A tanácskozásnak idén a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye adott otthont Debrecenben, az Egyházmegyei Kateketikai Központban.
A résztvevőket, köztük Varga Lajos váci segédpüspököt, az OKGYK igazgatóját; az egyházi kéziratok kutatóit, tudományos munkatársakat, előadókat, hallgatókat Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök fogadta és köszöntötte.
A házigazdai teendőkben közreműködött a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Könyv- és Levéltár vezetője, Somogyi Péter és munkatársai. A konferencia moderátora volt Boros István teológus, vallásfilozófus, könyvtáros, ókori gnoszticizmus és ókeresztény művészettörténet kutató volt.
Palánki Ferenc megyéspüspök köszöntő beszédében az egyházmegyéről, valamint Debrecenről szólt. Mindenekelőtt elmondta, hogy éppen ezen a napon, május 30-án van a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye születésnapja. 31 évvel ezelőtt, 1993-ban Szent II. János Pál pápa a Hungarorum gens kezdetű bullájával alapította meg ezt az egyházmegyét is. Területileg hazánkban ez az egyházmegye a legnagyobb, de a hívek számát tekintve nem a legnépesebb.
Palánki Ferenc elmondta, az egyházmegye második püspökeként szeretné mindenkinek felmutatni az ökumené jelentőségét; amit az őskeresztény közösségekre is mondtak: „Nézzétek, hogy szeretik egymást a keresztények!”. Tovább viszi az egyházmegye első püspökétől, Bosák Nándortól kapott örökséget, hogy a városban szolgáló különböző egyházhoz tartozó püspökök rendszeresen, sőt már tizedik éve havonta találkoznak, együtt gondolkodnak. A főpásztor hangsúlyozta, hogy a korábban „kálvinista Rómaként” emlegetett város közösségét egy ideje a különböző felekezetek együtt alkotják, erről szól a város szlogenje is: „Együtt vagyunk Debrecen!”
A püspök az írástudók felelősségéről, valamint az egyházi kéziratok kutatóinak munkájáról is beszélt, akik ezáltal közelebb kerülnek Istenhez, és másokat is közelebb segítenek a forráshoz, ahol üdvösséget, megújulást, szeretetet találunk.
Ezután Birher Nándor Máté, a PPKE BTK dékánja online köszöntötte a konferenciát, ahol – mint fogalmazott – a legkiválóbbak jönnek össze ápolni azt a tudást, amely az emberség legmélyebb rétegével kapcsol össze. E mögött a tudás mögött ott van a PPKE BTK 30 éves története és a szerzetesi iskolák évezredes történelme. Összességében ez az, amit katolikus pedagógiának szoktunk nevezni, mely érték mellett ki kell állnia mindenkinek – fogalmazott, majd a napi szentírási szakaszból idézett: „Kívánkozzatok szellemi, hamisítatlan tej után, akár az újszülött kisdedek, hogy általa felnövekedjetek az üdvösségre! Hiszen már tapasztaltátok, hogy milyen jó az Úr” (1Pét 2,2).
„Ez a szellemi hamisítatlan tej tegye édessé a VII. Scriptorium Konferenciát, hogy az által is minél többen megtapasztalhassák a világban, hogy milyen jó az Úr” – zárta beszédét Birher Nándor Máté.
A konferenciát Varga Lajos váci segédpüspök, az OKGYK igazgatója nyitotta meg.
A Scriptorium konferencia egy olyan tudományos rendezvénysorozat, melynek középpontjában a kéziratosság, azon belül is elsősorban az egyházi kéziratok tudományos vizsgálata, feldolgozása áll, hogy ráirányítsa a figyelmet arra a sokszínű és gazdag anyagra, amely a magyar és nem magyar, egyházi és világi, köz- és magángyűjteményekben található.
A rendezvényen a kéziratosság fogalmához kapcsolódó tudományos előadások hangzanak el, bemutatják a kutatási eredményeket. A témák között rendszeresen megjelennek a kódexek, kéziratos művek, feljegyzések, kéziratos áhítati irodalom, kéziratos énekeskönyvek, tanári följegyzések, a könyvtárak állományában őrzött művekbe – főleg ősnyomtatványokba vagy régi nyomtatványokba – írt bejegyzések, marginális kommentárok, valamint egyes gyűjtemények kéziratos állományának bemutatása. Emellett teret biztosítanak azoknak is, akik elméleti, módszertani kérdéseket állítanak vizsgálódásuk középpontjába.
Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria