Cserediákprogram indiai partnerrel – Hazai rendi fenntartású gimnáziumok együttműködése

Tavaly márciusban az egyetem rektora, Keith Remigius D’Souza SJ és az előkészítő évfolyamok igazgatója, Savio Sunil D’Souza egy kint élő indiai üzletemberrel meglátogatták a budapesti Piarista Gimnáziumot, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumot és a Szent Angéla Ferences Gimnáziumot. Jári Ferenc mumbai magyar főkonzul és a Külügyminisztérium is szorgalmazta, hogy létrejöjjön a kapcsolat a három iskolával.

„Cserekapcsolataink vannak Németországgal, Olaszországgal és Belgiummal, egyszerre hetvenöt diákot szoktunk fogadni. De India elsőre nagyon távolinak tűnt – mondja Mikesy András, a Szent Angéla-gimnázium igazgatóhelyettese, angoltanár. – Megnyugtató volt, hogy keresztény hátterű, jezsuita fenntartású intézményről van szó, a személyes találkozás pedig meggyőzött minket arról, hogy bátran belevághatunk a programba. Mivel mindhárom gimnáziumot nagyon rokonszenvesnek találta a mumbai iskola vezetősége, azt mondták, örülnének, ha együtt vennénk részt a cserekapcsolatban.”  

Négy szerzetesrend együttműködése valósul meg ebben a programban – mondja Szalai Gábor, a Szent Angéla-iskola igazgatója. „Megörültem, hogy neves iskolákkal, a piaristákkal és a ciszterekkel közösen vehetünk részt ebben, hiszen hajlamosak vagyunk »az én házam, az én váram« mentalitás szerint gondolkodni. Ez a példaértékű együttműködés szakmai tapasztalat is lehet, és jó lehetőség arra, hogy szorosabbra fonjuk a szerzetesi iskolák közötti kapcsolatot, hiszen az eddig csak a fenntartók között valósult meg, az iskolák között gyakorlati együttműködés még nemigen volt.”

Az az izgalmas ebben a cserekapcsolatban, hogy egy másik kultúrához kell alkalmazkodni.

Megnézhetjük, Indiában hogyan működik egy iskola, s így többet tudhatunk meg saját magunkról is. Jobban megérthetjük, miért fontos ott a katolikus vallás, mi miért vagyunk katolikusok, és mik azok a kulturális szokások, amelyek összekapcsolnak bennünket – fogalmaz Horváth Bálint, a Piarista Gimnázium igazgatója. – Nehéz eljutni Indiába, ám ez egy különleges ország különleges kultúrával, az ételektől kezdve a modern nagyvárosig. Megtapasztalható itt a társadalom rétegzettsége, a nagyon gazdag és a nagyon szegény emberek világa. Egy magyar diák Indiában olyan meghatározó élményt szerezhet, amit nem lehet összehasonlítani egy európai út élményeivel.” 

Három lelkes tanárt kellett találni, akik szívesen részt vesznek a programban, és bár nem ismerik egymást, mégis jól tudnak együttműködni. A ferences iskolában Mikesy András, a cisztereknél Kotschyné Bellosevich Anna angoltanárnő, a piaristáknál Mjazovszky Ákos földrajz–biológia szakos tanár vállalta ezt a feladatot, közülük Anna lett a cserekapcsolat „motorja”. Szeptember végén döntöttek úgy, hogy belevágnak a programba. Az indiaiak az időjárás miatt novemberi érkezést javasoltak, így sietni kellett, hogy jó áron találjanak repülőjegyeket, beszerezzék a vízumokat, és mindenki felvegye az ajánlott oltásokat. Novemberben végül Kotschyné Bellosevich Anna és Mjazovszky Ákos utazott ki tizenhat gimnazistával. Indulás előtt Benvin Sebastian Madassery verbita atya ismertetőt tartott Indiáról, hogy a résztvevők képet kapjanak arról, mi vár rájuk. A valóság azonban mindig más, mint az elmélet.

„Nagy szeretettel fogadtak minket Mumbaiban. Átestünk az első kultúrsokkon, a nyomor, a rengeteg autó, a légszennyezés, a zaj, a tömeg és a hatalmas épületek élményén. Az első döbbenet azután átalakult csodálkozássá – mondja Kotschyné Bellosevich Anna. – Jó volt megtapasztalni, mennyire elfogadóak, alázatosak az ottani emberek, mennyire megbékéltek azzal, amijük van, és hogy nincs ellentét gazdag és szegény között. Ez a különleges város egy olvasztótégely: muszlim, hindu, párszi és keresztény békésen él egymás mellett. Sok hajléktalant láttunk az utcákon, akik minden reggel megmosakodnak, kimossák a ruháikat, rendet raknak maguk körül, és a közeli templomból naponta kapnak meleg ételt. Megdöbbentett, milyen tisztaság van Mumbai belső részein, még ott is, ahol nyomorban élnek. Soha nem alszik a város, éjjel is járnak a motorok, a taxik. Mindenhol piacok, bevásárlóhelyek, bazárok és rendezett, gyönyörű épületek.” 

A St. Xavier’s College-ban a tanárok százhúsz gyereket tanítanak egyszerre. „A diákok tisztelik őket, mert

a tanulás jelenti számukra az egyetlen kitörési lehetőséget. Nehéz bekerülni ide, hiszen ez Mumbai legjobb állami finanszírozású iskolája, és a tandíj jelképes. Akik ide járnak, akarnak tanulni.

Voltam kémiaórán, ahol egyszerre százhúsz gyerek figyelt és jegyzetelt – mondja Anna. – Az iskolában a katolikusok aránya húsz-huszonöt százalék, kvótarendszer szabályozza a vallások arányát. Az indiaiak nagyon családközpontúak. Csodálatos látni, mennyire jól működik egy olyan társadalom, ahol az emberek számíthatnak egymásra, együttműködik a szülő, a nagyszülő, a testvérek és az unokatestvérek.” 

Süveges Ármin tizenegyedik osztályos szentimrés diák is részt vett a november 26-ától december 5-éig tartó mumbai úton. „Az iskolánkban megkérdezték az osztályfőnököket, kiket delegálnának Indiába. A szüleim meglepődtek, amikor elolvasták az igazgató úrtól érkező levelet. Megbeszéltük, milyen lehetőségeket rejt magában az út, és milyen aggályok merülnek fel, s ezeket mérlegelve döntöttünk. Amikor megérkeztünk Mumbaiba, megcsapott bennünket a forróság és a pára, különlegesek voltak az illatok is. Egy felső középosztálybeli, ötfős értelmiségi családnál laktam, ahol két gyerek volt, és a nagymama is velük élt.

Mumbai hatalmas multinacionális világváros, pénzügyi központ. A felhőkarcolók panelházas lakónegyedekkel és a nyomornegyedekkel váltakoznak.

Napközben harminc-harmincöt fok volt a hőmérséklet, éjszaka huszonöt körüli, de a pára miatt ott egészen más az ember hőérzete. Furcsa volt szandálban flangálni decemberben, amikor otthon már szinte a mézeskalácsot sütik. Kulturális előadással, táncokkal, énekkel készültek a diákok, részt vettünk néhány tanórán is. Az indiai táncok varázslatosak. A mozdulatoknak meghatározott jelentésük van, a táncok népi legendákat, vallási történeteket mesélnek el. Az egyik bemutatón kitaláltunk egy rövid történetet, amit tánclépésekkel előadtak. Hihetetlenül lenyűgöző volt! Mindenki nyitott, barátságos, vendégszerető és segítőkész Mumbaiban. Nekem úgy tűnt, sokaknál keverednek a vallások eszméi. A szállásadóim autójában volt egy kis medál a Mother Marie-templomból, s mellette ott csücsült az egyik hindu istenség szobra.”

Gyimóthy Hanga, a Szent Angéla-iskola tizenegyedikes tanulója a lehetőség hallatán először csak viccelődött a barátaival, hogy megy Indiába, majd a viccből komoly szándék lett, amit megosztott a szüleivel is. „Elcsodálkoztam, hogy az indiai cserediák és az anyukája sofőrrel jöttek értem a reptérre, majd egész héten sofőrrel vittek mindenhová, annak ellenére, hogy nem gazdagok. Mumbaiban ugyanis így tudják foglalkoztatni a rengeteg embert. A család nagyon hamar befogadott, mindent meg akartak mutatni, meg akartak kóstoltatni velem. Az indiai vidék tetszett a legjobban és az Elefánt-sziget, ahol gyönyörű régi templomokat láttunk. A legmeglepőbb az volt, hogy az utcán teheneket látni virágokkal feldíszítve, és kisgyerekek vigyáznak rájuk. A cserekapcsolat sokat segített abban, hogy kevésbé legyek előítéletes, és könnyebben tudjak alkalmazkodni.”

Garzó Gergely és Major Dániel Ádám tizenegyedikes piarista tanulókat is bátorították a szüleik, hogy vágjanak bele az indiai utazásba. A levelezési listán mindenkihez eljutottak a fontos információk arról, hogy milyen oltásokat érdemes beadatni, hogy Indiában nem lehet csapvizet inni, és hogy egy különleges szúnyogriasztót is érdemes beszerezni. A piarista diákok azt is elmondják, biztonságérzetet adott nekik, hogy együtt vettek részt ezen az egzotikus úton. „Hatalmas élményt jelentett az is, hogy meghívtak minket egy szülinapi partira, hihetetlen volt a hangulat. Az indiaiakhoz közel áll a nyugati kultúra, de a legfontosabb számukra a zene és a tánc. Náluk este tizenegykor is pezseg az élet, nyitva vannak a bazárok. A diákok is későn fekszenek. Reggel kilenckor kezdik az iskolát, otthon előtte még kényelmesen megreggeliznek. Furcsa volt teheneket látni a taxik között. Tiszteletben tartják őket: ha átmennek az úton, a forgalom megáll. Olyat is láttunk, hogy egy fémpanelekből összeállított nagy »dobozban« egy komplett fodrászszalon működött, pedig akár át is tudott volna fújni rajta a szél” – sorolják különleges élményeiket. 

Mjazovszky Ákos tizenegyedikes osztályfőnök a piaristáknál, a párhuzamos osztályban is tanít, így ismeri a gyerekeket. „Most jártam először Ázsiában, nem voltam felkészülve a huszonnégy milliós városra.

Mumbaiban óriási a kontraszt: egyes területeken az aszfalton élik az életüket a szegény emberek, ugyanakkor ott vannak a hatvan-hetven emeletes felhőkarcolók is.

New York után ebben a városban él a legtöbb dollármilliárdos. Ha valaki kórházba kerül, elkíséri a családja, még a kisgyerekek is, és amíg ki nem kerül onnan, a kórház mellett alszanak a földön, kóbor állatok között. Hatalmas szárnyfesztávú madárféleségeket is láttunk az utcákon, mint kiderült, repülőkutyák voltak. Megdöbbentett, hogy az iskola földszintjén elhelyezett tárlókban minden különleges védelem nélkül ékírásos agyagtáblákat őriznek a hozzájuk tartozó pecsétnyomókkal, s mellettük három-négyezer éves agyagfigurák és cserépedények láthatók. Egyik nap az Indiai-óceán partján fociztak a fiúk a pálmafák alatt, a homokos tengerparton. Csodálatos volt!”

Május 14-e és 26-a között azután tizennyolc mumbai diák látogatott Budapestre. Mindhárom fogadó intézmény iskolalátogatást szervezett nekik, és elvitték őket a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumba is. Ezeken az alkalmakon az indiaiak betekinthettek tanítási órákba is, a Piarista Gimnáziumban például Melegh Béla tartott nekik énekórát angolul, szerteágazóan bemutatva Bartók Béla és Kodály Zoltán tevékenységét. A ciszter iskolában részt vettek Buzási Botond történelemóráján, Takács Szilvia tanárnővel rajzórán labdát vagy kulcsdíszt nemezeltek, egy közös testnevelésórán pedig röplabdáztak és fociztak a magyar diákokkal. A Szent Angéla-gimnáziumban megismerhették a ferences rendet, kis matyó és kalocsai mintás szütyőket készítettek, magyar néptáncot tanultak, és maguk is bemutatkoztak egy különleges táncos műsorral.

A mumbai diákoknak megmutatták a Dunakanyart, a visegrádi várat, a Balatont, sárkányhajóztak velük a Velencei-tavon, és keresztül-kasul bejárták Budapestet. A tanárok borkostolón voltak, majd közös vacsorán Annánál, és a cserekapcsolatban résztvevőkkel közösen ünnepeltek szentmisét, amit Benvin Sebastian Madassery atya mutatott be. A búcsúestet egy ciszter diák családjánál szervezték meg, ahol a kerti partin a Berka együttes húzta a talpalávalót. 

Az egyetem rektorán és az előkészítő évfolyamok igazgatóján kívül két tanárnő érkezett még az indiaiakkal: Anseeya Kevin Vaz angolirodalom-tanár, valamint Donnella Brian Machado történelemtanár. Anseeya és Donnella először járnak Európában.

S hogy miért éppen Magyarországot választotta ki az iskolájuk vezetősége a cserekapcsolatra? Mert olyan európai országot kerestek, amely gazdag kulturális hagyományokkal rendelkezik, és van jezsuita iskolája.

„Nagyon élvezzük az ittlétet, gyönyörűek az épületek és az emlékművek, tetszik, hogy sok a zöldterület a városban, hogy minden rendezett és szervezett, az emberek pontosak, és jó a tömegközlekedés” – sorolja Donnella. Anseeya kiemeli, különösen nagy ajándék számára, hogy nem hotelben, hanem Annáéknál lakhatnak, így első kézből ismerhetik meg a magyar kultúrát és történelmet, a családi szokásokat, és a közös főzések során megtanulhatják egymástól a nemzeti konyhák jellegzetességeit. Az indiai tanárok azt is elmondják, hogy az

ő diákjaik is kultúrsokkot éltek át hazánkba érkezve, hiszen egy huszonnégy millió lakosú városból jönnek. Nincsenek hozzászokva a tágassághoz, és látják, mennyire másképp élnek az emberek itt, ahol nincs akkora zsúfoltság, mint náluk. A négy magyar iskolában pedig elcsodálkoztak, mennyi gyakorlati tudást kapnak itt a diákok.

Myra Dubash és Tushar Kimbahune indiai cserediákok gyönyörűnek tartják Magyarországot. Myra már járt Európában. Különösen az építészet, az időjárás és a zöldterületek tetszenek neki. „A magyar emberek kifejezetten udvariasak, kedvesek, nagyon szeretetteliek, segítőkészek, szinte otthon érezzük magunkat. A szállásadók odafigyelnek arra, mire van szükségünk, és még azon túl is elhalmoznak minket mindenfélével.” Tushar most végezte el az előkészítőt, jelentkezik az egyetemre, Myra nem sokkal ezelőtt fejezte be a tizenegyedik évfolyamot, hiszen náluk március végén zárul a tanév, az újabb pedig június-júliusban kezdődik.

„Olyan diákokat szerettünk volna kiválasztani erre a cserekapcsolatra, akiknek ez az út jutalom – mondja Barlay Bence, a Szent Imre-gimnázium igazgatója. – Nagyon büszke vagyok a magyar csapatra. Ügyesen kommunikálnak angolul. Mielőtt kiutaztak volna, már megismerték a mumbai diákokat a virtuális világon keresztül, hazaérkezésük után pedig egy szép vetítéses előadással osztották meg a kinti élményeiket. Megtapasztalták, hiába más a kultúra Indiában, a kereszténység révén félszavakból is megértik egymást.

A diákjaink a cserekapcsolatnak köszönhetően most már el tudják helyezni a maguk életét a nagy világtengerben, és még inkább értékelik azt, amijük van.

Mumbaiból is rendkívül közvetlen, érdeklődő, nyitott gyerekek jöttek, éppen akkor, amikor a dallasi cserediákokat fogadtuk. Mindkét társaság azt mondta, meglepte őket a magyarok nagyfokú vendégszeretete.”

Fotó: Karajos Rebeka; Kotschyné Bellosevich Anna; Csapó Viktória; Mjazovszky Ákos

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. június 8-i számában jelent meg.