünk akkor válik elevenné, termékennyé, amikor gondolataink, érzésvilágunk, zsigeri reakcióink a titokzatos isteni jelenlétre hangolódnak rá. Teljes embert kívánó, de megtisztelő, felemelő dolog ezt segíteni, néha meg egyszerűen tanújának lenni harmadikként, bevonódott kívülállóként annak, ahogyan kibontakozik a megismételhetetlen, mégis egészen hétköznapi csoda.

Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható.

A képzésről bővebben ITT olvashatnak.

Forrás és fotó: jezsuita.hu

Magyar Kurír