Egy éve kezdődött az újabb izraeli–palesztin háború – Interjú a jeruzsálemi latin pátriárkával

A Vatican News felidézte: 2023-ban egy hónappal az október 7-i vérfürdő után készítettek hosszú interjút Pizzaballa bíborossal, amely nagyon megérintette olvasóikat. „Minden megváltozik” – mondta akkor a pátriárka. Mi változott azóta? Mi változott meg a szentföldi keresztények számára? – kérdezte őt a portál munkatársa, Roberto Cetera.

„2023. október 7. előtt teljesen más politikai távlatok álltak előttünk. Az izraeli–palesztin konfliktus – habár látensen mindig jelen volt – egy megszokott mederben folyt, ami nem volt különösképpen aggasztó, olyannyira nem, hogy nem élvezett prioritást a nemzetközi diplomácia napirendi pontjai között. A vallásközi párbeszéd is folyt a megszokott medrében, megerősödött Ferenc pápa apostoli útjainak, illetve a Fratelli tutti enciklikának köszönhetően. A keresztény közösség aktívan tevékenykedett a különböző pasztorális területeken. Mára mindez érvényét vesztette. A palesztin kérdés olyan drámai módon merült fel újra, hogy még az eddigieknél is nehezebbé vált megoldást találni. A vallásközi dialógus súlyos válságba került. A keresztény közösség pasztorális kezdeményezéseit újra kell gondolni az új kontextusban, amelyet bizalmatlanság és félreértések jellemeznek. Szinte általános a gyűlölet, a verbális és a fizikai is, a katonai erőszak, amit soha ezelőtt nem tapasztaltunk. Mindezeket megélve nem maradhatunk közönyösek. Vagyis, válaszolva a kérdésére: igen, sok minden megváltozott, és jelentős mértékben. Újra el kell kezdenünk a jövőről beszélni, de nem elfeledkezve arról, hogy sok és mély seb marad a mostani konfliktus után.”

A bíboros elmondta: a regionálissá váló konfliktust mindenki szeretné, szerette volna elkerülni, mégsem lehetett. Bízik abban, hogy a jelenleginél tovább nem terjed a konfliktus, a veszély azonban fennáll. „Inkább egy másik veszélyt látok: a kilépési stratégia teljes hiányát. Minden háborúnak politikai, nem pedig katonai lezárással kell végződnie. (…) Kizárólag katonai stratégiákról van szó, politikairól soha, azt gondolják, a békét az hozza el, ha valaki legyőzi az ellenségét. Milyen lesz ezután Gáza? Milyen lesz Libanon? Beszél erről bárki is? Ezek azok a kérdések, amelyeket fel kellene tenni – amelyeket fel kellene tennie a nemzetközi közösségnek, megoldásokat keresve.”

Pierbattista Pizzaballa 1990-ben, éppen október 7-én érkezett a Szentföldre. Az ott töltött 35 év tapasztalatával a most zajlót tartja a leghosszabb és legkegyetlenebb háborúnak.

Az a benyomásom, hogy valami eltörött mind a két társadalom lelkében. Talán már előtte is meg volt repedve, de most végleg széttört.

Mindkét társadalom traumatizált. Az izraeli társadalom október 7-ét kis soáként éli meg, míg a palesztinok számára a gázai háború egy új Nakba. (Nakba, magyarul ’katasztrófa’ az 1948-as zsidó–palesztin háború alatti és utáni, palesztin lakosságot érintő kitelepítési akció volt, melynek következtében több mint 700 ezer embernek kellett elhagynia otthonát a frissen megalakuló Izrael állam területén. – a szerk.) Vagyis mindkét oldalon, mindkét nép szívében mély sebek szakadtak fel. Olyan tátongó sebek, amelyek mindig is jelen voltak az emberek életében, és most fenyegető kísértetként jelentek meg újra. Ez szabadon engedte a félelmet. A félelem pedig iszonyatos erőszakot tud eredményezni, mert az ember a saját létezését érzi veszélyben. Ebből a félelemből nőtt ki az az erőszak és embertelenség, amelynek az elmúlt egy évben tanúi voltunk: ezért tagadják meg, hogy elismerjék a másik létezését, annak érdekében, hogy megőrizzék a sajátjukat. Ezt lehet látni a nyelvezeten is, amit használnak a felek, amely telve van erőszakkal, embertelenséggel, bizalmatlansággal.”

„Az izraeli társadalom meggyőzte önmagát, hogy a palesztin probléma nem létezik, felszívódott, feldolgozódott – véli a bíboros. – (…) A politika szereplői pedig nem voltak képesek jól olvasni a valóságot, és megfelelő megoldásokat javasolni egy helyzetre, amely valójában mindig ott forrongott a felszín alatt, és amely végül a lehető legerőszakosabb, legradikálisabb, leginkább gyűlölettel teli módon robbant, és készületlenül ért mindenkit.”

A háború hátterét is vizsgáló, mély beszélgetés során a helyi egyház szerepéhez is eljutottak. A latin pátriárka leszögezte: „Az Egyháznak mindig azok mellett kell állnia, akik szenvednek. Mindig. Az Egyház nem lehet semleges. Nem mehetek úgy oda a híveinkhez Gázában, akiket éppen bombáznak, hogy közlöm: »Mi semlegesek vagyunk.« Ugyanakkor, jóllehet igaz az, hogy az Egyház nem lehet semleges, az is igaz, hogy a konfliktusban sem vehetünk részt. Ez nemcsak helytelen lenne, hanem ostobaság is egy olyan helyzetben, amikor 76 év háború után a két fél hibái nem kioltják egymást, hanem összeadódnak.”

Egy személyes kérdést is feltettek a bíborosnak, a pozíciójával járó magányosságról. „Mondjuk azt, hogy a magányosság a szereppel együtt jár. A szerepem megkívánja, mert ez teszi lehetővé, hogy szabad maradjak. Nem lehetsz teljesen szabad, ha nem tartasz meg bizonyos érzelmi távolságot. Ezzel együtt, mivel ember vagyok, természetesen érzem ennek a súlyát.” A ferences szerzetesként korábban közösségben élő főpásztor hozzátette:

…a magányt be kell lakni. Be kell lakni imával, az Úrral való kapcsolattal, a helyes dolgok megtételével, a szüntelen megkülönböztetéssel és a megfelelő emberekkel való kapcsolatokkal.”

Jeruzsálemre irányítva a figyelmet, a riporter utalt rá: ha nincs béke Jeruzsálemben, nem lesz béke a Közel-Keleten. Mint arról már évekkel ezelőtt is beszélt Pizzaballa bíboros, Jeruzsálemben „ingatlanügyi háború” zajlik, minden egyes négyzetméterért. A főpásztor most is megerősítette: „Jeruzsálem a konfliktus lakmuszpapírja, nem csupán a szentföldi, hanem az egész közel-keleti konfliktusé. Jeruzsálem az egész szíve, a középpontja, jóban-rosszban.”

A jeruzsálemi latin pátriárka úgy látja, hogy az izraeli–palesztin konfliktusnak jelenleg nincs megoldása. A világ számos pontját bejárta a közelmúltban, és azt tapasztalta, hogy zavarodottan, megosztottan állnak a keresztények a konfliktushoz, csak a szentföldi keresztények támogatásában egységesek. „Csak Ferenc pápa hangja emelkedik ki, aki az emberiség válságát siratja, amely átjárja a mai szomorú időket. És ezt nem pártos büszkeséggel mondom, hanem nagy szomorúsággal a szívemben.”

Fordította: Verestói Nárcisz

Forrás: Vatican News angol nyelvű szerkesztőség

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír