Egy asztalhoz ültetni minden népet – A magyarországi Sant’Egidio karácsonyi ebédet adott

Az idén avatta boldoggá XIV. Leó pápa Floribert Bwana Chui-t, akit a hit iránti gyűlöletből öltek meg 2007-ben. A mindössze huszonhat éves fiatal vámtiszt a Sant’Egidio közösség tagja volt. Szabadidejében utcagyerekeknek segített, szervezte nekik, velük az úgynevezett béke iskoláit. Egy csempészbanda kínozta és ölte meg, amiért kenőpénz ellenében sem volt hajlandó átengedni egy romlott élelmiszer-szállítmányt a ruandai–kongói határon. Boldog Floribert-nek a szegények, különösen az utcagyerekek iránti barátsága adta az erőt ahhoz, hogy nemet mondjon a pénz bálványának. Az ő álma ez volt: a közösséggel minden népet egy asztalhoz ültetni. Hozzátehetjük: a közös ünnepi asztal és a tárgyalóasztal együtt áll vagy bukik…

Ezek a gondolatok jutottak eszembe a Sant’Egidio budapesti ebédjén karácsony napján, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium gyönyörűen felújított ebédlőjében, amely megtelt fedél nélküliekkel, lakhatási szegénységből, fűtetlen bérlakásokból érkező vagy szociális otthonokban, család nélkül vagy abból kiszakítva élő idősekkel. Fiatal ukrán édesanyákkal, akiknek férjei vagy a fronton, vagy a hátországban védik hazájukat. Az egyik ilyen asztalnál ülő fiatal ukrán anyukák fogadtak barátságukba egy hazánkban menedékre és ösztöndíjra lelő gázai palesztin egyetemista lányt: új barátságok, új ölelések születtek.

Izajás próféta jövendölése szerint a „nép, amely sötétségben járt, nagy fényességet látott” (Iz 9,1). Sokszor e szavakat metaforikusan értelmezzük. A szemlélődés erejével mélyebbre tekintve azonban észrevesszük, hogy számos nép valóban sötétségben él: Ukrajnában, Gázában hiába kapcsolják föl a villanyt, ha az energiahálózatot, az erőműveket szétlőtték. Ahol háború, ott sötét van, és hideg. Mint a betlehemi éjszakában lehetett, a szálláson kívül, az istállóban, a pásztorok kunyhóiban.

A budai ciszterci gimnázium most először adott otthont a szegények karácsonyi ebédjének. Különösen is köszönet illeti Barlay Bence igazgatót, aki egész családjával együtt fel is szolgált az ebéden. Mint minden önkéntest, őt is egy meghatározott asztalhoz osztottuk be: az ott ülő idősek ámulattal fogadták, hogy a patinás intézmény vezetője hozza nekik az újházi tyúkhúslevest, a töltött csirkét és a bejglit. Megvalósulni látszottak XVI. Benedek és Ferenc pápa szavai:

Nálatok elvegyül az, aki szolgál azzal, akit szolgál. Melyikük a főszereplő? Az ölelés”.

És talán még valami, amit a néhai Jonathan Sacks rabbi nyomán a szerepcsere, vagy a behelyettesítés teológiájának nevezhetnénk: a világban a szegények szolgálják a gazdagokat, míg az Isten országában „az úr felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és körbejárva felszolgál nekik” (Lk 12,37).

Karácsonykor együtt a család – mondják. De akinek nincs családja? Az ebéden felszolgálók között teljes családok is voltak: nagyszülők és szülők kicsi, iskolás vagy egyetemista gyerekeikkel, mint például a Juverka vokál, azaz Beke Csilla és lányai. Nincs karácsonyi ebéd műsor nélkül, amiben helyet kaptak karácsonyi énekek és jazz örökzöldek, fedél nélküli barátaink, mint Szamóca és Balázs versei és dalai saját előadásukban, vagy Aranka néni a Rózsa utcai idősek otthonából, egykori szórakoztató zenész, aki örömmel ült le itt a billentyűk mögé.

A kisebb gyerekek is énekeltek, és győri gyerekek rajzait hozták a szegény vendégeknek. A multikulturalizmus jegyében az ajándékokat a Mikulás hozza. Az egyik apuka vállalta a szerepet, de amikor meglátta a kezdetleges, elnyűtt jelmezt, akkor közölte: „Én hivatásos mikulás vagyok. Ha beöltözöm, még a saját kisfiam sem ismer meg.” Hazaugrott hát a kellékekért, és amikor újra megjelent, a látvány lenyűgöző volt.

Köszönet illeti az EON-t, aki hivatalosan is szponzorálta az ebédet és az ajándékba szánt vadonatúj takarókat. A közel kétszáz vendég kiszolgálása és megajándékozása nagyon sok ember önkéntes munkája és adományai mellett lehetséges. Köszönet illeti a „szegények karácsonyi angyalait” és mindazokat, akik az ebéd, és a minden vendégnek személyesen átadott és sok esetben személyre szabott ajándékok előteremtését anyagilag segítették. A terítésben részt vevők sokaságának köszönhetően a közösség tagjai együtt ülhettek meghívott szegény barátaikkal, köztük azzal a tatárszentgyörgyi családdal, amelynek két tagja, fiatal apa és kisfia a 2008 és 2009 folyamán elkövetett gyilkosságsorozat áldozata lett. Lehetetlen lenne mindenkit név szerint említeni és köszönetünket egyesével kifejezni ebben a cikkben.

A Sant’Egidio karácsonyi asztala képzeletben körülöleli a Földet: sok száz helyszínen terítünk Rómától Dzsakartáig, Párizstól Monorig, New Yorktól eldugott afrikai falvakig összesen akár kétszázezer embernek is, mindenütt a filokália, a szépség szeretete jegyében.

Mert a szegények is megérdemlik, hogy a legszebb helyekre nyerjenek bebocsátást, hogy a levest forrón kapják, az asztalon fenyőág és gyertya illatozzon, menükártya tájékoztassa őket a fogásokról, akár egy diplomáciai fogadáson…

Ahogy Leó pápa is buzdít: tegyük a szegényeket az Egyház szívébe, középpontjába, ha Jézust akarjuk ott látni. Egy hajléktalan barátunk, Józsi nagyon fél a háborútól. Az ebéd elején kérdésekkel bombázott: mikor tör ki a III. világháború, mit terveznek a nagyhatalmak… Az ebéd végére átalakult a hangulata: „Ez különb volt, mint Attila lakomája. A spanyolok meg kétszáz évig hiába keresték Eldorádót, és nem tudták, hogy itt van…”.

Újdonság volt, hogy a Fiatalok a Békéért, a Sant’Egidio tizenöt és huszonöt év közötti nemzedéke külön is rendezett egy kisebb, de hasonlóan szép ebédet a Kaníziusz Szent Péter-templomban szegény családoknak és az utcákról, terekről karácsony reggelén meghívott hajléktalanoknak. 

Pécsett kétszázan voltunk a ciszterciek Nagy Lajos Gimnáziuma dísztermében. Ez a karácsonyi ebéd is szép prófétai látomás arról, hogy egymástól nagyon különböző élettörténetű, társadalmi helyzetű emberek hogyan ünnepelhetik együtt a Megváltó, a Béke és a Barátság Fejedelmének születésnapját, nagy mélységben és meleg hangulatban. A köszöntőben a pécsi közösség vezetője, Nagy János felidézte Ferenc pápa 2022-es karácsonyi szentbeszédének egy gondolatát:

bármilyen életállapotban is legyünk, a jászolba született Isten közel van és marad, és így szól hozzánk: „ismerem fájdalmaidat”.

A „béke iskolája” szegény gyerekeinek epifániája is volt ez az ebéd: most először léptek színpadra és a nyilvánosság elé büszkén, karácsonyi énekeikkel, több mint harmincan, szegények és középosztálybeliek együtt. Nyolc nigériai diák a XXIII. János Kollégiumból örömmel szolgált föl, miközben ők is szűkölködnek, mert szüleik nem tudják őket támogatni ebből a távoli, nagy, de sok sebből vérző országból. Velünk voltak azok a szegény barátaink, köztük egykori intézeti gyerek és hajléktalan, akik a szegények jubileumán nemrég Rómában velünk voltak Leó pápa ebédvendégeiként.

A karácsonyi ebéd a színeváltozás pillanata: a megszelídült gubbiói farkas és a Zakeusok órája, a vállalkozóé, aki ingyen helyreállítja egy szegény család lakhelyét, vagy hajóját ajánlja föl, hogy a vitorlázás ne csak a gazdagok kiváltsága legyen.

Monoron idén is a csodaszép Fürge Páva bisztró adott helyet a Sant’Egidio karácsonyi ebédjének, a tulajdonos, Kruchió László, „pápai és elnöki virágkötő művész” segített az előkészületekben és a felszolgálásban is, beszélgetett a vendégekkel.

A különleges díszbe öltözött kicsiny helyiségekben a meghívottak úgy érezték, egy karácsonyi mese díszletei közé lépnek be, miután a templomban együtt hallgatták meg a születés örömhírét. Fuvolaszó kíséretében karácsonyi dalokat énekeltek, ezt követően érkezett a finom ebéd, amelynek végén a bisztró süteménnyel is kedveskedett a vendégeknek. A sok gyerek jelenléte különösen vidámmá tette az együttlétet, amelynek végén a 11 éves Kevin születésnapját is megünnepelték.

A karácsonyi ebéd az igazság és az igazságosság pillanata, amikor felismerjük, hogy nem hitelezők, hanem adósok vagyunk.

A karácsony a fény, az öröm és a béke helyreállítása. Csak egy pillanatra, egy órára talán, néhány helyén a földnek, miközben még dúlnak a véget nem érő háborúk Ukrajnában, a Szentföldön, a két Szudánban, Kongóban és másutt. Miközben még mindig utcán élők ezrei, tízezrei dideregnek dúsgazdag európai és amerikai nagyvárosainkban. Miközben idősek töltik egyedül vagy intézeti körülmények között, fűtetlen lakásaikban a szentestét, kétségbeesve és belezavarodva a magányba. Ne törődjünk bele. Isten nem törődött bele: meghallotta a szegények kiáltását, és leszállott közéjük, értük. Nem vagyunk tehetetlenek mi sem: ahogyan a maffia által megölt olasz pap, Pino Puglisi mondta: „Ha mindenki tesz valamit, akkor együtt sokat tehetünk”.

Szöveg: Szőke Péter

Forrás: Sant’Egidio

Fotó: Merényi Zita; Sant’Egidio

Magyar Kurír