Cser Mária Ágnes: Sok ezer gyermekem van

Cser Mária Ágnes hangsúlyozza, hogy az orvos és a gyermek közötti szeretet független a pénztől, egyszerűen csak létezik, „égi kincs.” Az ártatlan gyermek mindig őszinte, reakciói, cselekedetei valósak, „szeretetantennái milliárdnyiak”, még ha betegek is. A legtöbben azonban meggyógyulnak, s bár gyakran előfordul, hogy a gyógyulás hosszú ideig tart, a gyermek és gyógyító közötti kapcsolat „mélyül, önzetlen bizalommá fejlődik gyakran.” Közben a beteg gyermek szüleivel kialakított, sokszor tartós kapcsolat rengeteg értékes, örömteli segítséget ad az orvosnak. „A meggyógyult gyermek és szülei, orvosai közötti kapcsolat pedig a legszentebb, legemberibb kapcsolatok egyike a földön.”

A könyv írója gyermekkorát felidézve nagy szeretettel beszél értelmiségi szüleiről, akik „nem az önzésen, önmegvalósításon küzdöttek, hanem a Szent Pál-i szeretettel éltek egymásnak és négy gyermeküknek.” Cser Mária Ágnes vallásos légkörben nőtt fel, de a hite igazán akkor mélyült el, amikor másodéves egyetemistaként nővéri gyakorlatra a klinikára jelentkezett. Itt szembesült azzal, hogy a magzat tudja, mikor kell elindulnia a szülőcsatornán a világ felé, pontosan tudja, hogyan kell fordulnia, mikor vehet először levegőt, és azonnal, a születés perceiben tudja, hogyan kell cselekednie, ha az anyja mellére teszik. Ekkor döbbent rá, hogy a 20. században sem tudunk többet a születés misztériumáról, mint több ezer évvel ezelőtt. „Sokat tudunk arról, hogy ne szülessen meg a magzat, hogy a nő dönthet, ne legyen gyermeke, ma már arról is dönthet sok pénzért, hogy mi legyen a gyermek neme. Csak egyről nem dönthet, hogy a születendő gyermeke Isten ajándéka, minden örömmel és bánattal együtt. A születés látványa, élménye kereszténnyé, katolikussá tett mindörökre.”

Hajszál híja volt annak, hogy Cser Mária Ágnes nem hagyta el a gyermekgyógyászatot már pályája elején, egy különösen tragikus haláleset miatt. Egy tizennégy hónapos, fehérvérűségben szenvedő kislány szörnyű kínok között meghalt, mert nem jutott hozzá a Vincristin nevű gyógyszerhez, ami itthon készült, de csak külföldre, sok pénzért, a magyar gyermeknek nem jutott belőle. Az ifjú doktornő lelkében drámai küzdelmek játszódtak le ekkor, és elhatározta, elhagyja az orvosi pályát, de a híres Kerpel professzor lebeszélte erről, „Istentől megáldott szavakkal.” Cser Mária Ágnes ennek hatására az Úrhoz fordult, kérve, hogy egész életében a gyermekek javára élhessen, semmi ne legyen fontosabb számára szeretetteljes ápolásuknál. „A kegyelmet megkaptam, nehezen, de évtizedek után is elfogadom az Úr döntéseit akkor is, ha nem értem, miért kell sokat szenvednie egy gyermeknek, és miért szólít az Úr magához gyerekeket zsenge korukban.” A kötet szerzője azt állítja, minden betegét, vagyis gyermekét úgy szerette, szereti ma is, hogy nem tud különbséget tenni közöttük. „Mindannyian Isten pártfogoltjai, és az én szeretteim.”

Cser Mária Ágnes életében kiemelkedő szerepe van a katolicizmus központjának, Rómának. Ha valami nagy fájdalom éri, elveszíti valamelyik gyermekét, vagy családtagját, az Örök Városban lelkileg megerősödik. Hatalmas élményt jelentett számára, hogy részt vehetett II. János Pál pápaságának 25. éves jubileumi ünnepségén és Teréz anya ugyancsak 2003-ban bekövetkezett boldoggá avatásán.

A szerző felidézi a 2008-as esztendőt is, amikor szembesülnie kellett azzal, hogy sorozatos asztmás rohamai miatt nem folytathatja hivatását. Egyéni megpróbáltatásai mellett egy Bíró László püspök által közölt adatsor is nyomasztotta, amelyből többek között kiderült, hogy a magyar nők harmada nem szül gyermeket; 850 ezer gyermek él szegénységben; tíz gyermekből négy olyan anyától születik, akinek nincs férje; 700 ezer ember él hónapról hónapra, csak segélyből. Cser Mária Ágnes akkori sorai szerint Magyarország sokszor volt már nehéz helyzetben, „háborúkban, szegénységben, de ilyen borzalmas morális bűnök talán még sosem voltak.” Eltűnődve azon, hogy mit tehetne embertársai belső békéjéért, így ír: „Jó szó, mosoly, köszönet, figyelmesség, szeretetteljes emberi kommunikáció talán a legtöbb, amit adhatok.”

A könyv írója néhány évvel ezelőtt széttépte gyermekkorától folyamatosan írt naplóját. Címe ez volt: „Add Uram, hogy mindig neked éljek.” Cser Mária Ágnes visszaemlékezésit elolvasva egyértelmű, hogy az Úr megadta számára ezt a kegyelmet: egész életében a másokért való, lehajló, krisztusi szeretetet gyakorolta. Ahogy azt egyik, az asztmából meggyógyított kis betegének és keresztfiának, Gábornak az édesanyja, Judit írta: „Orvosként, családtagként és emberként is mindig ugyanazt tette. Az önmagát szétajándékozó életet élte, éli ma is, melyhez csak igaz hit adhat erőt.”

(Kairosz Kiadó, 2015.) 

Bodnár Dániel/Magyar Kurír