A szolgálat 2016 januárjában indult el, előbb Kvanduk Frigyes, majd Dohány Zoltán, később Nyúl Viktor vezetésével. Jelenleg egy pécsi és egy szekszárdi koordinátor fogja össze két kórházlelkész, egy szerzetesnővér és huszonnégy önkéntes szolgálatát. Az önkéntesek között vannak egyetemisták, akik a tanulmányaik befejeztével elbúcsúznak az önkéntes szolgálattól, emiatt folyamatos az önkéntesek toborzása. Az alábbiakban a szolgálat pécsi koordinátorával, Siptár Danával készült interjúból olvashatnak részleteket.
– Mi a feladata a beteglátogató önkénteseknek, és hogy igazodik a szolgálat a kórházlelkészség küldetéséhez?
– Az önkéntesek beteglátogatásokat végeznek, együtt imádkoznak a betegekkel, akik, ha kérik, lelkipásztori látogatás keretében a szentségek vételéhez is járulhatnak. Két önkéntesünk napi 24 órában tart ügyeletet, hogy mindig elérhető legyen a lelkipásztori segítség sürgős helyzetekben. Fontos azonban, hogy a szolgálat küldetése nem csak vallásos emberek irányába szól – bárkihez megyünk, aki odafigyelést, beszélgetést igényel. Nem téríteni megyünk, hanem csak egyszerűen ott lenni a szükséget szenvedő beteg ember mellett. Ugyanakkor az is fontos része a munkánknak, hogy ne csak a betegeket, hanem a hozzátartozókat is támogassuk egy-egy jó szóval.
– A Pécsi Egyházmegye honlapján található egy 0–24 órában hívható ügyeleti telefonszám és egy úgynevezett lélekerősítő telefonvonal (...)
– Leginkább akkor hívnak, amikor valakinek lelki támogatásra, beszélgetésre, imára vagy szentségek vételére van szüksége. Sok esetben épp a nővérek vagy az orvosok szólnak, ha egy beteg pappal szeretne beszélni, de az is előfordul, hogy a családtagok keresnek meg minket telefonon, amikor nehéz döntések előtt állnak, vagy vigaszt keresnek.
– Mi történik a kórházi beteglátogatás alkalmain?
– Minden látogatásunkat az egészségügyi intézmény személyzetének munkájához és kéréseihez alkalmazkodva végezzük. A kórházban az önkéntesek kórteremről kórteremre mennek, kedvesen megszólítják a betegeket, röviden bemutatkoznak. Attól függően, hogy nyitott-e e beteg a beszélgetésre, az önkéntes érzi, hogy szükséges-e még maradni a beteg mellett. Ha nem, továbbmegy a következő beteghez. Előfordul, hogy az egész látogatási időt egyetlen betegágy mellett tölti, akinek éppen akkor van hosszabb beszélgetésre szüksége — és ez így teljesen rendben van.
(...)
Az otthonokban az önkéntesek rendszeresen látogatják a lakókat, akikkel így idővel személyesebb kapcsolat alakul ki, ismerősként keresik fel az idős gondozottakat, akik a visszajelzések szerint nagyon hálásak a törődésért. Sokan mondják, hogy megnyugvást ad nekik a beszélgetés vagy az ima. Van, aki azt mondja: „Már attól jobban vagyok, hogy valaki bejött hozzám.” Ezek a visszajelzések erőt adnak nekünk a folytatáshoz.
– (...) Miben látják a beteglátogató szolgálat legnagyobb nehézségeit?
– Az egyik nagy kihívás, hogy nem minden beteg kér segítséget nyíltan, sokan zárkózottak. Vannak, akik keveset tudnak a lelkigondozásról, de az is előfordul, hogy azért utasítanak el, mert azt hiszik, téríteni megyünk, noha küldetésünk arra szól, hogy egyszerűen csak jelen legyünk a beteg mellett – ahogy Jézus is mondta: „Beteg voltam, és meglátogattatok.” (Mt 25,36)
(...) Isten ott van velünk ezekben a helyzetekben. Sokszor a betegek hite is megerősít minket, ahogy az önkéntesekből álló közösségünk csoportja is erőt jelent a számunkra. Az önkénteseink közössége nem nagy, de annál erősebb. Havonta egyszer találkozunk, beszélgetünk a tapasztalatokról, megosztjuk, ami a szívünkben van. Ezek a találkozások is sok erőt adnak. De a legszebb pillanatok azok, amikor valaki megnyílik számunkra. Amikor látjuk, hogy a jelenlét és a beszélgetés megnyugvást, vigaszt hoz számára. Amikor a beteg azt mondja: „Jól esett, hogy bejött, hogy meghallgatott.” Ezek a pillanatok nagy ajándékok. (...)
– Önnek mit jelent és mit tanít a beteglátogatás szolgálata?
– Azt, hogy az élet törékeny és minden pillanata ajándék. Megtanított jobban figyelni az emberekre, és értékelni a csendet, az egyszerű dolgokat. Sokszor a betegek hite tanít engem. Ők mutatják meg, mit jelent igazán bízni Istenben, mert a gyógyulás nem csak a test dolga. Ha valakinek béke van a szívében, az a gyógyulást és a megbékélést is segíti.
– (...) Hogyan lehet a kórházlelkészséghez csatlakozni?
– Fontos hangsúlyozni, hogy a szolgálathoz nem szükséges különleges vagy szakmai végzettség. Elegendő az emberek felé való nyitottság és szeretettel való odafordulás. Ez a leglényegesebb. Az önkénteseket felkészítjük arra, hogyan lehet jól jelen lenni egy beteg mellett, és melyek azok a főként erkölcsi szabályok, amelyeket szem előtt kell tartani. Ezt követően általában három, a koordinátorral közös látogatás után már önállóan mennek látogatni a választott kórházi osztályra vagy idősek otthonába.
A szolgálatra jelentkezők a Pécsi Egyházmegye honlapján található jelentkezési űrlapon, vagy az ott közölt telefonszámon is kereshetnek minket. A kórházlelkészség honlapján pedig számos hasznos információt találnak betegek és hozzátartozók egyaránt.
A beszélgetés teljes terjedelmében ITT olvasható.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



