Ünnepre készülünk, és az ünnepet Isten készíti számunkra. Mi a körülményeket igyekszünk megteremteni, míg a szívet érintő üzenet mindig az Istentől jön – hangsúlyozta köszöntőjében Udvardy György érsek, kiemelve: jó tudni, hogy a veszprémi főiskola egyházi fenntartású, ily módon az Egyház küldetésének az egészéből részesedik, illetve az Egyház küldetését is igyekszik teljesíteni.
„Menjetek el az egész világra, hirdessétek az evangéliumot, kereszteljétek meg az embereket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” – idézte Jézus szavait a főpásztor, hozzáfűzve: ez az egyetemes küldetés jelenik meg az Egyház különböző tevékenységében, igehirdetésében, a karitatív, szociális, közösségi, a főiskolai tevékenységében.
Jubileumi évben vagyunk, különösen erővel hatnak Jézus mondatai: „Az Úr lelke rajtam. Ő küldött engem, hogy gyógyulást vigyek a betegeknek, szabadulást a börtönben lévőknek…” Ez történik most a diplomák átadásakor. Hiszen
ezek a diplomák is a társadalmi szolgálatban adnak majd segítséget, biztos támpontot. Ezeken keresztül valósul meg a jézusi küldetés
– mondta Udvardy György.
Polgárdi Imre, a Veszprém Vármegyei Közgyűlés elnöke Ferenc pápát idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a fények mellett az árnyékra is figyelnünk kell. A szenvedélybetegek, a hajléktalanok, a szegények, az idősek és a betegek mellé állni missziós feladat. A cél: segíteni az embertársainkat.
Az Egyház a legmagasabbra tekintve is ismeri a mélységet; az üdvösséget és a nyomorúságot együtt látja.
Ezért értheti meg és érheti el a társadalom perifériáján lévő embertársainkat. Az úton, amelyet a diplomások választottak, nem lesz mindig könnyű Isten szeretetét és békéjét hirdetni – mondta Polgárdi Imre, aki arra biztatta a végzősöket, hogy ne féljenek kérdezni, s legyenek hidak ember és ember között, ember és Isten között.
Porga Gyula, Veszprém polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy egy egészséges közösség, élhető társadalom nem tud ezek nélkül a segítő szakmák nélkül élni. A diploma felelősséggel is jár, s a diplomások küldetése, hogy soha senki ne érezze magát egyedül.
Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora a tárgyilagosság, a bátorság, a felelősségvállalás, valamint a hit, a remény és a szeretet hármas erényeit emelte ki. „A tudomány, a szakma csak akkor válik a köz javára, ha ezen erények szellemében tudjuk művelni. Valódi tudásra és igazi hitre törekedjenek, és világítsanak rá az örök kísértőkre, az áltudományra és tévhitekre, a hamis ideológiákra, a múltat megvető szellemi áramlatokra. Segítse Önöket mindaz a szellemi tőke, amit a főiskolai tanulmányaik során kaptak” – mondta a végzősöknek.
Valler Ilona, a Csolnoky Ferenc Vármegyei Kórház ápolási igazgatója arról beszélt, hogy a világnak nagy szüksége van a diplomások tudására, elköteleződésükre. Fontos momentumként említette meg a kórház és a főiskola együttműködését, melynek köszönhetően
szeptembertől az intézményben megkezdődik a diplomás szakápoló képzés.
Sebestyén József rektor ismertette: a 2024/25-ös tanévben 332 hallgató iratkozott be a Veszprémi Érseki Főiskolára (VÉF) –
ez másfél évtizedes rekordot döntött meg.
207 elsőéves hallgató kezdte meg tanulmányait, a szociális munka alapszakra 119, a csecsemő- és kisgyermekgondozó alapszakra 82 fő iratkozott be. Új szakirányú képzésekkel bővült az oktatási paletta; elindult a felnőttképzési rendszer: kórházi önkéntes és segítő beszélgetés képzés. A tanév végén 60 hallgató szerzett graduális vagy posztgraduális diplomát. Az Oktatási Hivatal engedélyezte a diplomás szakápoló képzés elindítását is.
Történelmet írt a Veszprémi Érseki Főiskola a veszprémi felsőoktatásban; ezzel a Katolikus Egyház és a főiskola társadalmi felelősségvállalása tovább erősödik a régióban. A VÉF így
6 graduális és 16 posztgraduális képzéssel kezdi az új tanévet, ami minden várakozást felülmúl,
annak tükrében, hogy 2020-ban mindössze 2 graduális és 2 továbbképzési szakon folyt az oktatás.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria