Don Bosco tizedik utóda Ángel Fernández Artime

Megszentelt élet – 2014. március 25., kedd | 12:04

A 27. Egyetemes Káptalan megválasztotta az új szalézi rendfőnököt: Don Bosco tizedik utóda Don Ángel Fernández Artime, aki eddig Argentína tartományfőnöke volt. Megválasztására az első fordulóban, március 25-én került sor – tájékoztat a Szaléziak.hu hírportál.

Don Ángel Fernández Artime 53 éves, 1960. augusztus 21-én született Luanco-Gozonban, Asztúriában, Spanyolországban. Első fogadalmát 1978. szeptember 3-án tette le, örök fogadalmát pedig 1984. június 17-én Santiago de Compostelában, és 1987. július 4-én szentelték pappá Leónban. Diplomát szerzett pasztorálteológiából, licenciát filozófiából és pedagógiából.

Az új rendfőnök eredetileg a spanyol León tartományban volt ifjúságpasztorációs felelős, az Ourense-i iskola igazgatója, tagja a tartományi tanácsnak és tartományi vikárius, 2000-2006 között tartományfőnök. Tagja volt a 26. Egyetemes Káptalant előkészítő bizottságnak. 2009-ben nevezték ki Dél-Argetína tartományfőnökének, ezt a pozíciót töltötte be eddig, és szerepénél fogva volt lehetősége, hogy személyesen találkozzon az akkori Jorge Mario Bergoglio bíborossal, Buenos Aires érsekével, a mostani Ferenc pápával.

December 23-án kinevezték az újonnan kialakított és a Segítő Szűz Máriának szentelt Mediterrán Spanyol Tartomány élére tartományfőnöknek; nyilvánvalóan ezt a feladatot don Fernández Artime már nem tudja ellátni, mivel Don Bosco Szalézi Társaságának élére kell, hogy álljon.

Az új rendfőnök nevét a korábbi rendfőnök, don Chávez hirdette ki, és megkérdezte tőle, hogy elfogadja-e a tisztséget. Don Ángel Fernández Artime spanyolul köszönte meg a bizalmat és fogadta el a kinevezést. Az új rendfőnök nevének hivatalos kihirdetését hosszú taps köszöntötte. Isten áldja, Don Ángel!

Magyar Kurír