Domaszék díszpolgára lett Sóki Károly plébános

Kishírek – 2024. szeptember 10., kedd | 15:55

A település díszpolgári címének átadásával kezdődött és az új kenyér megáldásával zárult a domaszéki Szent Kereszt templom búcsúi szentmiséje szeptember 8-án, vasárnap. A szentmise elején Mihálffy Béla országgyűlési képviselő és Sziráki Krisztián polgármester adta át Sóki Károly plébánosnak a kitüntető címet.

Zsúfolásig megtelt vasárnap délelőtt a domaszéki Szent Kereszt templom, ahol búcsúi ünnepi szentmisét Köllő Sándor, a szegedi dóm káplánja mutatta be, koncelebrált a templom korábbi és jelenlegi plébánosa, Laczkó Ferenc és Sóki Károly.

A szentmise elején Mihálffy Béla országgyűlési képviselő és Sziráki Krisztián polgármester adta át Sóki Károlynak a település képviselő-testületének döntése nyomán Domaszék díszpolgári címét két és fél évtizedes odaadó plébánosi szolgálatának, közösségépítő munkájának elismeréseként.

Az én korosztályom lelki nevelését meghatározó két plébános, Laczkó Ferenc és Sóki Károly az elmúlt negyven évben olyan lelki alapokat adott ennek a településnek, és ezekre az alapokra olyan közösséget építettek és építenek, ami számunkra nagyon fontos, ettől olyan jó és szép Domaszék, ez a mi nagy erősségünk – mondta a polgármester.

Sóki Károly a kitüntetés átvétele után úgy fogalmazott, hogy elődje megalapozta az életrevaló, domaszéki egyházközösség sorsát és jövőjét, ő maga csak folytatta, amit Laczkó Ferenc elkezdett. Majd áldást kért a helyiekre és azokra is, akik máshol keresik boldogságuk kulcsát.

Köllő Sándor prédikációjában rámutatott, hogy a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén korántsem a szenvedés, sokkal inkább a szeretet felmagasztalását ünnepeljük.

A szentmise végén Laczkó Ferenc megáldotta az új kenyeret, valamint a hívek által elkészített és felajánlott kalácsokat, amelyeket a kivonuláskor a gyerekek szétosztottak a jelenlévők között.

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye; delmagyar.hu

Szöveg: Koós Kata

Fotó: Karnok Csaba

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria