Dicséretes hármas is van – Az iskolai felzárkóztatás rázós kérdéseit vitatták meg a KATTÁRS-on

A beszélgetést Horváth Szilárd, az MTVA szerkesztője és a Búzaszem Katolikus Iskola igazgatója vezette.

Mi is a felzárkóztatás? Van-e értelme a fogalomnak abban a hagyományos jelentésében, hogy a lemaradottakat a középszinthez fel kell hozni? Ugyanakkor fel kell zárkóztatni a hátrányos helyzetű gyerekeket, de azokat is, akik tanulási nehézséggel küzdenek. Ezen túlmenően a magyar oktatást is fel kell zárkóztatni a távol-keleti oktatás csúcsteljesítményéhez – vezette fel a beszélgetést Horváth Szilárd.

Pécsi Rita szerint a felzárkóztatás fogalma valóban bizonytalan, az is kérdés, mi az a szint, amikor azt mondhatjuk, hogy elértük a kívánt eredményt. Ugyanakkor felmerül, hogy vajon a család, a társadalom, az Egyház vagy a pedagógus problémája-e egy adott helyzet. Látjuk, hogy az ellátó rendszernek is fel kell zárkóznia a rengetegféle problémához, ami adódik. Gloviczki Zoltán kifejtette, száz éve az iskolába járás a szociokulturális elit tevékenysége volt, ma, amikor mindenki iskolába jár, egészen más a helyzet. A katolikus iskoláknak is szembe kell nézniük a paradigmaváltással, mert ma már nem százas, hanem tízezres nagyságrendű a katolikus intézményekbe járó gyermekek száma.

Katolikus iskoláink missziós iskolák – tette hozzá Horváth Szilárd –, de azzal is szembesülünk, hogy a katolikus iskolába járó gyerekeink többsége már nem hívő feltétlenül. Ezzel kapcsolatban felmerült az integráció kérdése, valamint az, hogy egy egészséges közösség mennyi felkarolni való, evangelizálandó embert tud befogadni. Pécsi Rita úgy fogalmazott: „okos bizalommal” kell döntést hozni, mert egy közösség felelősséget vállal értük, de mérlegelnie kell azt is, mennyi erőforrása van a befogadáshoz.

A közoktatásba bekerülő gyerekek döntő többsége fejlesztésre szorul, ma ez 70 százalékot tesz ki – tette hozzá Horváth Szilárd. Ehhez ember kell. Gloviczki Zoltán ezzel kapcsolatban kiemelte, el kell gondolkodni azon: ha ma a gyerekek ekkora aránya felzárkóztatásra szorul, nem arra való-e az iskola, hogy segítsünk nekik felzárkózni? Nem öt fejlesztő szakember kell egy iskolába, hanem olyan pedagógusképzés, ami megtanítja, mit tudnak kezdeni a pedagógusok a fejlesztendő gyermekkel. A hátrányos helyzetű térségek vagy a cigánymisszió esetében a hátrányok összegződnek.

Mi az oka annak, hogy ennyi fejlesztésre szoruló gyermek van? Mi a család, a nevelési intézmények és a társadalom feladata e téren? Ma egy iskolában előfordulhat az is, hogy egy félállású fejlesztőpedagógus hatvan gyerekkel foglalkozik, vagy hogy egy gyógypedagógus egyéni fejlesztésen egyszerre hét gyerekkel foglalkozik. Magyarországon nemcsak a hátrányos helyzetű családokból származik a felzárkóztatandó gyermekek jó része, hanem az elitcsaládokból is. Az ő érzelmi intelligenciájukat, idegrendszerüket is fejleszteni kell. Tudatosítanunk kell, hogy a gyerek sokszor 9 órát tölt naponta a képernyő előtt, és ezt a szülő nem bánja. Sok gyermek már az óvodába úgy érkezik, hogy fejlesztésre, felzárkóztatásra szorul. Tapasztalat, hogy az iskolákban a kompetenciafelméréseken a diák két perc múlva már a szórakoztató médiát használja, nem a feladatát végzi, de nem csoda, mert nem alakult ki benne a fékrendszer. A felnőttnél van a fék.

Horváth Szilárd elmondta, saját iskolájában, a Búzaszemben 2011-ben döntötték el azt, hogy a diákok nem vihetnek be okostelefont. Ugyanakkor a gyerekek egyre növekvő idegrendszeri éretlenséggel jönnek iskolába, nem tudnak szökdelni, a csecsemőkori reflexeik nagy része még megvan, pedig ezeknek 3-4 éves korra le kell épülnie.

Világossá kell tenni, hogy a digitális eszközök mit szorítanak ki a gyerekek életéből. 14 évesen 8 órát tölt egy fiatal a neten, nem tanul, hanem játszik, ez száz nap alatt 800 óra. Ez idő alatt megtanulhatott volna hangszeren, élsportolóvá válhatott volna. De a digitális világ korlátozása nem csak erkölcsi kérdés. Fiziológiai okokból sem szabad a gyerekeket képernyő elé ültetni egy bizonyos életkorig, de ugyanúgy, mint a dohányzás megszüntetése esetében, érdekeken kell keresztültaposni.

A gyerekkori fejlődés mindennek az alapja. A Torontói Egyetemen bizonyították, hogy napi fél óra tabletezés már érzékelhető késést okoz a kisgyermek beszédfejlődésében. A beszélgetőtársak kiemelték, az éretlen idegrendszert mozgással, érzékszervi feladatokkal, mesével lehet fejleszteni. A kicsi számára kifejezetten fontos, hogy az édesanyja ölében mesét hallgasson, és beszélgessenek róla.

A tanárok közül sokan tisztában vannak a digitális eszközök használatának hátrányaival, valamint az érzelmi intelligencia fejlesztésének fontosságával, mégis teljesítménynyomás van rajtuk, ami miatt az énekórát elhagyják a számtan javára, és teljesítik az elvárást, hogy minél többször használjanak IKT-eszközöket (infokommunikációs technológiai eszközök – a szerk.), hiszen ez a teljesítményértékelésükbe is beleszámít.

A beszélgetés során szó esett arról is, hogy a mostani felvételi rendszer az egyszeri hatalmas teljesítménynyomással nemcsak a gyerekek életét, de a családokét is megkeseríti, valamint arról, hogy a hozzáadott érték nem elsősorban az elit gimnáziumokra jellemző, hiszen ezekben a színvonalas munka mellett a gyerekek folyamatosan hozzák a kiváló eredményeket.

Pécsi Rita ezzel kapcsolatban felvetette, hogy mi a hosszú távú eredmény, hiszen egy versenygyőztes gyerek sokszor nem találja a helyét a világban. „Mire adunk az iskoláinkban értékelést? Hol vannak az érzelmi intelligencia értékelésének a területei? A vizsgálatok mutatják, az élet az érzelmi intelligenciára épül a magánéletben és a szakmai életben is. Ezek szerint sokkal nagyobb területen kell felzárkóztatnunk, mint ahogyan eddig gondoltuk.”

A magyar nemzet boldogsága is szóba került: hogyan tudunk boldog, gyarapodó közösség lenni. Gloviczki Zoltán szerint az iskola célja az lenne, hogy segítsünk a szülőknek boldog és boldogságot átadni tudó gyerekeket nevelni, akik a közösség javára tesznek, és a saját lábukon állnak. A rektor kiemelte, az iskola mindig arra képzett, amire az adott társadalomnak szüksége volt, az ókorban és a középkorban is. Ma a munkaerőpiacon intelligens, emberekkel való bánásra és például aktív hallgatásra képes embereket keresnek. Mivel jelenleg a mesterséges intelligencia betölti az intelligencia szerepét, szabadnak kellene érezni magunkat, hogy azzal foglalkozzunk, amivel valóban kell.

Pécsi Rita hozzátette: Korona lehetne erre katolikus iskoláink hitéleti nevelése, hiszen a spirituális intelligencia is hozzátartozik az ember neveléséhez. Jelenléttel, a közösség megélésével, valós tapasztalatokkal, az önátadás fontosságának megtapasztalásával lehet ezt elősegíteni. Kisiskoláskorban az egyéni versenyzés nem annyira jó, mint a közösségi versenyzés, hiszen abban tapasztalják meg a gyerekek a közösség erejét. Horváth Szilárd hozzátette, a népi játékok is számos alapkészséget fejlesztenek. Pécsi Rita felhívta a figyelmet arra a tendenciára, hogy sokszor műdolgokat adunk a gyerekeknek: kivágjuk a fát a kertben, de mászófalra visszük őket. Gloviczki Zoltán kiemelte a pedagógus hitelességének erejét, hiszen például annak lettek kémiatanárok a diákjai, aki maga is tudott lelkesedni azért, amit tanított. Ha valakinek nem az evangélium az élete, a tanítványai sem lesznek hívők. 

Az agy fejlődéséhez két dolog kell Freund Tamás szerint: mozgás és művészeti élmények, de ennek vajon mennyire felel meg az iskola? Nem csak testnevelés- és énekóráról van itt szó, hanem arról is, hogy mozgunk, kirándulunk, tapasztalunk. Gloviczki Zoltán kiemelte, bátor vezetők kellenek, akik képesek megvalósítani a művészeti nevelést. Említett egy iskolát, ahol érzékelték, mennyire fontos lenne, hogy a gyerekek találkozzanak művészeti élményekkel, így létrehozták a művészeti iskolát, képzőművészeti és zenei ismereteket adnak át azért, hogy a gyerekből ember legyen. Kodály és Forrai Katalin sem mindennapos énekórát akartak, hanem éneklő gyerekeket. A beszélgetőtársak kiemelték, hogy az énekes népi játékok az összes képességet fejlesztik. De akkor ezek szerint az egyházi iskoláknak kell hogy legyen művészeti iskolájuk is? Sok helyen van néptáncoktatás, mivel a rendszer nem nagyon kínál más megoldásokat. A roma Harmónia program is mutatja, milyen az, ha zenével zárkóztatnak fel, milyen érzelmi és kognitív fejlődésen mennek keresztül a gyerekek. Gloviczki Zoltán szerint fontos óvakodni attól, hogy a művészeti nevelés pluszként értelmeződjön. Lehet egy irodalomórán adatok tanulása helyett egy versről mint műalkotásról beszélni. Winkler Márta sem művészeti iskolát hozott létre, hanem bevezette a népi játékot, a verset, a költészetet az oktatásba a legtermészetesebb módon.

Horváth Szilárd a szülők szerepét helyezte a középpontba ezek után, hiszen egy faluban felmérték, a szülők mennyire szeretnék, hogy a gyerekük zenéljen. Mivel nagyon kevesen jelezték az igényt, látszik, hogy nem lehet választhatóvá tenni a művészeti oktatás területét. De vajon a tanítók tudnak-e furulyázni, beszélgetni a művészetekről? A Nemzeti alaptanterv vajon van-e annyira rugalmas, hogy a kiképzett tanárok meg tudják valósítani a művészeti oktatást? Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora szerint a NAT sokkal több lehetőséget ad nekik, mint gondolnák. A gödi Búzaszem iskola egy sziget, mely ugyanarra a NAT-ra épül. Úgy tűnik, a megvalósítás eredményessége  azon múlik, egy iskola mennyire tudja megfogalmazni és kimondani magának az eszményt, amit meg szeretne valósítani, mert ez bátorságot ad annak eléréséhez. Ugyanígy fontos megtalálni a személyes eszményt is, amit a pedagógus meg akar valósítani.

A beszélgetés következő témája az volt, hogy tükröt tartunk a gyerekeknek az iskolában és a családban is. Ha elengedtük őket a digitális világba, akkor majd az tartja a tükröt nekik. Nem mindegy, milyen tükröt tartunk nekik, mert ebből tudja meg, ki ő. A magatartás- és szorgalomjegyek nem tükröznek valós személyiséget, mert nem mondjuk el, hogy az illető gyermek kedves, együttműködő, türelmes, humoros. A pedagógusok sem szeretnek belenézni a reflexiós tükörbe. A kétezres évek elején bevezették az elsősök kötelező írásos értékelését, ami szintén kényszerből fakadó gesztus volt. De ha egy pedagógusnak fontos, hogy érzelmileg intelligens gyereket neveljen, akkor már nem lesz kényszer ez. Sokan mondják, amióta szöveges értékelést adnak, másképp tekintenek a gyerekekre. Felmerült az is: mindig a kitűnő tanulóknak adják a jutalomkönyveket, de mi van azokkal, akik nem tudnak ilyen teljesítményt produkálni? Van-e dicséretes hármas?

A beszélgetés után a közönség kérdéseket tehetett fel, melyek között elhangzott az is, mit lehet tenni azért, hogy valaki akarjon felzárkózni. Pécsi Rita kiemelte, akkor kezd el egy gyerek felzárkózni, ha szeretetet tapasztal meg. „Küldd fel a szívét, és megy utána a teste többi része. Mutasd meg a gyereknek, hogy nem minden út járható, de ami az övé, azon repülni is tud.”

Szó esett arról is, hogy az SNI-s, ADHD-s papír (SNI: sajátos nevelési igény, ADHD: figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar; attention deficit hyperactivity disorder– a szerk.) sokszor kiszelektálja a gyereket az iskolából, a fejlesztések alatt is kivonják őket a közösségből. A katolikus iskolák még nincsenek felkészülve arra, hogy valóban integrálni tudják a problémás diákokat. Felmerült az is, hogy amióta a szülők döntenek a gyerekük iskolaérettségéről, sokkal több az iskolaéretlen diák, akit nem kellett volna első osztályba küldeni.

Fotó: Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír