Domonkos kolostorromnál veszi kezdetét Veszprém és a Balaton-felvidék új romkoncertsorozata

Kultúra – 2021. augusztus 16., hétfő | 9:01

Irodalmi koncertsorozat indul Veszprémben augusztus végén, mely a kolostor-, templom-, kápolna- és várromok környezetét tölti meg élettel. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Romkoncert című programsorozat első előadását augusztus 22-én tartják.

Varga Richárd, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kulturális projektmenedzsere elmondta, hogy a programsorozat első állomásaként Beck Zoltán énekes, zeneszerző és Vecsei H. Miklós színművész szerzői estjét hallhatják az érdeklődők a Margit-romoknál. A Kártyajáték című esten tíz kártyalapot húznak ki a pakliból, melyek mindegyikéhez egy-egy történet, dal, vers kapcsolódik. A kihúzott kártyák alakítják az est témáját, hangulatát.

Szávai Viktória színművésznő és G. Szabó Hunor énekes, zeneszerző Sárkánylehelet című előadását szeptember 12-én nézhetik meg az érdeklődők a Betekints-völgyben lévő jezsuita templomrom szomszédságában. Az est során Weöres Sándor műveiből készült összeállítás hangzik el.

A romkoncertsorozat jövőre és 2023-ban is folytatódik a Balaton-felvidék történelmi romjai közelében.

Forrás: MTI

Fotó: Wikimedia Commons

Magyar Kurír