Az eseményen jelen volt mások mellett Szabó Zsolt, Hatvan és térsége országgyűlési képviselője, valamint Juhász István, Apc polgármestere. A főpásztort Varga József plébániai kormányzó köszöntötte, aki örömének adott hangot, hogy miután tavaly a felújított Szent István király-templom átadása kapcsán járt náluk Ternyák Csaba érsek, most ismét egy örömteli eseményre érkezett a településre.
„Imádságos együttlétben vagyunk itt, a földi és a mennyei Egyház együtt imádkozik és könyörög szentelendő testvérünkért a hívekkel és a szentekkel” – fogalmazott köszöntőjében Ternyák Csaba érsek. Elmondta, húsvét negyedik vasárnapja a Jó Pásztor vasárnapja, aki gondoskodik a rábízott nyájról, s kérte az új diakónust, hogy tegyen ő is így. „Vajda Ferencért imádkozunk, hogy hivatásában hűséges legyen egész életében, ebben a közösségben fog szolgálni, ahogy eddig is tette, de egyúttal a klérus tagja lesz, szolgálata nagy segítség a plébánosának” – hangzott el.
Vajda Ferenc 52 éves, két gyermek édesapja. A Szent István Televíziónak nyilatkozva elmondta, már szülei is Jézus szeretetére nevelték, később egyre inkább érezte a lelki adományokat, amik végigvezették az úton eddig a napig. A felszentelt diakónus megköszönte az érseknek, hogy eljött, és kiszolgáltatta neki a szentséget. Elmondta, törekszik majd arra, hogy az Egri Főegyházmegye hűséges szolgája legyen, és kérte a főpásztort, imádkozzon érte és az egyházközségért.
A szentmisében beöltözött, fogadalmat tett, ajándékként pedig megkapta az evangéliumoskönyvet, amely mint elhangzott, „az Egyház kincse”, hogy ezentúl ő is hirdesse a jó hírt.
A diakonátus (vagy más néven szerpapság) keretében a hivatásra felszenteltek többek között temethetnek, eskethetnek, keresztelhetnek és igét hirdethetnek, ezzel segítve a papságot – ebben részesült Vajda Ferenc is Apcon, húsvét negyedik vasárnapján, a Jó Pásztor vasárnapján.
Forrás: Debnár Ádám/Egri Főegyházmegye
Fotó: Vozáry Róbert/Szent István Televízió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria