Deák Viktória Hedvig OP: Aszkézis és/vagy mértékletesség

Az aszkézis, vagy klasszikus nevén önmegtagadás (...) segített felfedezni, „hol is a helye” a mértékletességnek, így a mértékletességhez számomra az út az aszkézisen keresztül vezetett. Az aszkézis ad egy paradox erőt. Tanít elengedni: ahelyett, hogy minden lehetőséget kihasználnék, behabzsolnék – mert jó lenne még, jólesne, adna pillanatnyi kielégülést –, képes vagyok késleltetni, nemet mondani.

Nem engedek a pillanat nyomásának. Ezzel másfajta viszonyulásokhoz is hozzásegít: másképp birtokolok dolgokat, ugyanakkor szabadabb is vagyok saját vágyaimmal kapcsolatosan.

Persze ez lehet fájdalmas is, és rávilágít a saját törékenységemre: rászorulok arra, ami testi, biológiai, nem tudok enélkül élni. Vágyom rá, és ideges leszek, ha hiányzik. Vagyis ez jár egyfajta önismerettel. Mégis, bár a lemondással járó nehézség, ami például egy böjtölés eredménye, elgyengít, de ad egyfajta erőt is. Nem az az erő, hogy lám, erre is képes vagyok. Inkább egy belső fókuszáltságot ajándékoz, összeszedettség, rend születik belőle. Kicsit olyan, mintha fekete-fehérben látnám a világot. Jobban látszik, mi a lényeges. Egy zarándokút élménye is hasonló tapasztalattal jár: elengedni sok mindent, és egyetlen célra irányulni, teljes erővel.

Azt gondolom, ha nem pusztán egyfajta spirituális teljesítménytúraként gyakorlom a lemondást, akkor a mértékletesség erénye lesz belőle.

Egy állandó készség, amely segít, hogy minden belső megmozdulást, vágyat jó irányba akarjak és tudjak irányítani.

A mértékletesség valóban a vágy, az öröm, az érzelmek igenlése – úgy, hogy irányt ad, megtisztítja ezeket, felemeli, ugyanakkor intenzívebbé is teszi, épp a korlátok által. Mert ha mindig minden elérhető, fogyasztható, hogyan lesz egy nap ünnep?

Mértékletesnek lenni abban segít, hogy tanulok jól vágyni és a célt tartani: vágyaim belső szétszórtságát, széttöredezettségét, összevisszaságát egy irányba rendezni, és így szépen – tisztán – szeretni.

És mindez persze nem csak az úgynevezett „élvezetekre” áll. Való igaz, hogy az intellektuális, sőt a lelki élményekben is lehet torkoskodni, abban is van mértéktelenség. Megnőhet az ember ingerküszöbe: még erősebb, még több, még színesebb élmény kell ahhoz, hogy lekösse a figyelmemet, fenntartsa érdeklődésemet akár az Istennel való kapcsolat iránt is; valami olyant keresek, ami közvetlen, fast-food lelki tapasztalatot, élményt ígér, szép és sok érzést, ami úgymond „jár” a befektetett erőfeszítésért cserébe. A mértékletesség így az imában is feladat: elengedni azt, hogy újabb és újabb módszereket kipróbáljak, újabb impulzusokat, tanítókat, érdekességeket keressek, vagy élményeket akarjak megismételni… Isten változatlansága felé nem a sokféleség, az újdonság visz, hanem az akár monoton ismétlődés, egyszerűsödés.

Ma gyakran van arról szó, hogy az igazi az a böjt, ami a szellemi szférára vonatkozik. Szerintem ez illúzió: ha az intellektuális vagy lelki „habzsolást” szeretném kordában tartani, akkor számot kell azzal vetnem, hogy testi és lelki összefügg, egy egész, egyik nincs a másik nélkül.

Test vagyok, a szellemit ettől meg tudom különböztetni, de elválasztani nem. A mértékletesség, amely elsősorban mégis az érzékelhető dolgokkal foglalkozik, így arra is rádöbbent, mit jelent embernek lenni.

Ahogyan el vagyunk árasztva az életünkhöz kapcsolódó dolgok és voltaképpen bármi más terén a lehetőségek és ajánlatok bőségével, úgy hasonló a helyzet az információk, hírek esetében is. A közösségi média nyomása, hogy minél több az információ, a hír, a kép, annál jobb, és úgy hihetem, ettől én magam több leszek, a mértékletesség viszont segít, hogy ne állandósuljon bennem egy belső szétfolyás, állhatatlanság. A mértékletesség segít feltenni a kérdést: valóban érdemes még ezt is (hírt, képet, bejegyzést, videót stb.) megnéznem? És aztán a következőt is: valójában mi az, ami hiányzik, és mi az, amit igazából ezen a módon keresek?

Hogy miért is aktuális ma a mértékletesség? Általa harmonikusabb lesz a ráció és az érzelmek közötti kapcsolat. Erre az integrációra mintha ma még nagyobb szükség lenne. Mintha a virtuális világ egyik hatása az lenne, hogy az érzelmek túlburjánozhatnak, szűrő nélkül nyilvánulhatnak meg, és sokszor mintha az emóciók, indulatok hipertrófiája a valós, emberközi találkozásokra is áttevődne. Amikor ismeretlenek között – például tömegközlekedési eszközökön – a kommunikáció rögtön indulattal történik, akkor látszik, mennyire helye lenne e belső rendezettségnek.

A rend, a korlátok hiánya először tűnhet spontánnak, érdekesnek, a lehetőségek tárházának, de számomra a rend, a mérték inkább egy mankó a figyelem, a fókusz, az egy-ügyűség számára. A rend hiányából még nem lesz szabadság.

Deák Hedvid OP A mértékletesség erénye című körkérdésre adott válasza teljes terjedelmében ITT olvasható. 

Forrás: Vigilia Szerkesztsőég Facebook-oldala

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír