Dér Katalin: A zsoltárok misztériuma

A klasszika-filológus, teológus szerző könyvének alapja egy rádióssorozat, a Mária Rádióban 2006-ban elhangzott műsor volt. Ennek anyaga az elmúlt csaknem kilenc esztendőben sokat változott, Dér Katalin kibővítette a zsoltárok körét, elmélyítette értelmezéseiket. Így született meg ez a kötet.

A szerző rámutat: a zsoltár emberi beszéd. Emberek beszélnek Istenhez és Istenről, „neki panaszkodnak és örülnek, őt dicsőítik és magasztalják, hozzá esdekelnek és könyörögnek”. A zsoltárok gyűjteménye „egy Istenével különleges kapcsolatban élő nép lelki megtapasztalásainak kimeríthetetlen kincsestára, és arról is szól, a kapcsolatról Istennel”.

Dér Katalin huszonegy zsoltárt elemez, rendkívüli alapossággal, bemutatva az Ó- és az Újszövetség kapcsolódási pontjait – külön kiemelve Jézus Krisztus személyét –, hangsúlyozva a zsoltárok tartalmának egyetemességét, minden korban érvényes aktualitását.

Az 1. zsoltár alapzsoltár, mert alapkérdésekről beszél, „életútról, boldogságról, istenkapcsolatról, emberi tartásról”, elénk tárja az emberi lét két lehetséges útját – Istent követve, illetve vele szembeszegülve élni –, és azok kimenetelét, „a boldogság ígéretét és az ítélet fenyegetését”. Dér Katalin hangsúlyozza: ha a valódi boldogság nem az emberben, és nem a világban van, akkor csak Istenben lehet. „A boldogságnak Isten a forrása.” Ebből pedig két további igazság fakad: az egyik, hogy a boldogság nem valami adott, egyszer és mindenkorra elérhető állapot, hanem út, ahogy az 1. zsoltár és Jézus is mondja, aki szintén nyolc lépésből álló útként írja le a boldogságot. Ezért a boldogságra nem lehet közvetlenül törekedni, igyekezni másra kell, „az igazságra, a szeretetre, a tisztaságra, Isten szavának hallgatására és megértésére, a neki való engedelmességre”.

A 25. zsoltár írója az Úrhoz emeli lelkét. Dér Katalin Zakeus (Lk 19,1–10) példáján keresztül mutatja be, milyen az, amikor az ember egész lelki, szellemi valóját Istenhez emeli. S bár bűnös személy volt, sokak megnyomorítója, Jézus vele vacsorázik. „Ennyire nem tud, nem is akar Isten ellenállni annak, aki hozzá emeli önmagát!”

A 127. zsoltár Istenhez kiáltó költője arra figyelmeztet, hogy a munka eredménytelenné, értelmetlenné válik, ha Isten nélkül végzik, ha az építést vezető személy túllép az általa megszabott mértéken, felemészti munkásai erejét. Az építkezéshez nem elegendő csak a terv és az építőanyag, Jézus világosan megmondta, minek van elsőbbsége: „keressétek előbb Isten országát, a többi mind hozzá adatik nektek” (Mt 6,31). A többi „mind, a szükségletek, étel, ruha, lakás, ház, az megadatik”. Nem munka nélkül, Jézus, „az ács”, nem erre tanít, hanem arra, hogy „a munkát csak Isten országa, uralma, akarata szerint lehet eredményesen végezni, ez az, amit keresnünk kell mindenben, amit építünk, és akkor Isten maga építi nekünk a házat”.

A 22. zsoltárral kapcsolatban a kötet szerzője megállapítja: olyan zsoltár, olyan prófécia nincs még egy, „amely a teljes Krisztus-eseményt magában foglalná, Jézus szenvedését, halálát, lekerülését az alvilágba, feltámadását, sőt egy villanás erejéig még mennyei tartózkodását is”. A 22. zsoltár ezt a teljességet adja, ebben egyedülálló, így messze túllép minden prófétai vízión. „Misztérium. Nem az a misztérium, hogy Isten e sorsteljességet így ki tudta nyilatkoztatni. Az a misztérium, hogy az emberi szerző, Dávid vagy valaki más, be tudta fogadni, le tudta írni.”

A 104. zsoltár mindenfajta deizmus egyértelmű cáfolata, annak bizonyítéka, hogy a bibliai ember nem is tud önmagában a teremtésről beszélni, „csak teremtésről és gondviselésről együtt… Isten a világegyetemnek nemcsak a teremtője, hanem gondviselője is, nem hagyja magukra az általa létrehívott teremtményeket, minden pillanatukban jelen van, szeretete táplálja, fenntartja, óvja, gondozza őket.”

A 139. zsoltár pedig felülmúl minden bölcsességet, mert nemcsak felszólítja az embert az önismeretre, mint az ókori görög jósda felirata, hanem meg is mutatja, honnan merítsünk. „Isten az, aki mindenestül, szívemig és vesémig ismer, aki előtt átlátszó vagyok, mint az üveg, csak ő tudja megmutatni, és mivel szeret, meg is akarja mutatni, ki vagyok, milyen vagyok valójában.”

Dér Katalin zsoltárelemzéseit elolvasva egyetérthetünk a szerzővel abban, hogy a Zsoltárok könyve „az egész emberiség imakönyve, akkor is, ha sok kortársunknál ez az imádság talán életük végéig kimondhatatlan marad, csak a szív olthatatlan sóvárgásában rejtezik”.

(Kairosz Kiadó, 2015)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír