Kővári Magdolna SSS, a Szociális Testvérek Társasága központi elöljárója
Az elmúlt évtizedek során egyre közelebbi kapcsolatba kerültem a Szent Ignác-i lelkiséggel, (...) része lettem annak a csapatnak is, akik a lelkivezető- és lelkigyakorlatkísérő-képzést több mint tíz évvel ezelőtt megálmodták, megtervezték, és azóta is vezetik. Ennek a képzésnek egyik meghatározó eleme a Szent Ignác-i lelkiség, amelynek lényege – ahogy azt P. H. Kolvenbach volt jezsuita generális egyik előadásában egyszer kifejtette – az, hogy „az embereket ott kísérjük, ahol tartanak”. Én is ezt tapasztaltam meg sok évvel ezelőtt, amikor jezsuita lelkivezetőim lettek:
mindig ott kísértek, ahol tartottam, és mindig abban segítettek, hogy a saját utamon növekedjem.
Erre készíti fel a lelkivezetőket a mi képzésünk is.
Szeretem ezt a nagylelkű tágasságot az ignáci lelkiségben: mindenkihez megtalálja a kapcsolódási pontot és mindenki tud kapcsolódni hozzá, anélkül, hogy el kellene hagynia a saját lelkiségi hagyományát. Mert amúgy a saját közösségem bencés lelkiséget követ. (...) A bencés lelkiségnek sok elemét fedezem fel az ignáci lelkiségben, kicsit más formában vagy továbbgondolva – és ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen Szent Ignác egy bencés kolostorhoz kapcsolódva kezdte lelki útját megtérése után. (...)
Nagyon szeretem a Lelkigyakorlatok megkülönböztetési szabályainak gyakorlatias bölcsességét; olyan éles megfigyeléseket rejtenek magukban, amelyek a legmodernebb pszichológiai ismeretek fényében is megállják a helyüket. Ugyanakkor egy olyan tudatos, önreflexív életmódra hívnak, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy életünk döntései – az apró mindennapi döntésektől az életutat meghatározó nagy döntésekig – harmóniába kerüljenek az isteni logikával, és így életünk minden eleme Isten nagyobb dicsőségét szolgálja (avagy bencés megfogalmazásban: „mindenben dicsőíttessék az Isten”).
Ontko Henrik OSB bencés szerzetes, tanár
A jezsuita lelkiséggel a személyesen vezetett, szemlélődő lelkigyakorlatok, valamint személyes ismeretségek révén találkoztam. Megfogott annak istenközpontú és a figyelmet Istenre irányító jellege. Emberarcúsága az elfogadást és a növekedést segíti.
Megteremti a csendes jelenlét alkalmait. És e csönd terében és a csöndből születő felismerés kiforrottságában készít elő az Istennel és önmagunkkal való találkozásra.
(...)
Fabiny Tamás evangélikus püspök
Manapság sokat emlegetem a Szent Ignác örökségének is tekinthető bibliai tanítást a megkülönböztetés képességéről. Ezzel kapcsolatban Ferenc pápa sok jó mondatát őrzöm.
Egy jezsuita mise nem áll távol az evangélikus istentisztelettől. Letisztult, minden elemében az ősi hagyományokat követő egyszerű szertartásaik, nyitottságuk a más felekezetűek iránt… Néhány alkalmukon evangélikus egyházzene is szól, nem áll távol tőlük Bach és Mendelssohn. (...)
A jezsuiták hosszú és sokrétű képzésük alatt válnak ilyenné: befogadók, érzékenyek, a hivatásukért megküzdenek.
Marossy Gábriel, a Szilágyi Dezső téri Budai Református Gyülekezet missziói gondnoka
A jezsuiták Pray As You Go áhítatai olyanok számomra, mint a lélegzet. Nyolc éve döbbentem rá, hogy szétvált életemben a szent és a profán.
Ezek az imák azóta segítenek mindennap, hogy ne csak vasárnap, hanem a hétköznapokban is erőt merítsek kapcsolatomból Jézus Krisztussal, együtt maradjak Vele, és így világítson az életem.
Reformátusként sokat tanultam az igeolvasás és imádság szemlélődő megközelítéséből.
Nagy Ernő SJ jezsuita szerzetestestvér
Mindenben megtalálni Istent. Talán ez adott a legtöbbet, a leghosszabban tartót. Kitágította a látókörömet és a belső világomat is.
Erőt adott a hullámvölgyekben és a nehézségekben. Láttam ezt megvalósulni több rendtársam életében. (...) Szent Pál apostolnak a Kolosszeieknek írt első levelében: „Testvéreim! Jézus Krisztus a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat. Minden általa és érte lett teremtve. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn.” Ebben a rövid szakaszban ötször szerepel a minden szó. Megtalálhatom Istent embertársam szemében, a csillagos égben, egy szép virágban, egy vers ihletett sorában, a barokk zenében és még sok mindenben. Hálás vagyok, hogy Jézus Társasága tagja lehetek harminchárom éve!
(...)
Laczkó Zsuzsanna SJC, a Jézus Szíve Társaság tagja, orvos, lelkivezető, főiskolai tanár
Szent Ignác lelkisége gyökereztet meg Istenben úgy, hogy közben két lábbal a földön tart. Általa tanulom keresni és megtalálni az Urat életem minden pillanatában, legyen az örömteli vagy fájdalmas, érthető vagy felfoghatatlan. Tanít a mindent átható Jelenlétre adott válaszként élni az életem.
Általa növekszem a hálás lelkületben mindazért, amim van és ami vagyok, ami a megosztás vagy továbbadás által gyarapszik bennem.
(...)
Lukács János SJ jezsuita szerzetes, lelkivezető
Ha a kérdés az imára és lelki dolgokra vonatkozik, akkor kifogyhatatlan kincsestárat, ámulatot, részletekre nyíló figyelmet és tágasságot.
Az emberi lélek olyan megismerését és tiszteletét, amely Isten titokzatos valóságát nem elrejti, hanem megmutatja.
Ha pedig szűkebb értelemben, a jezsuitákra vonatkozik a kérdés, akkor ugyanezt. Plusz a töprengést, hogy miért nem élünk a kincseinkkel bátrabban.
Hatala Imre jezsuita öregdiák, a Gyökerek tábor önkéntese
Eszközt a kapcsolódásra: Istennel és önmagammal egyaránt. Ebből fakadó önismeretet, új látásmódot, erőforrást. Megtanít a lélek mélyére evezni – ahol csend van, béke és nyugalom.
Élettel teli csend. Ahol találkozhatom Vele.
Biztonságos tér, ahová visszatérhetek. Ahol mindig otthon vagyok. Ahol megtapasztalhatom az ő jelenlétét. Ahol megérint a teljesség.
A körkérdésre adott válaszok, melyek nyomatott formában a magyar jezsuita rendtartomány negyedéves lapja, a M.I.N.D. 2025. őszi számában jelentek meg, teljes terjedelmében ITT is olvashatók.
Forrás és fotó: jezsuita.hu
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria






