Dél-afrikai jezsuita provinciális: Fiatalok vagyunk, és növekedünk

– Mi áll különösen közel önhöz a Jézus Társaságát életre hívó alapvető inspirációk közül?

– Számomra rendkívül vonzó, hogy valami olyasmit tettünk, amire korábban nem volt példa. Szakítottunk az addig meghatározó monasztikus hagyománnyal. Azt mondtuk: úgy is lehet valaki Isten szolgája, hogy nem zárkózik be egy kolostor falai mögött, nem köti magát egyetlen helyhez és az imaórák rendjéhez. Ehelyett jelen van a világban, ha úgy tetszik, „a piacon”. Gyakran gondolok arra, hogy a jezsuiták tulajdonképpen állandóan imádkoznak. Vannak a formális imádságok – a szentmise vagy a zsolozsma –, de a kettő között is imádkozunk a szolgálatunkon és munkánkon keresztül. Karizmánk egyik alapvető kifejezése: „megtalálni Istent mindenben”. Számomra ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nincs olyan pillanat, amikor az ember ne lehetne imádságban. Ez az, ami különösen megragad a jezsuita lelkiségben.

– A monasztikus hagyománnyal való szakítás új célokat és feladatokat is hozott. Melyek azok a területek, amelyeken a rend igazán önmagára talált a történelem során?

– Úgy látom, a Jézus Társaságát soha nem arra szánták, hogy egy helyben maradjon. Mindig oda mentünk, ahol szükség volt ránk, ahová a Szentlélek vezetett bennünket. Ebben kulcsszerepe van a megkülönböztetésnek. Nem sokkal az alapítás után azonban iskolákban találtuk magunkat. Ez bizonyos értelemben stabilitást jelentett: hosszabb időn át ugyanazt a szolgálatot végeztük. A történelem során elsősorban oktatási tevékenységünkről váltunk ismertté. A saját régióm szempontjából ugyanakkor fontos a missziós örökség is. Amikor a misszionáriusok – köztük a jezsuiták – útnak indultak, egyre inkább azonosítottak bennünket a lelkipásztori szolgálattal és a plébániaalapítással. Régiónkban két egyházmegye létrehozásában is szerepet vállaltunk, és ma is számos plébánián szolgálunk.

Alapvető küldetésünk továbbra is a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok kísérése. Az elmúlt négy-öt évtizedben pedig egyre hangsúlyosabbá vált a társadalmi igazságosság szolgálata: igyekszünk hozzájárulni az igazságtalan társadalmi struktúrák lebontásához, hogy az emberek méltó életet élhessenek.

Ma nagyon sokféle területen vagyunk jelen. Kérdés persze, hogy az első jezsuiták így képzelték-e el a rend jövőjét. Nem hiszem, hogy maga Szent Ignác mindezt előre látta volna. A történelem azonban megmutatja, hogyan vezetett bennünket Isten:

ott vagyunk jelen, ahol szükség van ránk, és – ahogy rendalkotmányunk fogalmaz – ott, ahová mások nem akarnak vagy nem tudnak elmenni.

Azokon a helyeken, ahol a legnagyobb hatást tudjuk elérni. Számomra ez az egyik legfontosabb jezsuita alapelv: ott szolgálni, ahol a legnagyobb a szükség.

– Mi vonzotta a jezsuitákhoz?

– Visszatekintve lenyűgöző látni, hogyan működik Isten.

Gyermekkoromban soha nem hallottam a jezsuitákról. Amikor azonban egyetemre készültem, felkerestem a plébánosomat, aki ferences szerzetes volt. Azt mondtam neki, hogy szeretnék lelkigyakorlaton részt venni. Korábban még soha nem végeztem ilyet, azt sem tudtam pontosan, mit jelent. Elmondtam neki, hogy hamarosan messzire költözöm otthonról, és szeretnék lelkileg felkészülni erre az új életszakaszra. Ő pedig azt válaszolta: „Miért nem mész a jezsuitákhoz? Egészen közel laknak hozzád.”

Fogalmam sem volt, kik ők. Ez volt az első találkozásom velük. Az egyetemen aztán sok jezsuitát ismertem meg, és fokozatosan beleszerettem a rendbe. Érdekes módon a Jézus Társasága története is egyetemi környezetben kezdődött. Az én kapcsolatom a renddel szintén az egyetem világában született meg. Ezért bizonyos értelemben kiváltságosnak érzem magam: mintha én is részesedhetnék abból az eredeti tapasztalatból, amelyből a rend megszületett.

– Milyen területeken vannak jelen a jezsuiták az ön által vezetett provinciában?

– Több mint száz konkrét szolgálatot végzünk a dél-afrikai régióban. Ezeket nagy vonalakban két nagy területre oszthatjuk: az oktatásra és a lelkipásztori munkára. Számos plébániát vezetünk, emellett több általános és középiskolát, valamint egy tanárképző főiskolát is működtetünk. Nagyjából egyensúlyban van tehát az oktatási és a lelkipásztori tevékenység. Emellett több központunk foglalkozik ökológiai kérdésekkel, a társadalmi igazságossággal, valamint gazdasági és kormányzási témákkal. Számos lelkigyakorlatos házunk működik, és egyetemi lelkészségeket is vezetünk, többek között állami egyetemeken.

– Hosszú ideje szolgál elöljáróként, jelentős vezetői tapasztalattal rendelkezik. Hogyan látja provinciája jövőjét? Valóban növekszik az egyház Afrikában?

– Hosszú időn keresztül az afrikai egyház szorosan kapcsolódott az európaihoz. Ma azonban

Európa a saját kihívásaival küzd, amelyek jelentősen eltérnek a mieinktől. Mi fiatal és növekvő egyház vagyunk. Európában az egyház sok helyen stagnál vagy fogyatkozik; nálunk ezzel szemben erős élet és dinamika tapasztalható. A társadalmaink fiatalok, és ez az egyház életkor szerinti összetételében is tükröződik.

A Jézus Társasága szempontjából nagyon biztató, hogy minden évben jelentős számú hivatás érkezik. Évente legalább egy tucat új tagot veszünk fel. Egy olyan egyházat szolgálunk, amely növekszik, és fokozatosan alakítja ki identitását. Rengeteg energiát látok a fiatalokban. Ők tartják életben közösségeinket, kreativitást és új ötleteket hoznak. Ugyanakkor egyházunk továbbra is erősen hierarchikus. A vezetők többnyire idősek, és kevés a női vezető. A jezsuita provincia tagjainak több mint a fele negyvenöt év alatti. Ez rendkívül fiatal közösséget jelent. Éppen ezért a képzés kulcsfontosságú feladat. Egyre inkább fiatal jezsuitákra kell támaszkodnom fontos vezetői és szolgálati feladatokban. Többen még képzésben vannak, még nem tették le végső fogadalmaikat, de ők állnak rendelkezésre. Nagy örömmel látom, hogy képesek megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket a Jézus Társasága támaszt velük szemben.

– A világegyház a szinodalitás útjára lépett. Hogyan jelenik meg ez az ön környezetében?

– Ez komoly kihívást jelent számunkra. Figyelemmel kísértem a római szinódusi találkozók előkészületeit, és provinciánkban is számos programot szerveztünk, hogy jobban megértsük a folyamatot. A szinódus eredményeinek közzététele óta azonban még nem sikerült igazán elmélyülnünk a témában. Ez a feladat továbbra is előttünk áll. Meggyőződésem, hogy ha komolyan vesszük a szinodalitásból fakadó döntések megvalósítását, annak óriási hatása lesz az afrikai egyház jövőjére. A szinodális folyamat egyik fontos célja ugyanis a klerikalizmus visszaszorítása. Ez pedig nálunk különösen erős jelenség. Nem könnyű elfogadtatni azt a szemléletet, hogy a plébánosnak valóban meg kell hallgatnia másokat, olyan légkört kell teremtenie, amelyben a hívek szabadon elmondhatják a véleményüket, és részt vehetnek a döntéshozatalban. Amikor erre próbáltuk bátorítani a papokat, jelentős ellenállással találkoztunk. Pedig az egyháznak ezen az úton kell haladnia.

A megkülönböztetés alapja a meghallgatás: Isten meghallgatása és annak felismerése, hogyan szól hozzánk más embereken keresztül. Ehhez azonban nyitottságra van szükség mások gondolatai iránt.

Afrikában ezt nehezíti a társadalmaink hierarchikus berendezkedése. Sokak számára természetesnek tűnik, hogy a vezető mondja meg, mi történjen, és másoknak nincs beleszólásuk. Ez részben azt is megmagyarázza, miért küzdünk gyakran a demokrácia kihívásaival. Még hosszú utat kell megtennünk, hogy valóban befogadjuk a szinodalitás szellemét. Ez olyan feladat, amely időt, energiát és jelentős erőforrásokat igényel.

– Több mint nyolc éve tartományfőnök, és hamarosan lejár a megbízatása. Mivel szeretne foglalkozni a jövőben?

– Egyszerűen pap szeretnék lenni. A szentelésem után mindössze három évet töltöttem közvetlen lelkipásztori szolgálatban. Ezt követően hosszú éveken át a társadalmi igazságosság területén dolgoztam, majd vezetői és kormányzási feladatokat kaptam. Őszintén szólva ma már nem is tudom pontosan, mit jelent a gyakorlatban papnak lenni. Szeretnék visszatérni ehhez, és újra felfedezni, mit jelent jezsuita papként élni és szolgálni a 21. században.

Az interjú megjelent A Szív jezsuita magazin 2026. július–augusztusi számában.

Forrás: Jezsuita.hu

Fotó: Pásztor Péter

Magyar Kurír