Egy keresztény nem lehet antiszemita – hangoztatta ismét Ferenc pápa

Kitekintő – 2013. szeptember 4., szerda | 9:40

Szeptember 2-án délelőtt a Szentatya a Vatikánban fogadta a World Jewish Congress küldöttségét, amelyet Ronald Lauder elnök vezetett. A találkozóra az adott alkalmat, hogy a zsidóság ezen a napon ünnepelte az 5774. év eljövetelét.

A zsidó szervezet közleménye szerint Ferenc pápa a világ minden zsidójának boldog, békés újesztendőt kívánt a „Shana Tova” héber szavakkal. Beszédében a világ vallási közösségei közötti nagyobb párbeszédet sürgette, és elítélte a vallási fundamentalizmus minden formáját. Ez volt az első alkalom, hogy péteri szolgálata megkezdése óta Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadott nemzetközi zsidó vezetőket. Megkérte Lauder elnököt, hogy továbbítsa újévi üzenetét a világ minden zsidó közösségének.

A találkozón kötetlen beszélgetés formájában Lauder és a pápa megvitatták a szíriai helyzetet és megegyeztek abban, hogy felemelik szavukat a vallási kisebbségeket érő támadások ellen, mint ahogy ez a kopt keresztények esetében történik Egyiptomban. Szintén szembeszállnak azokkal az irányzatokkal, amelyek a körülmetélés régi vallási gyakorlatát kívánják korlátozni. A pápa határozottan kifejezte, hogy figyelemmel követi a lengyelországi kóser vágás betiltását. Felkérte Kurt Koch bíborost, a Zsidókkal való kapcsolatok vatikáni bizottságának elnökét, hogy tanulmányozza a kérdést és már a jövő héten találkozót rendeznek a témában.

Ferenc pápa megismételte júniusban elhangzott kijelentését: „Egy keresztény nem lehet antiszemita.” Hozzátette: „egy jó kereszténynek szükségszerűen meg kell értenie a zsidó történelmet és hagyományokat”. A zsidók és a keresztények közös hagyományokkal rendelkeznek, és a párbeszéd a kulcs a közös jövőhöz. A szíriai konfliktusra utalva a pápa megjegyezte: „elfogadhatatlan az öldöklés, a világ vezetőinek mindent meg kell tenniük a háború elkerülése érdekében”.

A találkozó után Ronald Lauder elismerően szólt a pápa rendíthetetlen elkötelezettségéről a párbeszédet illetően. Ferenc pápa nemcsak a Katolikus Egyház életének adott új erőt, hanem új korszakot nyitott a zsidósággal való kapcsolatokban is. Az elmúlt 2000 évben soha nem volt ilyen jó a kapcsolat a Katolikus Egyház és a zsidóság között. Az elmúlt öt évtizedben egymást követő pápák sokat segítettek az előítéletek leküzdésében: ez most lehetővé teszi, hogy együttműködjünk a vallásszabadság megvédésében, bárhol, ahol veszély fenyegeti, bármilyen közösségre vonatkozóan.

A World Jewish Congress nemzetközi szervezet, amely jelen van a világ 100 országában. Az 1936-ban alakult szerv különösen elkötelezte magát a vallásközi párbeszédben, elsősorban a Katolikus Egyházzal.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír