Diákok adtak adventi műsort a kaposvári börtönben

Hazai – 2024. december 19., csütörtök | 9:01

Advent második hetében a Somogy Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet Szent Lénárd börtönkápolnájába látogattak a kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium diákjai, hogy adventi műsort adjanak a fogvatartottaknak.

A résztvevők osztályfőnöke elmondta, hogy a diákok nyomban, nagy lelkesedéssel igent mondtak a felkérésre, hiszen ők is tudják, hogy a börtön békéje mellett a karácsony méltó megünneplését is szolgálták látogatásukkal.

A diákok megragadó műsora sok szeretetet árasztott a fogvatartottak szívébe. Ugyanazt tették, mint Jézus, aki a bűnösöknek mutatta meg Isten szeretetét – fogalmazott Sitkei Lukács börtönpasztorációért felelős diakónus a látogatás kapcsán.

Elmondta: másnap a székesegyházi plébánia missziósai a női fogvatartottakat látogatták meg.

Forrás és fotó: Sitkei Lukács; Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria