Daria nővér Harkivból: Mindig félek, hogy a következő rakéta a mi házunkat találja el

Daria nővér testben és lélekben is megtapasztalta a háború szörnyűségét. 2023 januárjában megsebesült, a Harkivi területen érte találat a helyi Caritas járművét, amelyben többekkel együtt utazott. Most, csaknem két évvel később, folytatja szolgálatát Harkivban, egy nővértársával együtt. 

A Vatican News munkatársának beszélt mindarról, amit átélt, a félelemről, a szenvedésről, Istenre hagyatkozásról, és arról, szükség van rá, hogy felismerjük jelenlétét az emberekben és körülményekben.

„A legnehezebb pillanatokat – osztja meg Daria nővér – a bombázások alatt éljük át.” Gyakran éjszaka történik, amikor a legkevésbé számítanak rá – teszi hozzá.

„Különösen nehéz akkor, amikor nagyon közel bombáznak. Természetes, hogy az Úrhoz fordulok oltalomért, de emberi lény vagyok, mindig félek, hogy a következő rakéta a mi házunkat találja el” – mondta el Daria nővér.

„Az egyik legnehezebb pillanat az volt, amikor megsebesültem. Azt hittem, most ér véget az életem. Ellentétes érzések kavarogtak bennem: egyrészről tudja az ember, hogy Isten nem hagyja el, de emberileg meg felmerül benne a kérdés, készen állok-e arra, hogy tényleg odaadjam az egész életemet.”

Zolocsiv, Harkivi terület: a település kápolnája (a képen a középső épület, jobb oldalánál kereszttel) negyedszerre sérült meg bombatalálat miatt 2024 decemberében

Daria nővér elmondta, a félelmet és a szenvedést csak úgy tudja legyőzni, ha mindent Isten kezébe helyez, és „napról napra él”. Hozzáfűzte: „Ez az egyetlen, ami mozgásban tart, és segít, hogy ne essem kétségbe.”

Miután sebesüléseiből felépült, bár eredetileg Nyugat-Ukrajnából származik, úgy döntött, Harkivban marad. Ukrajna keleti része – magyarázta – bizonyos szempontból missziós területnek számít, ahol lehet hirdetni a hitet. A sokéves ateista propaganda súlyos nyomokat hagyott ebben a régióban, megszakította a hit generációk közötti továbbadását.

„Mégis úgy érzem, már szinte ide tartozom – mondja. – Nagyon sokat jelent a helyiek egyszerűsége és nyitottsága. Ők valóban Istent keresik, nagyon szeretnék megismerni Őt. A Caritasnál, ahol dolgozom, sok emberrel találkozom, tanúja vagyok a szenvedéseiknek, ezért is érzem azt, hogy ott kell lennem velük. Úgy érzem, Isten azt akarja, hogy itt legyek, és abban is biztos vagyok, hogy Ő is itt van velem.”

Daria nővér a súlyos nehézségek ellenére is derűs bizalmat sugároz, ami az imádság és az elhivatottság gyümölcse. „Minden reggel Isten áldását kérem magamra és mindenkire, akivel találkozni fogok. Valahányszor beszélek valakivel, a szívemben imádkozom azért az emberért, és kérem Istent, adja meg nekem a helyes szavakat, hogy vigasztalni tudjam, hogy meg tudjam gyógyítani a szívét. Tudom, hogy nem mindig elegendők a szavak, de az Úr ismeri az utat minden ember szívéhez.”

Szent Miklós-templom, Harkiv

A nehéz időkben megmutatkozik a kontraszt a látható gonosz és a jóság cselekedetei között. „Isten jelenlétét egyértelműen megtapasztaltam akkor, amikor kórházban voltam a bombatalálat után – folytatja Daria nővér. – Egy fiatal orvosgyakornok kezelte a súlyos sebemet, nagy szakértelemmel. Figyelmes volt, sokat kérdezett, nagy gondossággal foglalkozott velem. Ezen a fiatal orvoson keresztül érzékeltem, hogy Isten biztosít róla: nem hagyott el engem.”

Csaknem három év telt el a totális háború kezdete óta, a kimerültség általános Ukrajnában. Arra a kérdésre, hogy milyen a harkiviak lelkiállapota, a szerzetesnővér elmondta: „Az emberek szabadok akarnak lenni, az biztos. Igen, fáradtak, de más nagy változás is van: újragondolják az életüket. (…) Sok új ember jött a plébániánkra, sokukkal az alapoktól kell kezdeni – elmagyarázni, kicsoda Isten, mit jelent a keresztvetés, és a többi. Arról beszélnek nekünk, hogy teljesen másként néznek most az életükre, elhagyták a kevésbé fontos dolgokat. Megváltoztak a kapcsolatok, máshogy élnek a családok. Harkiv is megváltozik, de ez a változás inkább a lelkekben zajlik, nem annyira látható.”

A háború megváltoztatta a különböző régiókból származó ukránokról alkotott képet is. Sokan, akik az ország nyugati részébe menekültek, most levedlették a régi, még a szovjet időkből való sztereotípiákat.

„Hogy mi a legfontosabb most a megszentelt életet élők számára Ukrajnában? – folytatta Daria nővér. – Közel maradni az Úrhoz, imádkozni – különösen a belső imára gondolok.” Utalt arra, hogy a megszentelt életben az ima, a munka és a pihenés mind egymásba fonódnak, vagyis „időnként az Istenért való munka imává válik”. 

Forrás: Vatican News angol nyelvű szerkesztőség

Fotó: Vatican Media; UGCC

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír