Egy humanista a középkorból – Szabó Tibor legújabb Dante-kötetéről

Könyvében Szabó Tibor röviden felvázolja, milyen gazdasági-társadalmi viszonyok uralkodtak a 12. század végén és a 13. század elején Dante szülővárosában, Firenzében. A textilipar, a kézművesipar fejlődésével, a céhek kialakulásával itt jelentős városiasodás indult meg, ami Európa más vidékeire csak jóval később jellemző. Firenze időről időre vagy a császárok, vagy a pápák – az akkori világi, illetve egyházi hatalom – érdeklődési körébe került, mindkettő szerette volna kiterjeszteni hatalmát a városra.

Dante apja, Alighiero di Bellincione régi firenzei család sarja, birtokai voltak és pénzkölcsönzéssel is foglalkozott. Dante anyja Durante Scolaro lánya volt, a Bella nevet viselte, és korán, az 1280-as évek elején meghalt. Dante apja újranősült, ebből a házasságból a költőnek két féltestvére született. Anyja halála érzelmileg megviselte az ifjú Alighierit, egyetlen vigasza egy nála egy évvel fiatalabb kislány, Beatrice volt, akit kilencévesen ismert meg, és akibe akkor mindjárt beleszeretett. Az Isteni színjátékban így írt erről: „megütött szememmel / a nagy erő, melynek átfúrt hatalma” (Purg XXX. 41–42).  

Beatrice mindvégig meghatározó szerepet játszott Dante érzelmi életében. Mindkettejük házasságáról az apjuk döntött. A lányt nőül adták Simone de Bardi firenzei polgárhoz, Dante pedig elvette az előkelő Donati család Gemma nevű lányát. Beatrice huszonnégy éves korában elhunyt. Az utókor Danténak két fiáról tud: Jacopo pap lett, Pietro pedig vagyonos bíró, aki egy Verona melletti kis településen, Garganóban épített villát. Szabó Tibor rámutat: Dante leszármazottai ma is ezen a helyen élnek, szőlőtermesztők és bortermelők. Született egy lánya is, Antonia, aki Beatrice néven kolostorba vonult.

A könyv írója arra is kitér, hogy bár Dante viszonylag szerény jövedelmű családból származott, apja színvonalas oktatást biztosított számára. Megismerkedett a hét szabad művészettel, már korán elmélyedt Vergilius költészetében, és feltehetően a bolognai egyetemre is járt. Igazi mesterének a már időskorú Brunetto Latinit tartotta, aki szellemi vezetője, irodalmi munkájának irányítója lett. Amikor a Pokolban találkoznak, Latini nagy jövőt jósol Danténak: „Számodra nagy hírt tart a sorsnak marka” (Pok XV. 70). Dante már korán érdeklődött a zene iránt is, jól ismerte az énekes és zeneszerző Casellát, akiről szintén megemlékezik a Purgatóriumban (II. 76–133). Festészettel is foglalkozott, erről a Vendégség című művében írt. Ismerte Cimabue bizánci stílusú, ikonszerű mozaikjait, és különösen nagyra tartotta a firenzei származású freskófestőt, Giottót. Egykorúak lévén nem kizárt, hogy gyermekkorukban együtt tanultak festeni. Szabó Tibor hangsúlyozza: Dante érdeklődése igen sokrétű volt. A főművében szereplő enciklopédikus ismeretek láttán egészen megdöbben az olvasó, akitől azt kéri: „üljön meg a padkán, és élesítse jól az eszét, aki őt érteni akarja”.

A monográfia tudós írójának ismertetőjéből kiderül: verseivel és közéleti munkásságával a fiatal Dante egye nagyobb megbecsülést vívott ki a firenzeiek körében. A guelfek egyik szószólójaként tagja lett a Százak Tanácsának, majd priorként a végrehajtó hatalomnak is. Amikor azonban VIII. Bonifác pápa ki akarta terjeszteni hatalmát Toszkánára, és ezért száz katonát kért Firenzétől, Dante volt az egyedüli, aki ezt nem szavazta meg. Végül ez vezetett számára a száműzetéshez és vagyonelkobzáshoz. Soha többé nem tért vissza a szülővárosába. A kutatások szerint már száműzetésben, 1304 elején, közepén – bár egyesek szerint csak 1307-ben – kezdi megfogalmazni magában az Isteni színjáték első részét, és papírra is veti a Pokol énekeit. Vándorlása keserves volt, lóháton vagy gyalog vitte magával személyes tárgyait, kéziratait, egy-két könyvet is. Sanyarú életét így jellemzi: „Nincs semmi szomorítóbb, / mint emlékezni régi szép időre / nyomorban” (Pok V. 121–123). Firenzéről pedig ezt írja: „Vak népség, (róluk régi közbeszéd ez) / irigy és gőgös, fösvény, kapzsi fajta” (Pok XV. 67–68).

Dante 1318-ban fogadta el a Romagna tartományban lévő Ravenna ura, Guido Novello da Polenta meghívását. Az ő unokája volt Francesca da Rimini, s a költő valószínűleg ismerhette a lány szerelmét, Paolo Malatestát is – tragikus történetük a Commedia legtöbbet feldolgozott epizódja az irodalomban, a zenében és a képzőművészetben. 

Dante nem csak főművét írta a vándorlásai során. Száműzetése idején is sok filozófiai könyvet olvasott, ami megalapozhatta erkölcsfilozófiai tudását. A Vendégség című politikai értekezését 1304 és 1308 között írta meg. Ennek elején elpanaszolja igaztalan, érdemtelen száműzetését, és megfogalmazza: „Valóban vitorla és kormány nélküli hajó voltam, amelyet különböző kikötőbe, öbölbe és partvidékre sodort a fájdalmas szegénység támasztotta tikkasztó szél.” Szabó Tibor kifejti: Dante ebben a könyvében is tudatosan törekszik az önmegismerésre, és másoknak is ezt ajánlja. A helyes utat keresi, amelyen járva az ember megvalósíthatja magát: „Az erény a lélek szépsége”, az okosság viszont a legfőbb erény, vallja.

Az 1310-es években írja Az egyeduralom című művét, amely ugyancsak fontos helyet foglal el életművében. Szabó Tibor megvilágítja a közös vagy hasonló elemeket ezen értekezés és a Commedia között. Mindkettőben alapvető a kettős cél, ami a földi és a mennyei boldogság keresését jelenti. Mindazt, amit Dante maga körül lát a világban, keserű száműzetése során, szenvedélyesen bírálja Az egyeduralomban és a Színjátékban is. Meggyőződése, hogy az igazságosság „legnagyobb ellensége a kapzsi vágy”. Az igazságosságot viszont a szeretet egyre csak növeli, „kifinomítja és megvilágítja”. A cél az egyetemes béke mint legfőbb jó. „Jöjjön el a Te országod, a Béke” (Purg XI. 7).

Szabó Tibor összegzése szerint az Isteni színjáték „az egyes ember igazi fejlődéséről, megtisztulásáról, Isten szándéka szerint a rosszból a jóba való átmenetről szól, nem pedig a végső bukásról és dekadenciáról. (…) Mély erkölcsi meglátásai, bölcs gondolatai (…) örök hatást tudtak és tudnak ma is gyakorolni az utókorra. Ezért is tartjuk őt az európai emberiség egyik legjelentősebb alakjának.”

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Hungarovox Kiadó

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. november 14-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.