Egy hívő élet varázsa – Villanófényben Kvanduk Frigyes

„Az emberlét hiánylét. Ezt nem szeretjük beismerni, mert kellemetlen, de így van. Az igazságra, a szeretetre, az emberi közösségre alapvető igénye van az embernek. A Jóisten pedig felajánlja nekünk a teljes emberi élet lehetőségét” – mondja Frigyes atya.

Lelkipásztori szolgálata során figyelemmel fordul az emberek felé, megszólítja, kérdezi őket, beszélget velük. Mindenkivel. A plébániára betérőkkel, az utcán, a boltban szembejövő ismerősökkel, a templomfelújítás során megismert munkásokkal, művészekkel, a főiskolai tanítványokkal. E beszélgetések nyomán alakul ki a kapcsolat a lelkipásztor és az Istent kereső ember között. Frigyes atya tudja, milyen nehéz az istenkeresés útja. „Már a felismerés és a döntés sem egyszerű, és a világ sem könnyíti meg a dolgunkat. De amit az embernek tennie kell a hitéért, az nem mérhető össze azzal, amit nyer – biztat Frigyes atya, és hozzáteszi: – A Jóisten egészen odaadta magát nekünk, és ugyanezt kéri az embertől is. Követnünk kell a szívünk mélyéről jövő hívást. Ott kezdődik a hívő élet varázsa.”

Eddigi életére ezekkel a szavakkal emlékezik vissza: „Nagyon hálás vagyok a Jóistennek és az Egyháznak. A Jóisten mindig velem volt, akkor is, amikor ezt nem éreztem.” A szocializmus éveiben gyerekeskedő fiú Tolnán született és járt iskolába. Kiskorától ott volt a templomban. „Velünk, ministránsokkal sokat foglalkoztak a plébánián szolgáló káplánok. Vittek minket kirándulni, táborozni, akár több napra is. Az Egyház világához közvetlen kapcsolat fűzött, benne éltem” – fogalmaz Frigyes atya, aki az általános iskola elvégzése után a győri bencésekhez ment gimnáziumba. A középiskola elvégzése után a győri szemináriumba jelentkezett, két hónap után azonban elvitték katonának. „Két évet töltöttem a hadseregben. Hosszú volt ez az idő, de nem mondhatom, hogy feleslegesen telt, és haszontalan lett volna. Sok emberrel megismerkedtem, és nem lehetett válogatni, hogy ki mellé kerüljek. Mindenkivel szót kellett érteni valahogyan, és együttműködni.”

Miután leszerelt, a tanulmányait a budapesti Központi Szemináriumban folytatta, ahonnan két évre Rómába küldték tanulni. Szakterülete a filozófia lett. „Gimnazistakorom óta érdekelt a filozófia, sokat foglalkoztam vele, az olvasmányaimat is meghatározta ez az érdeklődés.”

Szentelését 1974-ben ünnepelte. Először Pincehelyre, majd Szekszárdra, Paksra, később Pécsre került káplánnak. Eleinte Pécs-Rácvárosban is káplánként szolgált, majd plébános lett. Mintegy másfél évtized elteltével a pécsi Piusz-plébánia vezetését is rábízták. A hittudományi főiskola újraindulásától kezdve a tanítás is a feladati közé tartozik. „Ajándékként éltem meg, hogy filozófiát taníthatok. Világosabban, bölcsebben látni mindenki szeret. Úgy tapasztalom, ha előadóként a kérdéseket igyekszem egzisztenciális vagy még inkább személyes oldalról megközelíteni, akkor a hallgatók szívesen részt vesznek a munkában.”

Rácvárosban nagy terület tartozik hozzá. Szolgálati évei alatt egyre gyarapodott a lakosság, ma már csaknem 25 ezren élnek itt. A városrészben több műemléktemplom is található. „Induláskor nem voltak éppen optimálisak a körülmények. Az épületek erősen felújításra szorultak, a kisebb templomokba alig tízen-húszan jártak misére.” Célja az volt, hogy az emberek otthon érezzék magukat a plébániájukon. Látta, hogy a közösségeknek fontosak a templomaik, ezért igyekezett bevonni az embereket a munkába. „Fontos lelkipásztori eredménynek tartom, hogy a felújításban követett szemléletet elfogadták a hívek, és tevőlegesen is bekapcsolódtak a feladatokba.”

Frigyes atya számára a templomok felújítása értékmentő szolgálat. „Egy régi műemlék templom esetében az eredeti állapotokat teljesen helyreállítani nem tudjuk. De el lehet távolítani a falakról és a templomtérből mindazt, ami nem való oda. A hitünket, a lelkesedésünket, az őszinte törekvésünket kell beleadnunk ebbe a munkába, és igyekeznünk kell, hogy az új harmonizáljon a régivel. Megengedhetetlen, hogy oda nem illő dolgok legyenek a templomban. Isten háza a hitünk szempontjából meghatározó hely, nagyon lényeges, hogy itt csak tiszta, a Jóisten világához méltó dolgok jelenjenek meg. A művészet mindig közel kerül a transzcendenshez, segít világosan látunk életünk lényeges pontjait.”

Pécs-Rácvárosban a hívek ma örömmel használják a templomaikat. A szentmiséken nyolcvan-száz ember hallgatja a lelkipásztort, és eleven hitéletnek adnak otthont a felújításkor kialakított közösségi termek is. „A lelkipásztori munkában és a hitoktatásban is számítani lehet a hívekre. A Jóisten felé vezető úton járnak” – mondja a plébániai közösségről szólva Kvanduk Frigyes.

Az írás az Új Ember 2019. április 7-i számában jelent meg.

Fotó: Loósz Róbert

Trauttwein Éva/Magyar Kurír