Dióhéjban a Mindenséget – Peter Gabriel új lemezéről

Megismételhetetlenül egyedi példány, miközben minden egyes taktusával illeszkedik az eddigi, ritkásan bővülő életműbe. Már az első hallgatáskor feltűnik, hogy az I/O-nak jót tett a hosszas érlelés: ha majd végül úgy alakul, a lemez nemcsak mérföld-, hanem zárókőnek is tökéletes lesz.

Ha pályafutását tekintjük, Peter Gabriel nem arról ismerszik meg, hogy biztonsági játékot űzne: sikerei csúcsán hagyta ott a Genesist, cím nélkül kiadott első négy albuma mind-mind alaposan kicsiszolt mestermunka, közben filmzenét írt, és világzenei fesztivált rendezett. A komoly drámai érzékű, ifjúkorában maszkok és arcfestés mögül pantomimozó énekes-dalszerző az ezredfordulóra lenyugodott: ma már csak érzékeny orgánumával közvetíti a benne dúló érzelmeket. Legutóbbi, új dalokat tartalmazó munkája (Up, 2002) bánattal, gyásszal és megküzdéssel foglalkozó, meglehetősen sötét hangulatú dalcsokor volt; azóta szimfonikus feldolgozásban kiadta személyes kedvenceit (Scratch My Back, 2010), majd legnagyobb slágereit (New Blood, 2011). Az új anyag azonban, amelynek bizonyos dalkezdeményei Gabriel elmondása szerint egészen 1995-ig nyúlnak vissza, csak nem akart megszületni. Egészen idáig: szokatlan promócióként az énekes tavaly tizenkét holdtölte alkalmával csepegtette a leendő album tételeit kortárs képzőművészek képeivel társítva, majd még karácsony előtt egyben is megjelent az I/O.

A lemezcím kíván egy kis magyarázatot: amellett, hogy utal a Jupiter egyik holdjának elnevezésére, a létezés egyik legalapvetőbb folyamatát jelöli: In and Out, vagyis be és ki. Az atomok rezgésétől a csillagok pulzálásán át az élet működéséig terjed a ránk nyíló horizont, s Gabriel ezt jelzi is dalszövegeiben. Szavai egyszerre kétféle végtelent fognak át: a szédítően távolit és a szorosan ölelő személyest. Hatásos zenei pillanatképpel indul az album (Panopticom), s a jelenkorkritika megmarad a következő számra is (The Court), majd egy csodálatos, részben spirituáléhatásokat mutató balladát kapunk (Playing for Time). Így vagy úgy, de mindannyian szeretnénk kicsit meglopni az egykedvűen tovaballagó időt: boldogságunkat meghosszabbítanánk, a szenvedést lerövidítenénk. A címadó tétel ezután vidám középtempóban foglalja össze az album fő üzenetét, majd a Four Kinds of Horses és a Road to Joy dalokkal kicsit sötétebb vizekre evezünk. A So Much csendes melankóliája éppúgy azonnal megragad minket, mint a rákövetkező, friss energiákat mozgósító Olive Tree. Az utóbbi finoman ironikus, ugyanakkor mélységesen őszinte visszakacsintás Gabriel korábbi világzenei törekvéseire – mint ahogy az egész albumot is belengi egyfajta bölcsességgel vértezett számvetés igénye. A Love Can Heal címéhez illően csöndes gyógyírt kínál a zaklatott szívnek, majd a záró dalhármas újra kísérletezőbb irányba mozdítja az albumot. A This is Home a rémisztő nagyvilágban bolyongó ember hazatalálásáról mesél, az And Still egy szelídségében megrendítő erejű sirató, a Live and Let Live pedig egy önmagával megbékélt lélek csöndes vallomása. Elengedni a terheket, szól a refrén, és szemhatárunkat az egyetemes felé fordítani, ajánlja Peter Gabriel.

Az album zenéje összetéveszthetetlenül „gabrieles”: szilaj egzotikus ritmusok frissítik a jórészt hagyományos dalszerkezeteket, néhol elektronikus zörejek valóságos hálójában vergődik az énekhang, több ponton finom vonóskar melegíti a hangzásképet, a középpontban azonban mindvégig énekes-dalszerzőnk éneke áll. Gabriel orgánumában mindig van valami visszafogottsággal vegyes megtörtség, amit tulajdonosa ezúttal is kiválóan használ belső törékenységének megmutatására. Akár a hókristály: védtelen mikrokozmosz, melynek piciny csodáját érintésünk azonnal lerombolja. Óvatos, érzékeny fül szükséges tehát az I/O-hoz, s legfőképpen nyitott szív: zenéje nagy utakat jár be ugyan, gondolatvilága mégis félénk, csendes rezdülésekkel közelít felénk. S ha elég türelmesek vagyunk, dióhéjban feltárja számunkra a Mindenséget.

Peter Gabriel: I/O, Real World/EMI, 68 perc, 2023.

Fotó: petergabriel.com

Paksa Balázs/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. május 26-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.