Derűvel, a világgal, az élettel kibékülve – A megszentelt élet napja Budapesten

A 34 rend mintegy kétszáz képviselője részvételével rendezett találkozó középpontjában a kapcsolat állt: Istennel, egymással, a világgal. A megszentelt élet napján tartott találkozón részt vett Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, Zsódi Viktor SchP, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának (FSZK) elnöke és Kakucs Adél Petra OP, a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának (MRK) elnöke. A résztvevőket a vendéglátó András Attila jezsuita elöljáró köszöntötte: Az együttlét, a közös imádság, a szentmise, a beszélgetés erősítse a megmaradás reményét – fogalmazott XIV. Leó pápa szerzetesekhez intézett beszédére utalva.

Hogy mindenki teljes valójában megérkezzen, kérdéssel indult a nap: „Hogy vagy?” A digitális eszközök segítségével mindenki válasza megjelent kivetítőn. Egy tízes skálán a résztvevők jelentős többsége a jóllét felső harmadában helyzete el magát.

A program első részében Kővári Magdolna SSS testvért, Lukács János SJ atyát és Orosz Andreát, az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat vezetőjét, a bakonybéli bencés közösség oblátáját Gianone Péter, a jezsuita kommunikációs iroda igazgatója kérdezte.

Mennyire kap hangsúlyt az önmagukra való figyelés a közösségekben, tekintettel azokra a helyzetekre is, melyek többet kívánnak az embertől? Mi a helyzet a lelki szárazság idején?

A jezsuitáknak évente egyszer-kétszer téma a túlterheltség kérdése, főként ünnepekkor kerül elő, a hétköznapok túlságosan zsúfoltak. A rend fontosnak tartja a szabadnap biztosítását, a közösségi élet minőségére fordított figyelmet – mondta Lukács János.

Kővári Magdolna is rámutatott a kapcsolat, az egyensúly, a közösség hangsúlyára. Ennek keresése folyamatos feladat egyénileg és közösségileg is a Szociális Testvérek Társaságában. A túlterheltség kapcsán elmondta: „Tudjuk, mivel van dolgunk, a valóság sajnos sokszor már más történet. Ha baj van, akkor biztosan előkerül.”

Orosz Andrea a mérték és egyéni felelősség kérdését emelte ki. Az ember test-lélek-szellem együttese, mindháromra figyelni kell, és fontos ismerni a jeleket, amikkel ki-ki reagál a túlterhelésre. Lelki szárazság idején Andrea szerint segíteni tud az imaforma váltása, a rítusok, és

figyelni kell arra, hogy a kapcsolat önmagunkkal, Istennel, társainkkal rendben legyen.

Lukács János szerint sokféleképpen el lehet távolodni Isten barátságától, ilyenkor az ember nincs jól. E barátság nélkül a munka is frusztrált, holott az intézményes feladat megköveteli ellátását. Emellett ahogy múlnak az évek, az ember teljesítőképessége is változik. A leglényegesebb: Istenre figyelni, ha ez megvan, jól vagyunk. Az a feladat, hogy úgy szervezzük meg az életet, hogy ez biztos legyen. Lényeges az is, hogy legyen az ember mellett valaki. Lukács János szerint bár ijesztő az üresség, de ebben az esetben is érhetnek minket váratlan hatások. „Nem tudom hogy, de megy” – fogalmazta meg érzését. Arra is rámutatott, Jézus nem azt kérdezi tőlünk, milyen a lelki életünk, hanem azt, milyen az életünk.

A világgal kibékülve, derűvel élek, figyelek arra, ami a lényeg, rendben vagyok”

– mutatott rá, hogy az egész a fontos, annak része az ima, amivel minden kezdődik.

Kővári Magdolna szerint alaphelyzet, hogy a feladatok végzésének mennie kell, ami azonban vezethet el- és kicsúszáshoz. A szerzetesi identitás gyökere az istenkapcsolat, az elhívás, a közösség, a szolgálat.

Az identitást nem szabad a szolgálat alapján, a teljesítményből meghatározni, arra törekedni, hogy csak elvárásoknak feleljünk meg. Ha túlságosan magunkra húzzuk az elvárásokat, elsikkadhat a lényeg, Isten keresése.

Ha lelki élet nélkül tesszük mindezt, elveszítjük a perspektívát. Banánhéj a szerzetes számára számokban, teljesítményben gondolkodni. Azt, hogy mire mondunk igent, a belső figyelem – ki hívott meg és mire – kell hogy meghatározza” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, „remélem hazajárunk az imába”, vagyis az imádságnak rendszeresnek kell lennie, függetlenül attól, hogy milyennek éljük meg, mi történik benne. A lényeg a folyamatos ima, így az ember túl tud lépni a problémán. Arra is felhívta a figyelmet, tisztázni kell, mit értünk imán.

Fontosak a kötött imák, de a megállás is, a csendes belső figyelés, a végtelenre tekintés, melyben megélem az egységet Istennel, és elkezd valami történni.”

Ebben az ember helyet tud adni a nehézségeknek is. Magdolna testvér szerint fontos a „kötéltánc”: figyelni a saját szükségletekre, a kapcsolatra önmagunkkal. De túl tudunk-e lépni önmagunkon? Fontos az imaéletünk, a mentális egészsésünk, a pszichológia segít az elmélyült önismeretben, de az nem egyenlő a spiritualitással – emelte ki.

A közösségi életre reflektálva a találkozó résztvevői arra keresték a választ: Ha egy dolgot tehetnének, hogy a közösségben mindenkinek jobb legyen, mi lenne az, és miként tudja a közösség támogatni az egyént?

Lukács János szerint ez „indiszkrét” kérdés. Andrea szerint minél több alkalmat kell adni a felszabadult öröm együttes megélésére, legyen az dicsőítés, kirándulás vagy épp játék. Kővári Magdolna úgy véli, lehetetlen a kérdésre választ adni, tekintve közössége, a szociális testvérek sokféleségét. „Tanulnunk kell az egymásra való jobb odafigyelést” – mutat rá. Lukács János hozzátette: El kell gondolkodnunk a digitális világ közösségünkre való hatásán. A jezsuiták sokat vannak külföldön, ennek megvan a kihívása és a gazdagsága is. Azt tapasztalta:

az internet a távol levőket közel hozza, a közel levőket eltávolítja egymástól.

Úgy véli, a szabályok segítenek az egyénnek is jó döntéseket hozni. Andrea szerint az a döntő, hogy akarjunk és tudjunk egymáshoz kapcsolódni. Magdolna úgy véli, invesztálni kell a minőségi közösségi életbe, hogy meg tudjanak küzdeni a különbözőségekkel.

A szerzetesek találkozója a Jézus Szíve-templomban folytatódott, ami teljesen megtelt. Zsolozsmát imádkoztak, majd Székely János püspök mutatott be szentmisét. Ünnepélyes pillanat volt, amikor a szerzetesek égő gyertyákkal vonultak a Mária- és a Szent József-oltárhoz: gyertyák százai fejezték ki Krisztushoz tartozásukat, önátadásukat.

Székely János háláját fejezte ki a szerzeteseknek, hogy „szabadon, örömmel és szeretettel” hozzák közel a krisztusi életformát, a segítő, gyógyító, a megáldó, megvigasztaló Krisztust: „Kezetekben hordjátok az élet forrását, általatok tud megújulni, megfiatalodni a világ” – fogalmazott.

Felidézte a szerzetesek évének jelmondatát: „Rendben vagyok”: Isten adott a világnak egy gyönyörű rendet, beleteremtette az isteni harmóniát, melynek lényege az önátadó, végsőkig kitartó szeretet. Ebbe illeszkedik életetek egy világban, ami azonban kibillent a rendből, mert

a mai ember félreérti a szabadságot, amikor azt vallja, amit szeretnék, azt korlátlanul megteszem. Eközben elfeledkezik arról, hogy önátadásra, szeretetre született, amihez kötelességek is kapcsolódnak.

Ezt a rendet élik közöttünk a szerzetesek – mondta, és hálát adott értük mint az Egyház kincseiért.

A szentmise végén Zsódi Viktor SchP mondott köszönetet a püspöknek a tanításért, a jezsuitáknak a befogadásért.

A szerzetesek napja agapéval folytatódott, a találkozás, összekapcsolódás valódi ünnepe volt.

Zsódi Viktor kérdésünkre elmondta, 2026-ban az egyik fő hangsúly, hogy közösen tekintsenek a szerzetesi élet intézményére, mi a szerzetesség prófétai küldetése a mai Magyarországon. Hangsúlyozta az együttműködés szükségességét, újra és újra keresni kell a pontokat, ahogyan a szerzetesség közösen tud jelen lenni a mai világban. „Ebben a polarizált helyzetben a szerzetességnek nagyon is meg kell tudnia mutatni, hogyan lehet párbeszédben lenni egymással a különböző véleményen lévő személyeknek. Az tanúságtétel, ahogyan mi együtt élünk, és ez fontos – diszkrét – kovász tud lenni a világ számára. Az együttműködés számos olyan programot kínál, amelyben valódi találkozás van akár a lelkiségen, akár az aktivitásainkon keresztül.

Tekintve a szerzetesség sokszínűségét, nem az a feladatunk, hogy egy közös utat találjunk, hanem egymást segítsük, hogy mindenki a saját karizmájának megfelelően tudjon azon a helyen jelen lenni, ahova ő tudja személyesen elvinni az evangélium fényét. Ha ebben tudjuk egymás segíteni, az nagy erőforrás tud lenni – fogalmazott.

Székely János kérdésünkre válaszolva megerősítette,

a szerzetesség óriási ajándék az Egyház számára, minden rend egy alapítói karizmát, egy szent különleges életszentségét hordozza a történelemben. Ezzel adnak sokarcú gazdagságot az Egyháznak.

Hálásak vagyunk a szerzetesek jelenlétéért. Segítik, éltetik, megfiatalítják Egyházunkat, rengeteg reform a szerzetesek révén született. Püspökként ahogy csak tudom, próbálom támogatni a hivatások ébresztését, testvéri kapcsolatban vagyok velük. „Rendszeresen látogatom egyházmegyémben a rendeket, ők is jönnek hozzám. A kapcsolatunk gazdag és sokrétű” – mondta.

Székely János fontosnak tartja, hogy hívjon szerzetesrendeket egyházmegyéjébe, ahol különösen is hiányát érzi a női szerzetesi hivatásoknak.

A szerzetesnő egyszerűen odaadja az életét, ők az Egyház aranyfedezetei imádságukkal, Istennek szentelt életükkel. A kereszt alatt asszonyok álltak, meg a feltámadás első tanúi is asszonyok voltak. Olyan mélységet, kincset képviselnek, ami égetően szükséges az Egyház számára.

Az egyik nagy vágyam, hogy a női rendek megtelepedését segítsem Magyarországon.”

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír