Elveszettnek hitt középkori kánonjogi kéziratot fedeztek fel Szentpéterváron

Luccai Szent Anzelm (†1086) a kevésbé ismert szentek közé tartozik, azonban erőteljes befolyása az érett középkor kánonjogi kultúrájára, annak oktatására és az úgynevezett „gregoriánus reformra” megkérdőjelezhetetlen. Luccai püspökként mindent megtett a székesegyházi kanonokok műveltségének elmélyítésére, ezzel megerősítve nemcsak a papság biblikus és egyházfegyelmi ismereteit, de a luccai székesegyházi iskola működését is az európai egyetemek kialakulásának hajnalán. Tizenhárom könyvből álló joggyűjteményét is ennek a célnak az elérésére szentelte.

Szuromi Szabolcs Anzelm premontrei rendi professzor – amint arról már többször beszámoltunk – 2006 óta végez kodikológiai és paleográfiai kutatásokat a szentpétervári könyvtár engedélyével, hogy szisztematikusan feldolgozza azt a kétszáz éve érintetlen 902 kéziratot, amely 1796-ban került el a párizsi Saint-Germain-des-Près-i apátság (alapítva 543/556 körül) könyvtárából, és 1801-ben érkezett Szentpétervárra. Ennek az érintetlen anyagnak a teljes leíró katalógusát készítette el Szuromi professzor 2019 őszére, amelynek két kötetét 2019. október 22-én mutatta be, és háromnyelvű (latin, orosz, angol) kiadásának megjelentetése jelenleg folyamatban van. A precíz kéziratleírásokra tekintettel kezdhette meg Szuromi professzor a szentpétervári Orosz Nemzeti Könyvtár már feldolgozott középkori latin kódexállományának a hasonló módszerrel történő vizsgálatát és katalógusainak pontosítását most, 2021 októberében, ami azonnal a nemzetközi szakma érdeklődésére számot tartó nagy jelentőségű felfedezést eredményezett.

A konkrét kézirat – a levéltári feljegyzések alapján – még a Saint-Germain-des-Près-i apátság könyvtárának 1796-ban történt szétdarabolódása előtt, 1791-ben vásárlás útján került el Párizsból Szentpétervárra, a Zaluszkaja Könyvtár állományába. Ez a későbbi nemzeti könyvtár elődjének tekinthető, amelyet II. Katalin cárnő (1762–1796) következetesen bővített 1773-tól.

Az említett kéziratot már 1812-ben a katalogizált „biblikus irodalom” kategóriában tartották nyilván. A kéziratot leíró részletesebb elemzésre azonban 1927/28-ig nem került sor. Ekkor történt meg a kódex hibás tartalmi és datálású (9. század) publikálatlan leírása. Alexandra Dmitrijevna Lublinszkaja (elhunyt 1980-ban) a korábbi besorolást követve a kötetet a biblikus témájú anyaghoz sorolta, a „psalterium”, vagyis a napi zsolozsmamondáshoz használt zsoltáros kötetek közé. Ezt az álláspontot vette át még a legutóbbi, Olga Bleszkina által 2015-ban kiadott katalógus is.

Szuromi Szabolcs Anzelm vizsgálatai megállapították, hogy az említett kézirat két részből áll, melyeket ugyanazon kéz másolt, nem utólagosan egybekötött anyagról van szó. Az első egység – amely a tartalmi, műfaji és tematikus tévedést okozhatta a korábbi osztályozásban – valóban a zsoltárokkal kapcsolatos. Azonban nem zsoltároskönyv, hanem Luccai Szent Anzelm nem túlságosan ismert művének, a zsoltárokhoz írt kommentárjának a szövegét tartalmazza. A második rész pedig egy eddig ismeretlen szövegtanúja Szent Anzelm kánonjogi gyűjteményének.

A felfedezés azért rendkívül jelentős, mert az utóbbi említett munkának eddig mindössze húsz – tartalmuk alapján különböző csoportokba sorolt – kézirata volt ismert, melyek közül kettőt Szuromi professzor azonosított 2001-ben és 2006-ban (mindkettőt a Vatikáni Apostoli Könyvtár állományában). Ő volt az, aki a nevezett kánonjogi gyűjteményről, keletkezéséről, tartalmáról, szerkezetéről és szövegverzióiról bizonyította azt az alapvető elméletet, amelyet jelenleg a nemzetközi szakma is egységesen elfogad. Ebbe a munkájába illeszkedett a Luccai Szent Anzelm által összeállított kánongyűjtemény eredeti szerkezetének és tartalmának rekonstruálása is, valamint az ahhoz legközelebb álló jelenleg ismert szövegtanú meghatározása.

Az 1996 és 2006 között végzett kutatások során több franciaországi kézirat marginális bejegyzésében feltűnt egy „S. Germ.” kéziratra történő utalás, amelyet eddig, még a Szentpéterváron kétszáz éve érintetlenül őrzött 902 kéziraton belül sem sikerült azonosítani. A most felfedezett kódexben található kánonjogi kollekció azonban minden tekintetben alátámasztotta az utalásokból ismert Luccai Szent Anzelm-féle gyűjtemény létezését, amely a többi Saint-Germain-des-Près-ből származó kéziratnál egy évtizeddel korábban érkezett Szentpétervárra. A kézirat minden kétséget kizáróan követi a jelenleg legrégebbi szerkezetűként meghatározott vatikáni kézirat felépítését, de ahhoz képest bővített anyaggal, így szerkezetileg, tartalmilag és formájában a jelenleg ismert második legrégebbi szövegtanút jelenti. Ezzel minden tekintetben megerősíti a Szuromi professzor által 2006-ra felállított elmélet állításait és tarthatóságát.

Az újonnan azonosított szövegtanút – a most elvégzett kodikológiai és paleográfiai vizsgálat alapján – minden bizonnyal Firenzében másolták a 12. század első évtizedeiben, ahonnan a corbie-i apátság (alapítva 659/661 körül) állományába került, melynek legnagyobb részét 1683-ban átszállították és egyesítették a Saint-Germain-des-Près-i apátság könyvtárával. Ez indokolhatja a 17. századi marginális „S. Germ.” bejegyzéseket más, Franciaország területén őrzött Luccai Szent Anzelm-kéziratokban.

A Szuromi Szabolcs Anzelm OPraem által 2021. október 20-án megkezdett és a szentpétervári Orosz Nemzeti Könyvtár állományának 6–16. századig terjedő latin anyagára kiterjedő kutatás első lépése egy elveszettnek hitt – vagy csak feltételezett – további Luccai Szent Anzelm-kézirattal (jelenleg így összesen 21 kánonjogi szövegtanú ismert) gazdagította a kánonjogtörténeti ismereteket. Ez egyúttal rávilágított arra, hogy Szent Anzelm eredeti célja megvalósításában a biblikus és az egyházfegyelmi ismeretek szorosan összetartoztak. A kutatási eredmény arra is felhívja a figyelmet, hogy kánonjogi szövegtanúk nemcsak a jogi vagy kánonjogi tartalommal nyilvántartott állományban találhatók meg, hanem szükséges egy szisztematikus, az egész középkori latin kéziratállományra kiterjedő részletes kutatás ahhoz, hogy új és pontos leíró katalógusok születhessenek a különböző középkori anyagot őrző könyvtárakban szerte a világon.

Forrás és fotó: Csornai Premontrei Apátság

Magyar Kurír