De La Salle Szent János, a keresztény oktatás védőszentje

De La Salle János egy gazdag nemesi család legidősebb gyermekeként született Reimsben (ejtsd: remsz) 1651. április 30-án. Korán a papi pályát választotta. Tanulmányai közben szülei meghaltak, ezért 1672 tavaszán visszatért Reimsbe, hogy mint legidősebb gyerek a szülői vagyont kezelje. Közben folytatni tudta a tanulást, így 1678-ban pappá szentelték, 1680-ban pedig teológiai doktorátust szerzett.

A családi ház Reimsben

1679-ben egyik unokahúgával iskolát alapított a szegényeknek. Nemsokára kis csapatot gyűjtött maga mellé tanítókból, és a házába fogadta őket, bár ezzel magára zúdította családja haragját. Ekkor lemondott kanonoki tisztéről, örökségét szétosztotta a szegények között, és – immár egyenlőként társaival – teljesen az új közösségnek szentelte magát, amely a Keresztény Iskolatestvérek nevet vette fel.

Nemsokára néhány újabb iskolát nyitottak Champagne-ban. János szabályokat fogalmazott meg a közösség számára, és 1684 májusában az első tizenkét társ letette az ideiglenes fogadalmat. Ugyanakkor nagy pedagógiai érzékkel tanítókat képzett a falusi iskolák számára; 1685-ben Reimsben

megalapította a világ első tanítóképző intézetét.

De La Salle Szent János szobra Párizsban 

A párizsi Saint-Sulpice-templom plébánosának hívására 1687-ben János két iskolatestvérrel átvette a plébánia szegényiskoláját, amely siralmas állapotban volt. Az iskolának papíron kétszáz tanulója volt, de csak kevesen kaptak oktatást, helyette inkább dolgoztatták őket. A házban semminek sem volt meghatározott rendje, a tanítás is hol ekkor, hol akkor kezdődött és végződött. Az iskolai vagy a munkaidőn kívül a gyerekek az udvaron vagy az utcákon kószáltak, és alig jelentek meg a szentmiséken. Az akkori szokás szerint minden gyermek egyetlen tanteremben ült, s a tanítók egyenként foglalkoztak velük, mialatt a többieket magukra hagyták. János fölismerte a helyzet tarthatatlanságát. Tudásuk alapján több terembe osztotta szét a tanulókat. Az egyéni foglalkozás helyébe a közös oktatás lépett. Meghatározott tantervet és órarendet vezetett be, csökkentette a munkát, viszont növelte a tantárgyak számát, és hangsúlyt adott a hitoktatásnak. Szorgalmazta, hogy a latintanítás helyett a mindennapi életben hasznos tudást adjanak a gyerekeknek.

Nemsokára Párizsban is tanítóképzőt nyitott. A Saint-Sulpice-templom újabb plébánosai azonban nemigen támogatták, sőt nemegyszer akadályozták János munkáját. 1690–1691 különösen nehéz volt; súlyosan megbetegedett, nem sokkal később pedig meghalt legjobb munkatársa, L’Heureux testvér. A plébánia papságának közönye miatt úgy döntött, hogy az iskolatestvérek noviciátusát másutt állítja föl. Vaugirard-ban sikerült erre a célra házat bérelnie. 1691-ben Vuyart és Drolin testvérrel együtt fogadalmat tett, hogy visszavonhatatlanul a gyermekek oktatásáért-neveléséért fog élni. 1692-ben hat új tag lépett be a kongregációba, 1694-ben pedig az első tagok letették örökfogadalmukat, és János lett a rend vezetője. Ügyelt rá, hogy megmaradjon a társaság laikus jellege.

A születésének 300. évfordulója alkalmából, 1951-ben kiadott emlékérem

Az 1693–1694-es éhínség arra kényszerítette az iskolatestvéreket, hogy elhagyják Vaugirard-ot, és Párizsba menekültek. De a nehézségek később sem szűntek meg. Saint-Sulpice plébánosa el akarta távolítani Jánost a rend éléről, és a párizsi érseket megtévesztve el is érte e célját. A testvérek azonban tiltakoztak, így 1702 végétől János folytathatta tevékenységét. Valamivel később a rendnek ismét költöznie kellett, Faubourg Saint-Antoine-ba helyezték át a noviciátust. János újabb tanítóképzőt akart alapítani, de terve egy egykori társának árulása következtében meghiúsult. 1706-ban Párizsban még csak egyetlen iskolája volt a testvéreknek, 1711-ig azonban vidéken tizenhét iskolát alapítottak és egyet Rómában is.

János pedagógiai és vallási műveket írt a tanítók és a növendékek épülésére. A tanítók számára nevelési kézikönyvet is összeállított Conduit des Ecoles Chrétiennes címmel. Ebben is hangsúlyozta, hogy rendjének hivatása az ingyenes népoktatás. Az elemi ismeretek oktatása mellett fontosnak tartotta a tanulók anyanyelvének kiművelését, a kérdezve kifejtő módszer alkalmazását a tanításban, valamint a szeretetteljes iskolai légkör kialakítását. Úttörő volt a tapasztalatokra építő, az értelmi képességeket fokozottan fejlesztő pedagógia alkalmazásában. Iskoláiban szigorú fegyelmet követelt meg; fontos fegyelmező és önnevelő szerepet tulajdonított a csendnek.

Metszet 1887-ből

1708-ban két testvért választott maga mellé, hogy segítségére legyenek a közösség irányításában. Sikerült megvennie Saint-Yon kastélyát, ahol végre állandó noviciátust rendezhettek be.

Egy ideig a vidéki intézményeket látogatta, de mivel Párizsban romlott a helyzet, visszatért oda, és elintézett néhány kellemetlen ügyet. Végül teljesen a lelkivezetői feladatoknak szentelte magát, 1715-től szinte állandóan Saint-Yonban élt. Rendfőnöki hivataláról 1717-ben mondott le. Szabad idejében számos vallásos munkát írt a testvérek részére, melyek nagyobb részét csak halála után adták ki nyomtatásban. 1719. április 7-én, nagypénteken halt meg Saint-Yonban.

A Keresztény Iskolatestvérek rendje 1725-ben nyert pápai jóváhagyást. Franciaországban széles körben elterjedt a kongregáció, a forradalom azonban szinte teljesen megsemmisítette. A 19. században újjáéledt a kongregáció, és az iskolatestvérek egész Európában és a tengerentúlon is megtelepedtek.

De La Salle Jánost 1886-ban avatták boldoggá. XIII. Leó pápa 1900. május 24-én emelte őt a szentek sorába. XII. Piusz pápa az iskolák és a keresztény oktatás-nevelés védőszentjévé nyilvánította.

Istenünk, aki De La Salle Szent Jánost arra választottad, hogy a keresztény ifjúságot nevelje, kérünk, támassz Egyházadban olyan tanítókat, akik teljes szívvel annak szentelik magukat, hogy az ifjúságot az emberség és a kereszténység törvényeire tanítsák.

Forrás: Diós István: A szentek élete; Magyar katolikus lexikon

Fotó: Wikipedia; Generalate of the Brothers of the Christian Schools

Magyar Kurír
(sza)