Dollár a zokniban – Humoros huszadik század

1956-ot például a rendszerváltásig még említeni sem nagyon lehetett. A hivatalos verzió szerint ellenforradalom volt, az újságok csak „a sajnálatos események” kifejezéssel illették. De az átélt élmények, a magunkkal hurcolt jó és rossz történelmi tapasztalatok és a kulturális örökség kikívánkozik az emberekből.

Ám mielőtt párás szemmel néznénk a múltba, látogassunk el egy könyvesboltba. A sokféleség szembetűnő, és rengeteg a komoly könyv. Persze vannak vidámak is, de csekély számban. Amikor beléptem az Allee bevásárlóközpont nagy boltjába, és Majláth Mikes László Dollár a zokniban című művét kerestem, bizony, segítség nélkül nem találtam meg, pedig nagy példányszámban adta ki a Kossuth Könyvkiadó.  

Pedig már a főcím is sokatmondó annak, aki még emlékszik a Kádár-korszak utazási szokásaira. Háromévenként lehetett Nyugatra menni, először hetven, később száz dollárral. De hát, mire volt az elég? Aki tehette, vitt magával még valutát, és miután legálisan nem lehetett, eldugta valahová. Amint a könyv címe is utal rá, akár a zoknijába, hátha ott nem találják meg. A könyv címlapjára is egy ilyen grafika került: Krenner István rajza kifejező, hiszen tömören és velősen jellemzi a kései kádárista diktatúrát.

A kötet alcíme szerint humoros volt a 20. század. Tudjuk, hogy nagyon nem volt az. Hát, akkor Mikes László – mert eredetileg így hívták –, ahogy mondani szokás, a fonákjáról fogta meg a dolgot. (A szerző édesapja, Mikes György az egykori Ludas Matyi humoristája, először olvasószerkesztője, később főszerkesztő-helyettese volt. A fia akkor változtatta a nevét Majláth Mikesre, amikor maga is írni kezdett a lapba.) Könyvében keresztül-kasul jár-kel a 20. század történéseiben. Elfogultság nélkül ír, mondhatjuk, mindenkiről. Akkor sem szépít, amikor a családjáról beszél, nem tagadja el az esetleg kényes dolgokat, a valóban megtörtént eseményeket. Persze a költői túlzás néha megengedett, de csak a jó ízlés erejéig, és a végén ez mindig ki is derül.

A könyv nagyjából négy részre tagolódik: családtörténet, humoristák a 20. században (nem időrendben, hanem a megélt életkoruk szerint, amiből hamar kiderül, hogy e műfaj képviselői általában korán halnak), élet a Ludas Matyi szerkesztőségében és persze a rádiókabaré évei a szerző életében. Amikor olvasni kezdtem, időről időre elfogott a nevetés, pedig a könyv nem viccgyűjtemény. A megtörtént események összefüggésében, mintegy észrevétlenül válik humorossá. Csak figyelni kell. Ahogyan Brachfeld Siegfried, a neves konferanszié mondta annak idején: „a poén az utcán hever, csak le kell hajolni érte”. Magyarán szólva észre kell venni a körülöttünk zajló eseményeket.

Sajdik Ferenc, Mészáros Ákos, Majláth Mikes László

A könyv első fejezetének egyik oldalán, ahol Majláth a családjáról ír, ezt olvashatjuk: „Az asztmás Bednarik szomszéd halála után egy komplett elmebetegnek utalták ki a tanácsi lakást. A pofa nyári (és téli) estéken teljesen pucéran ment ki sétálni az utcára, hóna alatt egy fehér bádoglavórral. Elvitték a mentők a diliházba, kis idő után hazaengedték, és kezdődött elölről a sétafikálás. (Amikor a Honvéd elmén feküdtem mániás depresszióval – erről már írtam egy könyvet Egy depressziós humorista vallomásai címmel –, volt ott egy pánikbeteg katonatiszt. Mi volt a honvédségi beosztása? Helikopteres kiképző kommandóparancsnok.)”

Ha már a fenti bekezdésben Brachfeld Siegfriedet emlegettük, akkor nézzük, mit ír róla Majláth Mikes a könyvében, a humoristákról szóló fejezetben: „Hatvanegy évet élt Brachfeld Siegfried német származású magyar humorista, aki németes kiejtésű konferanszaival vált kedveltté. Egyesek szerint Brachfeld tökéletesen beszélt magyarul, a németes tájszólás csak elbájoló trükk volt. Brachfeldnek igazi humorista élete volt, 1939-ben Berlinben a Gestapo letartóztatta, koncentrációs táborba zárták, 1941-ben Magyarországra toloncolták mint magyar állampolgárt, utána jött 1942-től a munkaszolgálat, 1945-ben szovjet fogságba esett, csak 1949-ben térhetett haza. Gyógyíthatatlan betegsége miatt 61 évesen öngyilkos lett. Hát csoda?”

A kötetben a korszak legnevesebb humoristáiról olvashatunk. Nóti Károlyról például megtudhatjuk, hogy a háború előtti kabaré egyik legnagyobb alakja volt. Számtalan tréfát és jelenetet írt, mint A csillár vagy a Szarvasbika Kazal László és Greguss Zoltán főszereplésével. A Lepsénynél még megvolt című minibohózatát bizonyára sokan ismerik. Nóti írta Latabár Kálmánnak, azaz Latyinak A képzett beteg és a Péntek 13 című filmek szövegét, és – másokkal közösen – a halhatatlan Hyppolit, a lakáj és a Civil a pályán forgatókönyvét.

Majláth Mikes László dedikál

A 20. század humoristái közül természetesen a Ludas Matyi egykori munkatársai álltak igazán közel Majláth Mikeshez. Érthető, hiszen ahogyan már írtuk, édesapja, Mikes György az élclap főszerkesztő-helyettese volt. László időnként bejárt hozzánk a laphoz, és ha nem is sokat, de mindig tudtunk beszélgetni is. Jómagam szintén egykori ludasos vagyok (tizennyolc évig dolgoztam a lapnál). A hetvenes-nyolcvanas években a Gyulai Pál utcai szerkesztőségben találkozhattunk. Egy idő után ő maga is szerzővé, humoristává lépett elő, kezdett rendszeresen írni a lapba. Apjának adta a behozott kéziratot, az pedig olvasás nélkül rögtön továbbadta az olvasószerkesztőnek vagy Árkus Józsefnek, a főszerkesztőnek. Így aztán senki sem vádolhatta a fia iránti elfogultsággal. Mindezt Majláth Mikes könyvében is olvashatjuk.

Apjáról sokat ír a szerző, idézzünk most néhány sort: „Apám főnöke, Árkus József a Ludas Matyi, majd az Új Ludas főszerkesztője 61 évet élt. Apám volt a helyettese a Ludasnál. Amikor a korábbi főszerkesztő, Tabi László nyugdíjba ment, behívatták a pártközpontba, s megkérdezték tőle, mit szólna hozzá, ha Mikes lenne az utódja. Mire Tabi: Ilyen kis ember ne legyen főszerkesztő! (Apám valóban csak 166 centi magas volt, mint Napóleon, Lenin és Sztálin.) Így aztán a népszabis Árkus lett a Ludas főszerkesztője. Amikor eljött a korábbi lapjától, a kollégák egy kövér lúddal búcsúztak tőle. (…) Árkus nagyon népszerű volt, a Népszabadság minden szombaton hozta aktuális karcolatait Egy hét címmel, a tévében vezette a Parabola című szatirikus műsort, illetve a szilveszteri Szuperbolákat, amelyekben néha egy-két félmeztelen hölgyet is látni lehetett. Az Árkus által szerkesztett másik alkalmi kiadvány, a Tollasbál mindig az újságíróbálra jelent meg, belső használatra, néhány kívülálló civil több száz forintot is adott érte. (…) A Ludas Matyi a fénykorában 450 ezer példányban jelent meg, (Majláth Mikes ezt nem pontosan tudja, voltak évek, amikor több mint 600 ezret is eladtak belőle – a szerk.). Csak a Nők Lapja és a Családi lap előzte meg a sorban. A Ludast szinte minden magyar olvasta, most az összes napilapnak nincs ekkora példányszáma.” Tegyük hozzá, hogy akkoriban teljesen mások voltak a sajtóviszonyok, és hol volt még az internet…

Sajdik Ferenc, Brenner György, Lehoczki István, Dallos Jenő, Krenner István,
Balázs-Piri Balázs és Hegedűs István, a Ludas karikaturistái az 1980-as években

A Ludas szerkesztőségének talán legszeretetreméltóbb munkatársa Peterdi Pál volt. Soha egy rossz szó el nem hangzott tőle a kollégáiról. Tizennyolc év alatt egyszer sem láttam, hogy rosszkedvű lett volna. Pályakezdő voltam akkoriban, és ő támogatott, rengeteg maszek munkát hozott, főleg sport témájúakat. Mindig egy viccel indított, amikor reggel 9 óra körül bejött a szerkesztőségbe. De adjuk át most a szót Majláth Mikesnek: „Peterdi Pali 75 évig húzta, annak ellenére, hogy nagyon sportos életet élt, először úszó volt, majd vízilabdázó, edző, sportújságíró és grafomán humorista. Óbudai sváb gyerek volt, eredeti neve Pohlenz, már ez maga is poén. Több jeles sportoló »könyvét« természetesen ő írta. A Ludasban, majd a Szeszélyes évszakok című műsorában (Antal Imre társaságában) népszerű sorozata volt Tücsök és bogár címmel, amelyet ő maga írt és adott elő. A rovat a sajtóbakikat és a nem szándékos sajtópoénokat vette célba. Például, hirdetés egy újságban: »Garázs a Főtértől két percre kiadó.« Peterdi kommentárja: Mit lehet csinálni két perc alatt? Annyi idő alatt ki sem lehet venni! (…) Peterdi Pali maga volt az egészséges életmód. Futott, úszott, focizott, teniszezett, egy kicsit pipázott, alkoholt nem ivott, és este hatig nem is nagyon evett. Azt állította, így egészséges. (…) Peterdi fiatalkorában nagy sportember volt, majd sportriporter lett. Emlékszem, hogy 1976-ban a rádió nem küldte ki a montreali olimpiára, és saját pénzén utazott ki, hogy humoros szövegeivel és hatalmas sporttudásával elkábítsa a hallgatókat. (…) Ha megkérdezték, hogy van, mindig azt válaszolta: Valami istenien! És még valami, ami örökre halhatatlanná tette a nevét: Ő volt a magyar kocogómozgalom atyja, ő találta ki »A láb mindig kéznél van!« szlogent. De állítólag tőle származik a következő aforizma is: Akinek humora van, az mindent tud, akinek humora nincs, az mindenre képes. Tüdőrákban halt meg, pedig mindig azt mondogatta, hogy ő halhatatlan lesz, nem népszerűségben, hanem ténylegesen. Az emberiség történetében milliárdok haltak már meg, a nagy számok törvénye alapján, egyszer el kell jönnie egy embernek, aki nem hal meg. Nem ő volt az.”

Olvashatunk még a könyvben Vadnai Lászlóról, Hacsekről és Sajóról, a Casablanca című filmből ismert Szőke Szakállról, meg természetesen a könnyű műfaj nagy klasszikusáról, Rejtő Jenőről is. És még sok mindenki másról, csapongva a magyar humoristák legjobbjai között. A szerző mozaikszerűen szerkesztette meg a könyvét, időnként másik témára vált. Ezzel együtt jól követhető, egyetlen lendülettel bevehető a könyv, mint egy vár, amit a katonáknak nem kell sokáig ostromolniuk. Önéletrajzi ihletésű mű született, szabályos korrajz bontakozik ki az olvasó előtt. Hasonlóképpen Stefan Zweig A tegnap világa vagy Márai Sándor Föld, föld…! című könyveihez. Azzal a különbséggel, hogy azok nem ingerelnek bennünket hangos nevetésre, mint Majláth Mikes László könyve, amely – akárcsak a másik kettő – szintén a „letehetetlen” kategóriába tartozik. Annak ajánlom, aki szívesen emlékszik vissza a 20. század nagy nevettetőire, szerzőire és akár mulatságosan is felfogható eseményeire.

Szöveg és kép: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. augusztus 23-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.