Ebenspanger Ferenc nyugalmazott plébános gyémántmiséjét ünnepelték Temesváron

A szentmise bevezetőjében Pál József Csaba püspök üdvözölte a paptestvéreket és a híveket, akik Tornyáról, Boksánbányáról, Dognácskáról, Gátaljáról, valamint Magyarországról érkeztek, ezt követően pedig köszöntötte a gyémántmisés plébánost. 

„A papi hivatás útja nem mentes a nehézségektől, főleg most, időskorban, amikor minden felajánlott kereszt kegyelemmé válik: tisztít, erősít és lelki békét hoz – fogalmazott a főpásztor. – A hűségben megélt évek tanúsítják, hogy ahol az ember odaadja önmagát Istennek, ott ő megsokszorozza a gyümölcsöket csendben, kitartóan, szeretetben.

Kedves jubiláló paptestvérem, számomra nagy megtiszteltetés, hogy veled együtt mutathatjuk be a hálaadó szentmisét székesegyházunkban. Most, amikor hálatelt szívvel megköszönöd az Úrnak hivatásodat és az elmúlt hatvan év papi szolgálatának kegyelmét, a veled együtt ünneplő papok és hívek, az egész egyházmegye együtt ad hálát veled, és megköszöni hűséges és őszinte szolgálatodat a hívek, a fiatalok és idősek, a betegek és szenvedők iránt tanúsított gondoskodást és törődést.”

A mozgásában immár korlátozott, és gyémántmiséjét is kerekesszékben bemutató idős lelkipásztort segítő figyelemmel vette körül az oltárnál Király Árpád főesperes, arad-ségai plébános; Nikola Lauš püspöki irodaigazgató és Czank Gábor gyomaendrődi plébános, aki magyar és román nyelven mondott szentbeszédében megannyi személyes emléket is megosztott a jelenlévőkkel.

„Több szempontból is megható számomra ez az ünnep. Leginkább azért, mert annak a papnak a gyémántmiséjén szólhatok néhány szót, aki 46 évvel ezelőtt a tornyai plébánia templomban megkeresztelt; jelen van az a pap is, aki a bérmálás szentségére annak idején felkészített; továbbá itt lehetek abban a templomban, ahol gimnazista koromban talán a második vagy harmadik padban ültem éveken keresztül.

Ferenc atya életútja 1943-ban kezdődött Végvár településen, ahol nagyon buzgó, vallásos családban született, és vallásos, buzgó közösségben nőtt fel, hiszen Végváron úgy a katolikus, mint a többségben levő református gyülekezet ilyen volt.

A helyi iskolák elvégzése után a gyulafehérvári Kántoriskola, majd a papi szeminárium következett, amelynek elvégzése után 1966-ban, éppen ezen a napon, április 17-én Tiszteletreméltó Márton Áron erdélyi püspök szentelte őt pappá.

Akkor a mottója a Magnificat kezdősora volt: »Magasztalja lelkem az Urat«, és tulajdonképpen, ha megnézzük Ferenc atya életét, akkor ez a hat évtized erről, vagyis Isten magasztalásáról szólt” – mondta a szónok.

Czank Gábor kiemelte Ebenspanger Ferenc nyugalmazott plébános Mária-tiszteletét, lelkiismeretes felkészülését a szentmisékre, végül pedig az időskori betegség és megpróbáltatások imádságos, derűs lélekkel való elviselését. „Ezt a keresztet Ferenc atya mindennap fölveszi, csakúgy, mint ahogy mindennap kézbe veszi ma is a breviáriumot, a rózsafüzért, és dicsőíti Istent” – fogalmazott a gyomaendrődi plébános.

Végezetül a gyémántmisén Ebenspanger Ferenc kért szót, hogy megköszönje az iránta megnyilvánuló figyelmet.

„Hálásan megköszönöm, hogy eljöttek erre a szentmisére, amikor a hatvanéves papságomért hálát adtam a mindenható Istennek. Kérem, hogy a jövőben is gondoljanak rám, imádkozzanak értem. A Jóisten áldása kísérjen mindnyájunkat.”

A szentmisét követően gyűltek a virágcsokrok meg a jókívánságok; a jelenlévők közül ki örömmel, ki meghatottan szorított kezet az ünnepelttel, akinek mindenkihez volt kedves szava, üzenete.

Az ünneplés a temesvári püspökség udvarán agapéval zárult. A gyémántmise öröme megerősítette: ahol egy pap hűséggel szolgál, ott Isten áldása a közösség életében is megmutatkozik.

Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír