Damiani Szent Péter bíboros, remete és egyháztanító

Kultúra – 2024. február 21., szerda | 6:00

Damiani (Damjáni) Szent Péter bíborosra és egyháztanítóra emlékezünk liturgikus emléknapján, február 21-én. Életében sajátos módon egyesült a monasztikus, remete életforma és az egyháztörténet nagy eseményeiben való tevékeny részvétel.

Péter egy nagycsalád utolsó gyermekeként született 1007-ben Ravennában. Korán árvaságra jutott, nélkülözésben élte ifjúkorát. Később egyik pap bátyja, Damianus segítette, aki felismerte testvére különleges képességeit. Péter hamarosan jártasságra tett szert a kánonjog és a teológia területén. Eleinte Ravennában, majd Faenzában, végül Pármában folytatta tanulmányait. Huszonöt éves korára már híres pármai és ravennai tanárként ismerték.

1035 körül remeteségbe vonult a Gubbio melletti Fonte Avellenában. Novíciusként és szerzetesként is olyan buzgó volt az önsanyargatásban, hogy megromlott az egészsége. Felépülése után a többi szerzetes tanítójának nevezték ki, majd a szomszédos monostorok vezetői kérésére remeteközösségeik tanítója is lett. Fonte Avellanába való visszatérése után priorja megtette utódjává; 1043-tól haláláig töltötte be az elöljárói tisztséget.

A monasztikus élet és az Egyház reformjának buzgó szószólójaként szigorú fegyelmet vezetett be. Szent Benedek és Szent Romuald regulájának ötvözésével fogalmazott meg szabályzatot a remeték számára.

Noha kolostora magányában élt, figyelemmel kísérte az Egyház életének alakulását. Kapcsolatba lépett III. Henrik császárral, és jelen volt Rómában, mikor II. Kelemen pápa megkoronázta Henriket és hitvesét, Ágnest. 1047 januárjában részt vett a Lateránban tartott zsinaton, ahol dekrétumokat adtak ki a szimónia (egyházi és lelki javak anyagi előnyök révén történő megszerzése vagy áruba bocsátása) ellen. Ezt követően visszatért kolostorába, ahol 1050 körül Liber Gomorrhianus címmel maró értekezést írt az egyházi kicsapongásokról.

Komor színekkel festi le a korabeli állapotokat: „A szemérem kihalt, a becsületérzés kialudt, a vallás omladozik. Mindenki azt keresi, ami hasznos neki, a menny utáni vágyódás nélkül, kielégíthetetlenül hajszolják a földi dolgokat. Látjátok, hogy az egész világ hogyan rohan hanyatt-homlok a bűn síkos útján a szakadék felé; hogyan sokasodnak a bűntettek, ahogy a szakadék közeleg.”

A papságnak ezt veti a szemére: „Ó fájdalom! A papsággal már odáig fajultak a dolgok, hogy éppen azok vakítják el az embereket sötét, helytelen tanításukkal, akiknek világoskodniuk kellene a világ előtt! Régen elmúltak azok az idők, amikor a tiszteletre méltó fegyelmet, az illő komolyságot és a papi szellemiséget megtartották. Ma papi összejövetelek alkalmával számtalan tréfát, könnyelmű szójátékot, profán fecsegést és a finom városi élet hízelkedő beszédeit lehet hallani, úgyhogy a papok inkább haszontalan frátereknek és bohócoknak tetszenek, mint az Egyház szolgáinak és Jézus Krisztus fölkentjeinek. Mi vagyunk az oka, hogy a papok iránti tisztelet kipusztul. Életünk, amelynek tükörnek kellene lennie a hívők előtt, rászolgál, hogy a kevés jó lélek sírjon fölötte.”

A szerzetesek kapzsisága ellen így ír: „Pénzsóvárgás és szerzetesség nem fér össze. A kapzsi mehet és építtethet templomot, hirdetheti buzgón az Isten igéjét, naponta bemutathatja a szent áldozatot és távol tarthatja magát a világ zűrzavarától: amíg a pénz szerelmét ki nem oltja magában, erényeinek minden virága száraz marad. Hagyjunk föl a világi pompa hajszolásával, az ékszerek és divatos ruhák halmozásával, vessünk véget az ételben és italban való tobzódásnak! Pénzünk hadd vándoroljon a szegények kezébe! Az legyen a mi kincsünk és nyereségünk, hogy lelkeket szerzünk.”

1057-ben Ostia bíboros püspöke és Gubbio apostoli adminisztrátora lett. Nemsokára buzdító levelet írt a többi bíborosnak, melyben figyelmeztette őket, hogy járjanak jó példával a hívek előtt.

1059-ben II. Miklós pápa Milánóba küldte, ahol teljes nyíltsággal árulták az egyházi javadalmakat. A milánói papság romlottabb része ekkor lázadást szított, azt állítva, hogy a Szentszéknek nincs joghatósága Milánó fölött. Péter bátran szembeszállt velük a város katedrálisában, és olyan meggyőző erővel bizonyította a Szentszék hatáskörét, hogy végül minden párt alávetette magát bíráskodásának.

1061 júliusában II. Miklós meghalt, ami újabb szakadáshoz vezetett. Péter segítséget nyújtott II. Sándor pápának a II. Honorius (Cadalus) ellenpápával folytatott küzdelemben is. Az ellenpápát győzködte, hogy mondjon le igényéről, de nem járt eredménnyel. Végül II. Anno kölni érsek és Németország régense zsinatot hívott össze Augsburgba, ahol a Péter által elkészített és ott felolvasott irat nyomán II. Sándort támogató döntés született.

1063-ban a pápa zsinatot hívott össze Rómába, ahol Pétert megbízták, hogy közvetítsen a clunyi apátság és a mâconi püspök közötti viszályban; 1067-ben Firenzébe ment, ahol döntőbíróként szolgált a püspök és a vallambrosai szerzetesek vitájában.

1069-ben ismét útra kelt az Alpokon túlra, és a frankfurti gyűlésen rávette IV. Henrik császárt, hogy ne váljon el feleségétől, Bertától.

1072 elején Ravennába indult, amelynek lakói egyházi átok alatt álltak, mivel korábban II. Honorius ellenpápát támogatták. Péter feladata az volt, hogy megbékítse a város lakóit a Szentszékkel. Ravenna felé tartva azonban belázasodott, s Faenza mellett, a Santa Maria degl’Angeli (ma: Santa Maria Vecchia) kolostorban meghalt. Földi maradványai a faenzai katedrálisban nyugszanak.

Számos levele és értekezése, prédikációja, szentekről írt életrajza és költeménye maradt fenn, melyekben tükröződik meggyőződése: minél többet fáradozik egy keresztény önmaga megszentelődésén, annál inkább hozzájárul Krisztus testének, az Egyháznak épüléséhez.

Himnusza az Égi Jegyesről

Ki van itt?
Ajtóm zárát ki veri?
Éjem álmát megtöri.
Engem hív: „Óh
drága nővér, feleség,
szűzek gyöngye,
ritka szépség, ékesség,
kelj föl, kelj föl,
nyiss ki hamar, édesség!”

„Nagy király
egyetlen fia vagyok,
legkisebb és legnagyobb.
Fényes égből
sötét földre leszálltam.
Földi foglyok
lelkeit én megváltom.
Halált értük
s bántalmakat kiálltam.”

Akkor én
ágyamból kiugrottam,
a reteszhez futottam,
hogy kizárjam
házam minden zárait
s szemtől szembe
lássa lelkem azt, akit
látni, látni
legfőképpen szomjazik.

Jaj de ő
akkorra már messze jár!
küszöböm elhagyta már.
Mit csináljak
én szegény, hová legyek?
Könnyek közt a
vőlegény után megyek,
kinek ujja
formált földet és eget.

Őrei
rámleltek a városnak.
Ruhámtól megfosztottak.
Új palásttal
borították testemet
s hallottam, hogy
új énekbe kezdenek:
hogy a király
házába vezessenek.

(Babits Mihály fordítása)

Dante Isteni színjátékában a Paradicsom legmagasabb szférájába helyezte Damiani Szent Pétert mint Assisi Szent Ferenc elődjét. 1828-ban XII. Leó pápa nyilvánította egyháztanítóvá.

Mindenható Istenünk, add, hogy Damiáni Szent Péter püspök és egyháztanító szavát és példáját követve mindennél többre tartsuk Krisztust, mindig készen álljunk Egyházad szolgálatára, és egykor eljussunk mennyei fényességed boldogító örömébe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Epa.oszk.hu

Fotó: Wikipédia; Communio.stblogs.org

Magyar Kurír

#egyháztörténet #szentek és boldogok

Kapcsolódó fotógaléria