Dalanics Hanna: Testvérem vagy egy életre

Testvérem vagy egy életre

Palkó kicsi fiúcska volt, alig hétéves, élte a gyermekek szokásos életét. Minden olyan egyszerű, olyan kerek volt az életében, persze törekedett is rá, hogy neki mindig jó legyen.

Nagy családba született, testvéreivel ütős kis csapatot alkottak. Az élet részét képezte minden huncutkodás, csínytevés, a közös esti imák, a megosztott csokoládé és cukorka, olykor a kettéharapott rágógumi öröme. A családi élet egyszerre volt harc, máskor maga a mennyország.

Palkó szeretett a falubeli gyerekekkel együtt szaladgálni, a pázsiton focizni, libát kergetni. Már kicsiként megtanult a felnőttek biciklijén száguldozni. Télen a kis pocsolyák jegén „jégkorongosdit” játszottak együtt. Máskor szánkókkal elindultak a domboldalba meghódítani a világot. Palkó soha semmitől nem félt – talán csak a kóbor kutyáktól –, kimondhatatlanul vidám, boldog volt. Meseszépeket láttak a határban, havas tájat, távoli akácfákat és erdőket, itt-ott suhanó őzeket és szarvasokat, néha vaddisznót. Amikor ébredt a tavasz, Palkót szinte hívta a természet a kertbe. Szívesen segített a munkában. Így volt ez nyáron, ha gyomlálni vagy locsolni kellett, illetve ősszel, amikor gyümölcsszüret vagy betakarítás volt. Az iskola az kötelesség volt, ott figyelni, tanulni kellett, hogy utána még többet lehessen szabadon, gond nélkül lenni, élni, játszani. Palkót édesapja is arra tanította, hogy az élet az mindig gyönyörű, „fényben és sárban”. A kisfiú nem is sejtette, hogy milyen fájdalom vár rá és családjára.

Testvérénél daganatos betegséget állapítottak meg. A harmónia egy csapásra megbomlott. Látta testvére szenvedését, küzdelmét az életért. Nehéz, gyötrelmes hónapok következtek az addig boldog családban. Látta bátyja porba hulló vágyait, terveit, egy fellobbanó, de gyorsan elmúló szerelmét. Látta szülei aggódását, küzdelmét, félelmét. Testvére – akit a megye egyik legjobb atlétájának tartottak, aki számtalanszor küzdött a győzelemért, aki akkor boldog volt, ragyogott, most azonban lehullott. Palkó látta zokogó édesanyját ráborulni testvére koporsójára, szája mozgásából azt olvasta ki, „ fiam, drága fiam …”.

Édesapja szorította Palkó kezét testvére temetésén, aki a szívében csak egyet suttogott: testvérem, mindig testvérem vagy és szeretlek!

* * *

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír