Dante a Bibliát folytatta – Mátyus Norbert irodalomtörténész az Isteni színjátékról

– Nemzedékek hosszú sora Babits Mihály fordításából ismeri a Divina commediát. Ön tanulmányt írt Babits és a színjáték első találkozásáról. Kérem, beszéljen erről nekünk.

– Valójában arról írtam, hogy Babits Mihály miként ismerkedhetett meg az Isteni színjátékkal. Az Országos Széchényi Könyvtár őriz egy olyan, 1900-as kiadású, olasz nyelvű Isteni színjátékot, amely biztosan Babitsé volt. Babits könyvtárának legnagyobb része megsemmisült a II. világháborúban. Pontosan tehát nem tudhatjuk, milyen könyvei voltak, de a művei alapján felállíthatunk hipotéziseket. Tanulmányoztam, hogy Babits hogyan jegyzetelte ezt az olasz nyelvű Isteni színjátékot. Valószínűleg akkor olvasta először. Még nem tudott olaszul, mert a szótározás nyomait látjuk. Nagyon érdekes, hogy csak a rímszavakat szótározta, ezeket hasonlította egymáshoz. Abban az időben már megvolt Szász Károly Isteni színjáték-fordítása, valószínű, hogy Babits együtt olvasta az olasz szöveget és a Szász-féle magyar fordítását.

– Hány éves volt ekkor Babits? 

– Tizennyolc-húsz körül lehetett, már egyetemre járt. 

– A feljegyzéseiben nem rögzítette az Isteni színjátékkal kapcsolatos benyomásait, élményeit? 

– Akkor nem. Van viszont egy hosszú interjúsorozata, amelyben Szabó Lőrincnek mesélt az életéről. Az Isteni színjátékról ebben azt mondta, hogy először rossz olasz nyelvtudással és rossz szótárral olvasta, ennek ellenére az volt a benyomása, mintha ködön át látna valami gyönyörűt. Az biztos, hogy Fogarason kezdte el komolyan fordítani a Commediát, 1908-ban. Az ottani gimnáziumban tanított latint. Két nagy terve volt: megtanulni görögül, hogy eredetiben olvashassa Homéroszt, és lefordítani az Isteni színjátékot. Három év tanítás után Fogarasról Újpestre került tanári állásba, itt fejezte be az Isteni színjáték első részének, a Pokolnak a fordítását, ami 1912-ben jelent meg. Hét évvel később, 1919-ben elkészült a Purgatórium, majd 1922-ben a Paradicsom fordítása is.

– Tehát még nem volt negyvenéves, amikor befejezte ezt a nagyszabású munkát.

– Így igaz. Ezután a Szent István Társulat felkérte, hogy írjon egy monográfiát Dantéról, ezzel 1930-ban készült el. Később, amikor az Athenaeum Kiadó számára összerendezte az életműkiadást, még egyszer visszatért az Isteni színjátékra, kicsit átírta, javította.

– Babits Az európai irodalom története című könyvében természetesen külön fejezetekben foglalkozott Dantéval.

– Itt nem is annyira az Isteni színjátéknak, hanem inkább Dante költészetének szentelt kiemelt figyelmet.

Az európai irodalomban ugyanis Dante idejében születik meg a rímes költészet, amiből Babits a modern költészetet eredezteti. 

– Babits Az európai irodalom történetében az Isteni színjáték kapcsán azt írja: „Dante egész élete egy nagy kerülő volt, melyen Beatricéhez visszajutott.” Igaz ez? És miért pont Vergilius, illetve Beatrice vezeti Dantét a túlvilági zarándokútján?

– Hogy nagy kerülő volt-e az élete, nem tudom. Azt viszont mondhatjuk, hogy minden emberben ott él a vágy: újra rátalálni az első szerelem érzésére. Danténak Beatrice volt az első szerelme, és az életét az ehhez való örök visszatalálás vágyaként fogja fel. Ez a vágy csak Beatricéhez vezetheti. Már csak azért is, mert

az olasz nyelvben a Beatrice szó jelentése: Üdvözítő. Dante folyamatosan játszik Beatrice nevével. Amikor visszatalál hozzá, valójában az Üdvözítőhöz tér vissza.

S hogy miért pont Vergilius és Beatrice vezeti őt a túlvilági útján? Vergilius az a szerző, aki a legszebb művet hozta létre, ami Isten támogatása nélkül lehetséges. Ő a kinyilatkoztatás segítsége nélkül is meg tudta mutatni az utat a boldogsághoz. Ezért Vergilius vezeti Dantét a földön: a Pokolban és a Purgatóriumban. Mindkettő a föld felszínén vagy mélyében van. Amikor viszont elérnek a földi Paradicsomba, ott Vergilius elköszön, nem vezetheti tovább költő utódját, mert ő nem jutott tovább a földi boldogságnál. Ellenben Beatrice – akinek neve Üdvözítő, aki maga a szeretet – fölviheti az embert a mennyei boldogságba. Ezért ott már ő vezeti Dantét, hiszen a mennyben, a földöntúli boldogságban már csak egy Üdvözítő lehet vezető.

– Vergilius az egyik eklogájában mintha Jézus Krisztus születését jövendölné meg.

– A negyedik eklogájáról van szó. Ebben ír egy eljövendő, fiatal gyermekről. Nem Jézus Krisztusra gondol, de a középkor úgy értelmezte, hogy isteni sugallatra előre látta az Üdvözítő születését, és ezt írta meg ebben az eklogában. Dante ezt a jelenetet el is meséli nekünk, és leírja:

Vergilius olyan volt a középkor számára, mint a lámpást vivő ember, aki maga nem lát, de a mögötte jövők látják az utat azáltal, hogy ő előttük jár a lámpával a sötétben.

Azt, hogy így volt-e vagy sem, nem tudjuk. 

– Szakértők között évszázadok óta zajlik a vita, hogy az Isteni színjáték még középkori vagy már reneszánsz mű. Egy ennyire monumentális alkotást szerintem sehová nem lehet besorolni.

– Valóban így van, de azért mégiscsak el lehet helyezni valahová. Amit Dante mond, az nagyon középkori. Olyan, mint egy rigolyás vénember, aki állandón arról beszél, hogy mára minden megromlott, csak a régi, szép idők voltak a jók, a mai fiatalok rettenetesek. Ám az, ahogyan mondja mindezt, nagyon modern és újszerű. Ez alapján nemcsak reneszánsz, de akár avantgárd is lehetne a maga korában.

Mai képpel kifejezve azt mondhatnánk, olyan ő, mint egy zsémbes öregember, aki a TikTokon vagy az Instagramon teszi közzé a panaszait, újszerűen.

Mondok egy példát: Vergilius Dante legnagyobb példaképe. Ahogyan az a középkorban szokás volt, számos képet, metaforát át is vesz tőle. De az egyetlen mondat, amit szó szerint idéz Vergiliustól, arra szolgál, hogy megcáfolja őt. Kategorikusan kijelenti: nem volt igaza Vergiliusnak. Ez annyira modern gesztus! Mindenben alázatos vagyok valakivel, ám amikor valóban fontos kérdés merül fel, akkor odamondok neki. 

– Azt hiszem, Dante nagysága abban is rejlik, hogy minden korban időszerű. Szülővárosa, Firenze vezetői politikai okokból száműzik. Ez benne van az első énekben, a három állat – a párduc, az oroszlán és a farkas – sokak szerint a város züllött urait jelképezi. A műben egyfelől jelen van tehát a politika galádsága, az uralmon lévők visszaélése a hatalommal. Másfelől pedig ott van a valódi Krisztus-hit, hiszen a száműzött költő a mélységből, a teljes reménytelenségből, rengeteg küzdelem, rettenetes, félelmetes dolgok megtapasztalása után eljut a mennybe, a szentháromságos Szeretet-Isten meglátásáig. 

– Kicsinyes politikai érdekből száműzik őt. A napi politikai valóság megjelenik más műveiben is, nem csak az Isteni színjátékban. Kifakad a firenzei elit, a különböző pártok ellen. Aztán ez a kérdés szép lassan elvi síkra terelődik nála, már nem politikai, hanem erkölcsi kérdésként tűnik fel. Még mindig pártokról van szó, de már nem pártpolitikában gondolkozik, hanem a konzervatív gondolkodást és az újszerűséget képviselőkről ír. Az Isteni színjátékban pedig úgy fogalmaz: magamból csinálok pártot magamnak. Rádöbben ugyanis: nem lehet egyik vagy másik párthoz csatlakozni. Végül eljut oda, hogy már nem csupán erkölcsi, hanem egyenesen üdvtörténeti jelentőségűvé válik mindaz, ami eredetileg kicsinyes, hétköznapi kérdés volt. A mindennapok kisszerű kérdései mögött ott feszül egy üdvtörténeti dilemma. 

– Lehet azt állítani, hogy Dante üdvtörténeti szempontból írta meg az Isteni színjátékot, úgy,ahogyan a Biblia íródott? A Szentírásban is sok a borzalom, de a végén mégis ott a megváltó Krisztus, és a szeretet még a halálon is győz.

– Az Isteni színjáték híres utolsó soraiban olvassuk: „a Szeretet, mely / mozgat napot és minden csillagot”.  De nemcsak ez a bizonyíték erre.

Maga Dante mondta, hogy ő a Bibliát folytatja, akkor ír, amikor a Szeretet sugallja, és azt írja, amit a Szeretet sugall neki.

Sugalmazott szerzőnek állítja be magát a színjátékban. Úgy fogalmaz: ennek a könyvnek az üzenete ugyanaz kellene, hogy legyen, mint ami a Bibliáé volt először a zsidók, majd az egész emberiség számára. Dante azt állítja, hogy két kiválasztott nép van a történelemben. Az egyik a zsidóság, amelynek szent könyve a Biblia, s amely arra választatott ki, hogy lelki szempontból vezényelje az emberiséget. Ám van egy másik kiválasztott nép is, a római: őket Isten arra szánta, hogy világi szempontból vezessék az emberiséget. A zsidóság adja a pápát, legalábbis a successio apostolica (az egyházi apostoli utódlás) alapján, a római nép pedig a császárt, és ennek a kettőnek kell vezetnie a világot. Mindkét népnek van egy szent könyve: az egyiké a Biblia, a másiké Vergilius Aeneise. S éppen most születik a harmadik könyv, az Isteni színjáték, amelynek ugyanolyan üdvtörténeti szerepe van, mint a zsidók történetét elbeszélő Bibliának és a rómaiak sorsát elmesélő Aeneisnek. Az Isteni színjátékban Dante a keresztény lélek sorsát írja meg, ugyanolyan szempontok alapján, mint ahogyan azt a Biblia szerzői tették, illetve Vergilius az Aeneisben. 

– Dante azt írja az olvasóhoz szólva: ha érteni akarsz, „veszteg maradj a padkán”, és „eszedet jól élesítsd a szóra”.  

– Dante szándékosan fogalmaz úgy, hogy nehéz legyen megérteni. Sem a Biblia, sem az Aeneis nem könnyű olvasmány. Az Isteni színjáték is nagyon nehéz. Ami szép, fenséges, az nehéz is. Számunkra természetesnek hatnak a gótikus katedrálisok, de gondoljuk csak el, milyen nehéz volt megépíteni őket. Óriási művészi igénnyel és rendkívüli szaktudással készültek. A középkorban a művészet a nagyon magasan képzett emberek kiváltsága volt. Dante is úgy gondolja: amit ő csinál, azt csak nagyon kevesen tudják. Ma már szinte bárki lehet művész, a középkorban azonban ez nem így volt.

– Pontosabb, ha úgy fogalmazunk: ma bárki gondolhatja magáról, hogy művész. A Facebookot olvasva úgy tűnik, nyolcmillió író országa lettünk. 

– Ez kétségtelen. Ma nagyon sokan úgy gondolják: ha festenek valamit, attól már festőművésznek mondhatják magukat. A középkorban ez lehetetlen lett volna, mert a művészet mesterségnek számított. Danténál például nincs is különbség a művészet és a szaktudás között, a kettő ugyanaz. Az arte szó mindkettőt jelenti. Akinek nagy a mesterségbeli tudása, az a művész, bármely területen. Ma a művészetnek – egyébként teljesen jogosan – van egyfajta terápiás funkciója: azért alkotok, mert bajom van, amit kirajzolok magamból, és lesz, akinek még tetszik is a munkám. Dante számára elképzelhetetlen ez a gondolkodás.

– Az Isteni színjáték költészet, teológia, filozófia, történelem, mitológia, csillagászat, természettudomány, és még hosszan sorolhatnám, hányféle terület tudását foglalja magában, mindezt a művészet nyelvén. Szerintem ez egészen egyedülálló az irodalomban. 

– Így van, és nem tudom, Danténak hogyan sikerült ezt megvalósítania. Talán az is közrejátszik ebben, hogy a tudomány világa az ő idejében még szűkebb volt, mint napjainkban. Ez az utolsó pillanat a történelemben, amikor még egyetlen ember összefoglalhatja valamiképpen a tudás teljességét. Dante leírja például, hogyan fogan és fejlődik az embrió. Természettudományos értekezést tart a holdfoltokról, és arról is, hová kell helyezni a tükröket ahhoz, hogy látható legyen a fénytörés. Beszél az angyalok emlékezetéről, hogy van-e nekik vagy nincs, és arról is beszámol, hogy pontosan mikor teremtettek. Minden kérdést megválaszol, és mindezt egy szigorú szabályok szerint meghatározott költői nyelven teszi. A ritmust illetően háromsoros tercinákban írja a költeményét, minden sor tizenegy szótagból áll. Háromszor harminchárom: minden stanza harminchárom szótagos. Minden rím háromszor tér vissza. Mindhárom főrészben harminchárom ének van, ez a bevezető énekkel együtt összesen száz. Jól látszik tehát, hogy az egyes szám – Isten száma –, valamint a három – a háromságos egy Isten száma – határozza meg az egész költemény szerkezetét, felépítését.

A metrum, a szöveg és a nyelv is visszatükrözi Istent, akiről a költő beszélni akar. 

– Számomra az is döbbenetes, hogy milyen zaklatott körülmények között írta Dante az Isteni színjátékot. Száműzetése után hazátlanként bolyongott Itália-szerte, bízva valamelyik feudális főúr jóindulatában. 

– Ez lélektan és ajándék is. Dante prior volt Firenzében, a város egyik minisztere, sőt, amennyire tudjuk, ő volt közöttük az első. Informálisan mindenki egyenrangúnak számított, de akkor is volt a vezetők között olyan ember, akire a többiek hallgattak. A feljegyzések szerint ő volt az. Vagyis tulajdonképpen, ha nem is hivatalosan, de miniszterelnök volt a világ akkori leggazdagabb városában. Firenzében Dante születése (1265) előtt ötvennél több ötven méter magas épület állt már. A mai Magyarországon is ritkaságszámba mennek az ekkora épületek. Egy középkori Manhattant kell elképzelnünk. Ennek gazdasági oka volt: minden gazdag firenzei család számára presztízskérdés volt, hogy építtessen egy ötven méter magas épületet. Dante a legmagasabbról jutott a legmélyebbre. Halálra ítélték, ezért el kellett hagynia Firenzét. Fogalmunk sincs arról, hogy ilyen körülmények között hogyan írta meg az Isteni színjátékot. Egyáltalán mire írta a művét, kódexlapokra? Ezeket vitte magával? Azt tudjuk, hogy a főuraknál, akik befogadták, volt renoméja, a kancellárián dolgozott. Több olyan levelet ismerünk ma már, amelyeknek a stílusa alapján szinte biztosan állítható, hogy ő írta azokat, az egyik úr nevében a másik úrnak. Értelmiségi volt, aki eladta a tudását ott, ahol éppen volt, s közben írta élete főművét.

– Évtizedek óta foglalkozik Dantéval. Hogyan formálta ez a hatalmas alkotó a hitét, a személyiségét?

– Az biztos, hogy nagyon sokat tanultam tőle. Ha egy klasszikust sokszor olvas az ember, egyre mélyebb rétegek tárulnak fel előtte, és nem csak a szerző korát, mások gondolkodását ismeri meg jobban, hanem saját magát is.

Dante olvasása önismereti kurzus is, ha sokat foglalkozunk vele.

Hiszen minden jelentős műben saját magát látja az ember, és aki írja, az is önmagát teszi bele. Ezáltal lesz hiteles az alkotás, és én is ezért tanulok folyamatosan Dantétól.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. július 11-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.