Daria nővér testben és lélekben is megtapasztalta a háború szörnyűségét. 2023 januárjában megsebesült, a Harkivi területen érte találat a helyi Caritas járművét, amelyben többekkel együtt utazott. Most, csaknem két évvel később, folytatja szolgálatát Harkivban, egy nővértársával együtt.
Daria Panaszt nővér négy éve szolgál Harkivban, az Ukrán Görögkatolikus Egyház harkivi exarchátusa Caritas-szervezetének munkájában vesz részt. Amikor felépült súlyos sebesüléséből, elöljárója megkérdezte tőle, szeretne-e Harkivban maradni, készen áll-e rá. A maradást választotta.
A Vatican News munkatársának beszélt mindarról, amit átélt, a félelemről, a szenvedésről, Istenre hagyatkozásról, és arról, szükség van rá, hogy felismerjük jelenlétét az emberekben és körülményekben.
„A legnehezebb pillanatokat – osztja meg Daria nővér – a bombázások alatt éljük át.” Gyakran éjszaka történik, amikor a legkevésbé számítanak rá – teszi hozzá.
„Különösen nehéz akkor, amikor nagyon közel bombáznak. Természetes, hogy az Úrhoz fordulok oltalomért, de emberi lény vagyok, mindig félek, hogy a következő rakéta a mi házunkat találja el” – mondta el Daria nővér.
„Az egyik legnehezebb pillanat az volt, amikor megsebesültem. Azt hittem, most ér véget az életem. Ellentétes érzések kavarogtak bennem: egyrészről tudja az ember, hogy Isten nem hagyja el, de emberileg meg felmerül benne a kérdés, készen állok-e arra, hogy tényleg odaadjam az egész életemet.”
Zolocsiv, Harkivi terület: a település kápolnája (a képen a középső épület, jobb oldalánál kereszttel) negyedszerre sérült meg bombatalálat miatt 2024 decemberében
Daria nővér elmondta, a félelmet és a szenvedést csak úgy tudja legyőzni, ha mindent Isten kezébe helyez, és „napról napra él”. Hozzáfűzte: „Ez az egyetlen, ami mozgásban tart, és segít, hogy ne essem kétségbe.”
Miután sebesüléseiből felépült, bár eredetileg Nyugat-Ukrajnából származik, úgy döntött, Harkivban marad. Ukrajna keleti része – magyarázta – bizonyos szempontból missziós területnek számít, ahol lehet hirdetni a hitet. A sokéves ateista propaganda súlyos nyomokat hagyott ebben a régióban, megszakította a hit generációk közötti továbbadását.
„Mégis úgy érzem, már szinte ide tartozom – mondja. – Nagyon sokat jelent a helyiek egyszerűsége és nyitottsága. Ők valóban Istent keresik, nagyon szeretnék megismerni Őt. A Caritasnál, ahol dolgozom, sok emberrel találkozom, tanúja vagyok a szenvedéseiknek, ezért is érzem azt, hogy ott kell lennem velük. Úgy érzem, Isten azt akarja, hogy itt legyek, és abban is biztos vagyok, hogy Ő is itt van velem.”
Daria nővér a súlyos nehézségek ellenére is derűs bizalmat sugároz, ami az imádság és az elhivatottság gyümölcse. „Minden reggel Isten áldását kérem magamra és mindenkire, akivel találkozni fogok. Valahányszor beszélek valakivel, a szívemben imádkozom azért az emberért, és kérem Istent, adja meg nekem a helyes szavakat, hogy vigasztalni tudjam, hogy meg tudjam gyógyítani a szívét. Tudom, hogy nem mindig elegendők a szavak, de az Úr ismeri az utat minden ember szívéhez.”
Szent Miklós-templom, Harkiv
A nehéz időkben megmutatkozik a kontraszt a látható gonosz és a jóság cselekedetei között. „Isten jelenlétét egyértelműen megtapasztaltam akkor, amikor kórházban voltam a bombatalálat után – folytatja Daria nővér. – Egy fiatal orvosgyakornok kezelte a súlyos sebemet, nagy szakértelemmel. Figyelmes volt, sokat kérdezett, nagy gondossággal foglalkozott velem. Ezen a fiatal orvoson keresztül érzékeltem, hogy Isten biztosít róla: nem hagyott el engem.”
Csaknem három év telt el a totális háború kezdete óta, a kimerültség általános Ukrajnában. Arra a kérdésre, hogy milyen a harkiviak lelkiállapota, a szerzetesnővér elmondta: „Az emberek szabadok akarnak lenni, az biztos. Igen, fáradtak, de más nagy változás is van: újragondolják az életüket. (…) Sok új ember jött a plébániánkra, sokukkal az alapoktól kell kezdeni – elmagyarázni, kicsoda Isten, mit jelent a keresztvetés, és a többi. Arról beszélnek nekünk, hogy teljesen másként néznek most az életükre, elhagyták a kevésbé fontos dolgokat. Megváltoztak a kapcsolatok, máshogy élnek a családok. Harkiv is megváltozik, de ez a változás inkább a lelkekben zajlik, nem annyira látható.”
A háború megváltoztatta a különböző régiókból származó ukránokról alkotott képet is. Sokan, akik az ország nyugati részébe menekültek, most levedlették a régi, még a szovjet időkből való sztereotípiákat.
„Hogy mi a legfontosabb most a megszentelt életet élők számára Ukrajnában? – folytatta Daria nővér. – Közel maradni az Úrhoz, imádkozni – különösen a belső imára gondolok.” Utalt arra, hogy a megszentelt életben az ima, a munka és a pihenés mind egymásba fonódnak, vagyis „időnként az Istenért való munka imává válik”.
Forrás: Vatican News angol nyelvű szerkesztőség
Fotó: Vatican Media; UGCC
Verestói Nárcisz/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria