Dicsőítő keresztény zenei evangelizációs kulturális fesztivál Szigetmonostoron úrnapján

A rendezvényen mintegy negyven evangelizáló zenekar, énekes lépett fel. A református templomban már szombaton este megkezdődött a huszonnégy órás dicsőítés, a zenekarok óránként váltották egymást.

A kerti színpadon vasárnap kora délelőtt Csókay András idegsebész tett tanúságot hitéről, nagyszámú érdeklődő előtt. Kifejtette: ha a rózsafüzér imádság közben nem folytatunk más tevékenységet, akkor egyre jobban elmélyülünk benne. Az utóbbi években viszont többször is megtapasztalta, hogy a direkt Jézus-imát különlegesen nehéz helyzetben is lehet mondani.

Ha folyamatosan kapcsolatban vagyunk a bennünk lévő Názáreti Jézussal, aki az „az út, az igazság, az élet”, akkor ez azt jelenti, hogy innen nemcsak teológiai igazságok jönnek, hanem a teljes igazság tárháza bukkan felszínre, a saját hivatásunk, munkánk igazsága is. Az idegsebész felidézte: négy napja volt egy nagyon nehéz agyműtétje, a betegnek vérzékeny daganata volt, sok apró ér, mindenhonnan diffúzan vérzett. Nem tudta elállítani a vérzést, végül kitömte a nagy műtéti üreget az agyban vattával, megállt, és elkezdte magában nagyon koncentráltan imádkozni a Jézus-imát: „Uram, Jézus Krisztus, segíts ezt a vérzést elállítani!” Tíz percig mondta, és megszűnt a vérzés.

Csókay András beszélt az Eucharisztiáról is; a legnagyobb misztériumnak nevezte. A hat-hét éves, elsőáldozó gyerekekben semmiféle aggály nem merül fel azzal kapcsolatban, hogy Jézus Krisztus valóságos testét veszik magukhoz szentáldozáskor. Később azonban, a cudar kamaszkorban és a még cudarabb felnőttkorban jönnek a kanyarok, és az ember már nem látja tisztán ezt a csodálatos kegyelmet, amit vissza kell szerezni.

Az előadó kifejtette: Isten a semmiből teremtette az egész világegyetemet, benne a galaxisok milliárdjait, majd a teljesen élettelen anyagból az első élő sejtet is. Utána megteremtett mindnyájunkat, egyedi módon. Az ugyanis, hogy emberi személyek vagyunk, ugyanakkora csoda, mint a világegyetem létrejötte, mivel Isten a semmiből hív elő minket mint emberi személyeket.

A testünk sejtjeit természetesen megkapjuk a szüleinktől, őseinktől, de az, hogy emberi személyek vagyunk, szabad akarattal, megbocsátó képességgel, nem következik a sejthalmazból, mindnyájan egyedi alkotásai vagyunk Istennek.

A Szentháromság Egy Istennek semmi gondot nem jelent, hogy a Szent Ostyában ott legyen Jézus valóságos teste. Az életünkben azonban ez csak akkor tud valósággá válni, ha nemcsak az eszünkkel, de a szív bölcsességével is elhisszük. Ez nem egyszerű.

Csókay András felidézte: sokáig élte az életét tékozló fiúként, tele bűnökkel, és huszonnégy évvel ezelőtt, 1998-ban vánszorogva, bűnbánatban, bocsánatot kérve és kapva tért vissza gyermekkora tiszta szívű hitébe. Ehhez szükséges volt, hogy a felesége „hetvenszer hétszer” is megbocsásson, és kellett Isten kegyelme is: a Thököly úti Szent Domonkos-plébániatemplomban, az 1938-as és a 2021-es budapesti eucharisztikus kongresszuson is kiállított tiroli keresztről szólt hozzá az Úr Jézus: „Menj, többet ne vétkezz, eleget bajlódtam veled!” A szeretetnek néha keménynek kell lennie. Csókay András ezt követően aktív, imádkozó hívő lett, a szentmiséken áldozott, de még mindig nem értette meg, hogy az Eucharisztiában Krisztus valóságos testét veszi magához.

Teltek-múltak az évek. A bűnbánat nagyon fontos, elvezet minket a bennünk élő Názáreti Jézushoz, ezáltal állandó kapcsolatban vagyunk vele. A következő lépcső, ami nagyon segít, az a szenvedés teremtő energiája, amellyel még mélyebbre juthatunk, mint az őszinte bűnbánattal. Ez 2014 februárjában érte el Csókay Andrást, amikor elveszítette tízéves kisfiát, Marcikát, aki tragikus módon, valószínűleg epilepsziás rohamban belefulladt a kerti medence húszcentis vizébe. Apaként és orvosként is megsemmisült. Ilyenkor fölszakad a kérdés: „Jaj, Istenem, szeretlek, de mit tettél, hol vagyok én ebben a történetben?” A tékozló fiút nem ártatlanul érték a bajok, ott ok-okozati összefüggések voltak a bűnei és a következmények között. Ebben a tragédiában viszont ő ártatlan volt. Ilyenkor az egyedüli út, hogy kilábaljunk ebből, az, ha ősbizalommal fordulunk Istenhez: „Uram, nem tudom, hogyan történt, miért történt, de te jobban szeretsz engem, mint én tudom magam szeretni.”

Két héttel a gyermeke elvesztését követően Csókay András hatalmas eucharisztikus élményben részesült: déli tizenkét órakor betért a budapesti Szent István-bazilika oldalkápolnájába szentségimádásra. Néhány perc múlva a kitett Szent Ostyában megjelent „Marcika” és az Úr Jézus, a turini lepelben. A kisfia átfogta Jézus vállát, és tisztán azt mondta: „Jól látod, Apu!” Ez nagyon erős misztikus tapasztalat volt a gyenge embernek, hatalmas kövek estek le Csókay András szívéről, és megvilágosodott előtte a jézusi mondat: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermek, nem juttok be a mennyek országába.” Ebből következik: tragikusan eltávozott gyermekeink egyenesen Jézushoz mennek. Ahogyan a közelmúltban a buszban fölhevült és elhunyt négyéves kislány is nyilván ott van. Ez óriási vigaszt ad a hasonló tragédiát megélt szülőknek: nem kell irigyelni a gyermekeinket Jézustól.

Az előadó rámutatott: ezek a misztikus tapasztalatok rendkívül fontosak az életünkben, általában nehéz helyzetekben kapjuk meg őket. Három jele van, hogy valóban Istentől, és nem az ördögtől származnak: a hirtelenségük, a jelentőségük, és hogy az evangéliumokhoz illeszthetők.

Csókay Andrásnak egy másik alkalommal azt mondta a halott kisfia: „Nyugodj meg, Apu, Jézus karjaiba hullottam.” Ám még ezután is vissza-visszaesett, és csak akkor nyugodott meg, és ismerte fel, hogy az istenszeretőknek minden a javukra válik, amikor tizenhat hónap múlva az értelem hitével is felfogta, mi történik az utolsó vacsora termében. Az a Jézus, aki ott megjelent tanítványainak, nem a nagypénteki, szenvedő Jézus volt, hanem a feltámadott, dicsőségében fénylő. Ugyanígy mi is frissen, fiatalon fogunk feltámadni. Ahhoz azonban, hogy higgyünk ebben, szükségünk van a folyamatos imára, az élő és állandó kapcsolatra Krisztussal; ha lehetséges, a napi szentáldozásra.

Csókay András tanúságtételét követően Marton Zoltán László szigetmonostori plébános mutatott be koncelebrált szentmisét a kerti színpadon felállított oltár előtt.

A szertartáson Sillye Jenő és barátai végeztek zenei szolgálatot.

A szentmise kezdetén az Eucharist együttes alapítói, a Gável testvérek, András és Gellért köszöntötték a 75 éves Sillye Jenőt. András személyes hangvételű beszédében kiemelte: sok hála van a szívében, mert abban, hogy huszonöt ével ezelőtt testvérével, Gellérttel együtt elindulhattak a zenei evangelizáció útján, oroszlánrésze van Jenőnek.

Ugyancsak köszöntötte a műfaj hazai megteremtőjét Marton Zoltán László, felidézve: tizenhat-tizenhét éves korában Jenő gitáriskolájába járt, aki a dalaival erősítette papi hivatását. Zámbori Soma színművész felolvasta Gável András Az apostol itt járt című, Sillye Jenőhöz írt versét.

Sillye Jenő megköszönte a kedves szavakat, hozzátéve: „Hálatelt szívvel mondom nektek, most már csak tényleg az Úrra figyeljünk, úrnapján. Én senki vagyok, Ő az, aki valakit csinált belőlem, és Ő adta a dalokat.”

A szentbeszéd Lukács evangéliumából hangzott el, a kenyérszaporítás csodája (9,11–17). Homíliájában Marton Zoltán László kiemelte:

a mai nap ünnepeltje Jézus Krisztus, akit az Oltáriszentségben imádunk, egészen közvetlenül találkozhatunk vele.

Nagy titok számunkra, hogy az átváltoztatás után Jézus valóságosan jelen van az oltáron. Olyan titok, amit sejtünk, amihez közelítünk, de tökéletesen soha nem tudjuk megérteni.

Az Eucharisztiával kapcsolatban sokféle módon megkísért minket a gonosz lélek. A legegyszerűbb és legfurfangosabb kísérlete, hogy azt sugallja: nem vagyunk méltók, elég jók arra, hogy magunkhoz vegyük Krisztust – mondta Zoltán atya.

Fontosnak nevezte, hogy ismerjük el a bűneinket, hibáinkat, gyónjuk meg ezeket, de akik gyötrődnek emiatt, azoknak megnyugtató hír lehet az, hogy Jézus nagyon akar találkozni velünk az Oltáriszentségben. Ehhez tiszta lélek kell a részünkről, de Jézus adni akarja magát, megáldani bennünket.

Megszaporítja a kenyeret, és szétosztja. Mindezt hatalmas örömmel, szeretettel teszi. Ma is ugyanezzel a vágyakozással, szeretettel adja nekünk önmagát, a legkiszolgáltatottabb, egyben legszentebb Oltáriszentségben.

A gonosz lélek második kísértése, hogy el akarja hitetni velünk: nincs szükségünk az áldozásra, a vasárnapi misék ki vannak pipálva, ha ott vagyunk fizikailag. Nagyon fontos, hogy legyőzzük ezeket a kísértéseket. A szeretet útján érthetjük meg, miért van szükségünk az Oltáriszentségre. Azért, mert Isten szeret minket, közel akar lenni hozzánk. Egyszülött Fiát küldte el közénk, hogy minden embernek meghirdesse Isten országának örömhírét.

Fia által mindent odaadott nekünk, a szeretetben elment egészen a végletekig, Krisztus ideadta értünk az életét, majd Isten feltámasztó szeretete előhívta Krisztust a sírjából, és a feltámadás örömét adta nekünk szeretetből.

Isten még itt sem állt meg,

teljesen emberi és hétköznapi módon akar velünk lenni, táplálékká teszi önmagát, hogy egészen a testünk részévé legyen. Ennél nagyobb szeretet, mélyebb egyesülés lehetetlen emberek között.

Krisztus ezt lépi át, saját magát táplálékká teszi, ezért ajánlhatjuk fel ezt a szentmisét hálaadásképpen, ezért dicsőíthetjük. Krisztus egészen közeli Isten, aki mindenkihez személyesen szól, és ha magunkhoz vesszük őt az Oltáriszentségben, átérezhetjük Isten ölelését, Istenét, aki csak szeretni tud – hangzott el Marton Zoltán László szigetmonostori plébános prédikációjában.

A szentmise után úrnapi körmenetet tartottak.

*

A Dicsőítő Sziget egyik főszervezőjét, Gável Andrást arról kérdeztük, kinek az ötlete volt az esemény létrehozása. Elmondta: a testvére és zenésztársa, Gellért a feleségével és nyolc gyermekükkel (Gável Andrásnak szintén nyolc gyermeke van) Szigetmonostoron élnek. Ő vetette fel, hogy nem lehetne-e behozni az itteni közösségbe azt, ami az ő életükben ennyire fontos dolog.

A helyiek pozitívan fogadták a kezdeményezést, a polgármester és a helyi közösség is. A sziget egyéb adottságai is megfelelőek, hajóval könnyen megközelíthető. Nem utolsó szempont, hogy

ez itt a béke szigete, és ez megmutatkozik a mostani rendezvényen is, így a huszonnégy órás szentségimádáson is teljes a harmónia.

Több mint húsz zenekar egy egész napon át dicsőíti Jézust, és imádkoznak azokért, akik eljöttek a Dicsőítő Szigetre. A dicsőítés az, amikor örömet szerzünk Istennek, elmondjuk, hogy ő milyen, és akkor minden a helyére kerül: Isten a trónjára, mi pedig abba a szeretetbe, amit Isten a szeretet hatalmával akar nekünk adni. Megfogalmazhatjuk ezt zenében is.

Sokszor nem akarjuk elfogadni Isten szeretettervét, de amikor ez sikerül, az a dicsőítés. Lehet, hogy nem tudjuk pontosan, mire hív bennünket az Úr, de az Ő akaratát akarjuk követni, és ilyenkor születnek meg a dalok. Ez a Dicsőítő Sziget.

Létrejön a harmónia, amiből merít minden zenész, fellépő, aki eljött ide. Azok is, akik nem direkt módon istendicsőítő zenét játszanak, és azok is, akik igen. Sajnos ma már gyakran elfeledkezünk arról, hogy létezik egy örök szépség, akihez érdemes visszatérni. Mi, keresztények néven nevezzük, hogy

ez az örök szépség Isten.

Azok, akik nem direkt módon dicsőítik Istent, nem nevezik néven, de hisznek a szépségben. Ez az, ami összekapcsolja itt az embereket. Elhozza azokat, akik a templomajtón belül állnak, és azokat is, akik azon kívül. Azok, akik belül állnak, sokszor gőgösek, azzal viszont, hogy találkozhatnak azokkal, akik kint vannak, lehetőséget kapnak, hogy változtassanak ezen.

Este mindenki úgy térhet haza, hogy „engem itt szerettek”, ezt kéri tőlünk Jézus:

„Arról ismerjenek meg benneteket az emberek, hogy szeretitek egymást!” Ez ennek az eseménynek is a küldetése.

Közbevetésünkre, hogy a délelőtti úrnapi katolikus szentmisén Sillye Jenő és barátai zenéltek, az esti zárókoncertet pedig az Euchariszt együttes adja, egyértelmű a folytonosság a hazai evangéliumi zene megteremtője és egykori tanítványai, utódai között, Gável András azt felelte: mindig van okunk hálaadásra, így Jenőért is hálát adtak a szentmisén. Az apostol itt járt című, Sillye Jenőhöz írt versére utalva kifejtette: Jenő hangja sokak életében, így az ő és Gellért öccse kamasz életében is Jézus hangja volt. Amikor a Kristályóriást hallgatták, Jézusban növekedtek belülről. Az apostolok Jézusról beszélnek. Számukra Jenő zenei apostol volt, de az evangélium örömhírét is közvetítette, így bennük is nyomot hagyott és hagy mindmáig az ő élete. „Az apostol itt járt, és kézen fogott…” Ebben a szellemben szeretnék ők is folytatni a zenei evangelizációt.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír