Dokumentumfilm Christian de Chergé életéről

Megszentelt élet – 2011. február 16., szerda | 11:24

Christian de Chergé életéről negyvenperces dokumentumfilmet találhatunk a Chemin Neuf közösség által működtetett Net for God internetes oldalon. A film egy interjú Christian Salenson atyával, aki a francia szerzetes életéről, muzulmánokkal való kapcsolatáról beszél, és közben megválaszolatlan teológiai kérdéseket is feszeget. Az ismertetést szemet gyönyörködtető képek kísérik kolostorokról, imádkozó szerzetesekről, és láthatjuk a megmaradt thibirine-i kolostor szobáit is.

A napokban vetítik Budapesten az Emberek és istenek című filmet, amely a Cannes-i fesztiválon elnyerte a Nagydíjat és most Magyarországon is kivívta a kritikusok elismerését. Igaz történet hét trappista szerzetesről, akiket a kilencvenes évek derekán az Atlasz hegységben lévő Tibhirine-ből elraboltak, majd két hónappal később kivégeztek a fundamentalisták. Közülük a legismertebb a vezetőjük, Christian de Chergé volt.

Christian testvér gondolatait is megszólaltatja a film. Megtudjuk róla: Isten hívása indította arra, hogy idegenné váljon, oda menjen, ahová Isten mutatja neki. Eggyé akart válni az algériai monostorral, az ország lakóival, azt szerette volna, hogy eltűnjenek az embereket elválasztó határok.

Christian Salenson francia pap, a marseilles-i Vallásteológiai Intézet igazgatója. Bevezet Christian de Chergé életébe, elmeséli azt a különleges történetet, ami a muzulmánokkal való testvériséget oly fontossá tette számára. Thibirine-i szerzetesi élete kezdetén barátságot kötött Mohameddel, egy vidéki, tízgyermekes családapával, aki sokat segített hite elmélyülésében. Egy alkalommal Mohamed megvédte őt a muzulmánoktól, ám barátját két nappal később meggyilkolták. Ez az esemény meghatározta az életét, úgy értelmezte, mint hívást, hogy sorsa összekapcsolódjon az algériai nép sorsával. Másrészt pedig innen kapott végső ösztönzést arra, hogy imádkozó ember legyen.

Kereste a muzulmánokkal való spirituális találkozás útjait. A keresztények kisebbségben vannak Algériában, csupán ötvenezren. A kolostorban élő szerzeteseket azonban a környék nagy tisztelete vette körül. Közel éltek a faluhoz, együtt művelték a földeket. A párbeszéd a környék lakóival a hétköznapi érintkezés egyszerűségében indult el.

Christian de Chergé azt vallotta, a monasztikus élet, a muzulmánokkal való kapcsolat az imádság tapasztalatában válik gyümölcsözővé. Imádkozó testvérek az imádkozó emberek között: így határozták meg magukat az itt élő szerzetesek. Salenson hangsúlyozza, hogy az ismeretek hiánya és a remény vitte őt közel az iszlámhoz: úgy érezte, bár nem ismerjük egymást elég jól, mégis testvérek vagyunk, mint tékozló fiúk, akiknek megbocsátottak. Isten akarata, hogy egyesítsen, hogy összegyűljünk körülötte. Vallotta, hogy más lesz a párbeszéd, ha nem a különbségek szakadékából indulunk ki, hanem azt gondoljuk, hogy az Atya asztalánál ülünk mindannyian.

A kolostorban alakult egy olyan csoport is, ahol keresztények és muzulmánok keresték a közösséget, harangok és müezzinek hangja váltotta egymást. Ő maga olvasta a Koránt is. Soha nem hasonlította össze a Bibliával, hagyta, hogy visszhangozzanak egymásban.

Ha többet szeretne megtudni a thibirine-i szerzetes életéről, gondolatairól, a filmet itt tekintheti meg (The Challenge of Islam Part 1, Christian de Chergé and Mohamed címen kikereshető, a nyelvek közül választható a magyar)

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria