Dante olyan magaslatokba jutott, ahová csak kevesek – Lajta Gábor kiállítása a Pesti Vigadóban

A tárlat zárónapján, november 30-án, vasárnap délután katalógusbemutatóval egybekötött finisszázst és kerekasztal-beszélgetést tartottak a kiállítótérben – Lajta Gábor festőművész, Draskóczy Eszter irodalomtörténész, dantista és Sulyok Miklós művészettörténész résztvételével.

Sulyok Miklós felidézte: 2020-ban Dante halálának közelgő, 700. évfordulója alkalmából a Római Magyar Akadémián irodalmi konferenciát rendeztek az Isteni színjáték közép-európai recepciójáról. Ezzel összefüggésben ő egy képzőművészeti kiállítást szervezett az akadémia akkori kulturális titkára, Komlóssy Gyöngyi kérésére. A tárlat címe Kinek a pokla ma Dante Pokla? volt, amelyet Draskóczy Eszter nyitott meg 2022 februárjában. Sulyok Miklós felkérte Lajta Gábort, hogy ő is állítson ki alkotásaiból, de Lajta Gábor elvetette, mondván: az egész Isteni színjáték megfestését tervezi.

Amit ma itt láthatunk, az ennek az elhatározásnak az eredménye. A 2022-es kiállítást és a mostanit – az ihlető forráson túl – összekapcsolja az igény, hogy a világunk pokolbugyraira mutasson rá – mondta Sulyok Miklós. Majd Draskóczy Esztert kérdezte, miben lát szoros kapcsolódást, illetve eltérést Dantétól ezeken a képeken.

A dantista kutató szerint Lajta nagyméretű, szürnaturalista, barokkos és mozgalmas olajfestményeinek egyik legszembetűnőbb sajátossága az aktualizálás, valamint az eltérés az alapvető figurális mintáktól. Természetesen rengeteg képi allúziót ismerhetünk fel: Paolo és Francesca ábrázolásában Böcklin alakjait, Delacroix megoldásait a Styx-képnél, és összességében a Lipcsei iskola ember- és térábrázolásainak, valamint monokróm színvilágának hatását.

Draskóczy Eszter önfegyelemnek nevezte a festmények színhasználatát, hogy a festőművész tudatosan kiválasztotta a pokol két fő színét, a fagynak és a tűznek a színeit, és gyakran csak az egyik dominál a képen. Az is figyelemre méltó, hogy Lajta Gábor nem a teljes történetet akar elmesélni, hanem minden kép esetében kiválaszt egy epizódot, amelyre fókuszál. Miért pont azt, amit? Például a nyolcadik köre, a csalók a köre tíz bugyorból áll, és a Pokol szövegének egyharmada ezt jeleníti meg. A művész azonban úgy döntött, hogy mindössze egyetlen, néhány soros részletet ábrázol: egy hüllő és egy emberalak hibrid lénnyé olvadását, ami egyébként Francis Bacon stílusát idézi fel. Vajon a tíz bugyrot le tudja írni ez az egyetlen jelenet?

Lajta Gábor válaszában elismerte: a Pokol nyolcadik körében valóban tíz rondabugyrot vagy szennyrovatot kellene ábrázolni, de egyszerű a magyarázat arra, hogy csak egy kép készült erről. Egy fontos művészelőd, Gustave Doré szabadon illusztrálta az Isteni színjátékot: egyes énekeket nem jelenítve meg, másokat viszont többféleképpen is. Azonban a festő más alkotói döntést hozott: „Én nem kezeltem szabadon, hanem arra gondoltam, ha csökkentem a képek számát, akkor legalább legyen egy olyan rendszer, hogy mindegyik helyszín ábrázolva van”, vagyis a Pokolban a körök. A nyolcadik kör felépítését egy parkolóház architektúrával ábrázolja, a bugyrokat emeletenként mutatva meg. A kép szereplői a hetedik bugyorban vannak, vagyis az épületnek ennek a szintjén. Alattuk van még három szint, azalatt pedig a Pokolkút. (A felső emeleteket a kép nem mutatja.)

A művész eredetileg triptichont akart festeni, de közben felmérte: csak Feszty-körképszerűen tudta volna megoldani, ami túl sűrű kompozíciót kívánt volna, de nem kizárt, hogy később fog még triptichonokat festeni. Tanulmányozta Botticelli, Doré, Delacroix, Bacon műveit, de sokkal inkább arra figyelt, hogy a szöveg nyomán legbelül mit lát. Ez a fajta imagináció volt a legfontosabb. Időnként meglepte, amikor szembesült azzal, hogy Botticelli vagy Doré ugyanazzal a mozdulattal képzelte el az egyes jeleneteket, mint ő, de ennek természetes magyarázata, hogy a testbeszéd – kortól függetlenül – hasonló mozdulatokat kíván. Az arcokat viszont, mivel festőként közel lépett a figurákhoz, igyekezett egyéníteni. Eleve modellekkel dolgozott, és más ábrázolásokkal szemben fontosabbnak tartotta, hogy az arc kifejezzen valamit, a mozdulatok pedig lehetőleg ne drámai gesztusok legyenek; ne is olyanok, mint amilyenek például Tizianónál, hanem inkább hétköznapi, természetes mozdulatok.

Draskóczy Eszter több kérdést is föltett a festőművésznek: Hogyan és mikor „találta meg” először az Isteni színjáték? Melyik magyar fordításhoz kötődik leginkább olvasóként, és mely fordításokkal dolgozott ténylegesen a festés során? Számára mennyire volt fontos egy konkrét nyelvi Dante-élmény – mondjuk Babits, Nádasdy, vagy akár prózafordítások –, és mennyire a „képi” Dante, tehát kommentárok, illusztrációk, saját vizuális asszociációk vitték előre az alkotói folyamatban?

Lajta Gábor időrendi sorrendben sorolta fel a fordításokat, amelyeket használt: Babits Mihály, Nádasdy Ádám fordításai mellett a Magyar Dantisztikai Társaság Pokol Kommentárja, amelyből most már a Purgatóriumé is elkészült. A legjobban a Nádasdy-féle fordítás segítette a mai nyelvezetével, lábjegyzeteivel, és a Pokol Kommentárja. A Commedia olvasása közben kis rajzokat készített hozzá, csillagokkal ellátva: egy, két, három, esetleg négy csillagot tett az egyes epizódok mellé, attól függően, hogy mennyire érdemes ezeket illusztrálni. Így olvasta a száz éneket. Úgy érzi, hogy

a szavak hangzása és a képek között van valami titokzatos összefüggés. Nemcsak a szövegben vannak rímek, hanem a képeken is, úgynevezett képi rímek, például három azonos ív ábrája.

Lajta Gábor elsősorban a szövegből indul ki. A festmények, illusztrációk természetesen érdeklik, de nem tekinti ihlető forrásnak. Még akkor is, ha nagyon szereti például Delacroix Dante bárkája című képét, vagy Botticelli illusztrációit az Isteni színjátékhoz: ez az egyetlen olyan képsorozat, amelyik a mű elejétől a végéig képregényszerűen minden mozzanatot ábrázol.

Sulyok Miklós az okát kérdezte annak, miért jelenik meg a festmények alkotója a képeken, Vergilius alakjában. Lajta Gábor emlékeztetett: korábban is feltűnt festményeken mint saját modell. Ebben a sorozatban viszont nem tervezte, hogy szerepel a képeken, legfeljebb statisztaként, mellékszereplőként. Eredetileg egy idős színész lett volna Vergilius modellje, de megbetegedett, majd meghalt. Mivel Dante modellje már megvolt, az Örkény Színház kiváló színészének, Polgár Csabának a személyében. Gyorsan kellett cselekedni. „Mivel kéznél vagyok, olcsó modell is vagyok, tudok olyan mozdulatokat tenni és arcokat vágni, amelyek szükségesek, én lettem Vergilius.”

Draskóczy Esztert lenyűgözte, hogy a művész a képeken mennyire bátran és következetesen aktualizál: „a mobiltelefonok fénye, az alvilág mai – bűnügyi – jelentése, az ipari tájjá alakított Styx-part, vagy a lovas rendőrökké transzformálódó kentaurok mind azt mutatják, hogy itt a Pokol radikálisan maivá válik. A Styx-jelenet számomra az egyik legerősebb aktualizálás: mintha a pokol egy mai nagyváros ipari övezetének mélyén lenne, darukkal, fémhidakkal, fényelnyelő felületekkel. Mit adott hozzá a Dante-jelenethez ez a teljes vizuális átértelmezés? (...) evidens volt, hogy a modern alvilág alvilága nem barlang vagy katlan, hanem egy olyan hely, ahol a társadalom pereme és infrastruktúrája összeér?” Miért így építette fel ezt a teret? – kérdezte az alkotót a dantista.

Lajta Gábor kifejtette: a Pokol kapuját először úgy képzelte el, hogy egy csupasz vidéken, külvárosban vagy hegytetőn áll egy üres kapu – mint a japánoknál a torii, két világ között. A haragosok a Pokol ötödik körében című képnél például összeomlófélben lévő, gyárszerű hely látható. Ez a kép egészen konkrétan akkor jelent meg előtte, amikor 2022-ben az oroszok bombázták Mariupolt, és a katonák meg a munkások leszorultak a földalatti gyárba. Ekkor még csak az első vázlatokat készítette, de arra gondolt: ez ott pokoli hely. Egyébként már az elején megfogalmazódott benne, hogy nem akar középkori kulisszákat. Mai képek jelentek meg a fejében. Dante is mint mai figura, mai utazó, akinek bakancsa van, dzsekije, mobiltelefonja. Vergilius ballonkabátja pedig az elhunyt színésztől maradt rá.

A képek alkotója egy meg nem nevezett, okos embert idézett:

aki megtanítaná az embereket meghalni, az megtanítaná őket élni is”. Dante végigjárta ezt az utat, és olyan magaslatokba jutott, ahová eljutni csak nagyon keveseknek sikerül.

Lajta Gábor közölte azt is: mindenképpen szeretné folytatni az Isteni színjáték feldolgozását, megfesteni a Purgatóriumot és a Paradicsomot is.

A kiállítás záró napján a tárlathoz és az alkotóhoz kapcsolódó színes Katalógus is megjelent, a Magyar Dantisztikai Társaság elnöke, Mátyus Norbert tanulmányával. Sulyok Miklós kérdésére – mit ért azalatt, hogy Lajta Gábor pokol képei önmagukban, Dante szövege nélkül is működnek, és a festményeknek ezek inspirációi nélkül is van valami pokolszaga –, az irodalomtörténész a hozzá legközelebbi, Kőgörgetők című képre mutatott, amely a pénzimádókat ábrázolja a Pokol negyedik körében: annyira zavaró a narancssárga, annyira vakítóan világít, hogy az ember kellemetlenül érzi magát előtte. Ugyanilyen rosszul érzi magát Az ókor nagyjai című kép előtt, amelyen a zöld szín az uralkodó. Ezek a képek olyan jeleneteket ábrázolnak, amelyekben nem lenne jó lenni, mindegyik festménytől „kicsit gyomorgörcsösök leszünk”, függetlenül attól, hogy kik a szereplőik.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír