Egy(-két) nem időben érkezett pápai bulla margójára

A leendő esztergomi érsek Széchényi György (†1695), egyben a Széchenyi grófi család oldalági megalapítója 1654. szeptember 10-én a következő sorokkal invitálta Batthyány Ádámot Sümegre, közelgő felszentelésére: „Ennek a holnapnak 26. napján estvére jön ide esztergomi Érsek Uram Őnagysága, s másnap úgymint 27 praesentis lészen az itt való sollennitás. Kérem Kegyelmedet, édes Gróf Uram, jöjjön el akkorra, hadd ne fogyatkozzam meg Kegyelmed jó akaratjában, melyet míg élek, megszolgálhassak Kegyelmednek… A minap azért múlt el, mivel még akkor Rómából nem hozták volt meg az én confirmatiómat [megerősítésemet]. Tegnap meghozták, s az Úr Őnagysága [Lippay érsek] levele is érkezék, kiben certificál de termino [biztosít az időpontról]” – olvashatjuk sajátkezűleg papírra rótt sorait.

Láthatjuk, nem Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök 2023. március 4-i felszentelése Trevi püspöki címére volt az első alkalom a magyar egyháztörténetben, amikor Rómából nem érkezett meg időben a pápai bulla.

Míg azonban múlt szombaton a pápai oklevél fizikai hiányát a pápai nuncius könnyen orvosolni tudta, közel négy évszázaddal ezelőtt komoly bonyodalmat okozott a X. Ince bullája. Nem a késése, hanem épp ellenkezőleg, a megérkezte. Széchényi György 1654. szeptember 27-i felszentelése tudniillik páratlan egyházjogi kuriózumhoz vezetett. Mégpedig azért, mert a szertartásra annak ellenére került sor, hogy az éppen megérkezett pápai megerősítő irat nem adott rá felhatalmazást, pontosabban „apostoli parancsot” – melynek meglétére most, március 4-én is fennhangon kérdezett rá a budapesti Szent István-bazilikában a főszentelő Erdő Péter bíboros.

Történt ugyanis, hogy Széchényi, 1647. május 6-án, bár megerősítést nyert a pápa és bíborosai titkos konzisztóriumában korábbi püspökségére, Pécsre, mégsem szentelték fel erre a címre. A bulláit tudniillik végül nem állíttatta ki, ami a korszakban hosszas és költséges procedúra volt a Római Kúriában. Szándékosan történt-e ez, vagy pusztán az ügyintézés húzódott el az Örök Városban, nem tudhatjuk.

Mindenesetre időközben, 1648. április 18-án Széchényit III. Ferdinánd király áthelyezte a veszprémi egyházmegye élére. Ide a kánonjog szerint ismét kérni kellett az Apostoli Szentszék megerősítését.

Az előírásnak Széchényi eleget is tett, és újra megindította az eljárást. Tudatta a bécsi pápai nunciussal új kinevezését, kérte a szokásos vizsgálat lefolytatását személyéről, egyhámegyéjéről, majd az iratokat Rómába küldték. Mire azonban az ügy a titkos konzisztórium elé került volna, 1654. júniusban váratlanul meghalt a korábbi, pécsi megerősítést bonyolító Pietro Jacomo Favilla ágens. Ő volt egyébként a magyar püspöki kar mai értelemben vett első állandó ügyvivője a Kúriánál.

Így hiába vette át azonnal a római magyar ügyek intézését unokaöccse, Pietro Larzona-Favilla, ő nem lehetett tisztában az előzményekkel, jelesül, hogy Széchényit, bár megerősítették Pécsre, bulláit nem kapta meg, így rendkívüli módon nem szentelték püspökké sem.

Ilyenkor szokás szerint ugyanis csak a konzisztoriális aktákat ellenőrizték Rómában, a bullaregisztrumokat már nem. A korábbi pécsi megerősítés tényéből ugyanakkor – teljes joggal – biztosra vették a bulla kibocsátását s a felszentelés megtörténtét, ahogyan az általában lenni szokott…

Mindez roppant kellemetlen helyzethez vezetett 1654-ben, a szeptember 27-i ünnepélyes püspökszentelésen. Tudniillik csak a szertartás közben, a pápai irat előírt felolvasásakor figyeltek fel rá – nyilván maga az akkorra már több szentelést főcelebráló Lippay György esztergomi érsek  –, hogy a mintegy két héttel korábban Sümegre érkezett apostoli irat csupán a veszprémi szék kánoni betöltéséről rendelkezik, Széchényi felszenteléséről azonban nem.

Képzelhetjük a kialakult helyzetet: döbbenet és a nyilvánvaló tanácstalanság.

A főpapokkal, főurakkal, egyháziakkal és világiakkal zsúfolt templomban az érvek és ellenérvek számbavétele után, némi vitát követően Lippay végül a felszentelés mellett döntött.

Indoka a pápa „feltételezett szándéka” volt. Vagyis nyilvánvalónak tekintették, hogy X. Ince, amennyiben megfelelően informálták volna, a veszprémi püspöki kinevezéssel együtt apostoli parancsot is adott volna a bullában a consecratióra.

A prímás döntését tehát közvetlenül nem az 1639-ben megfogalmazott önálló, az ősegyház mintáját követő püspökszentelés ideája motiválta, de nem is az apostoli királyi kinevezésnek magyar részről tulajdonított kánoni jogerő vélt hatálya, mely alapján az egyházmegyék kormányzását rendre azonnal átvették a magyar főpapok.

Egyértelmű viszont, hogy ezen eszmei háttér nélkül, a helyi skandallumot is felvállalva a katolikus világban mindenhol elhalasztották volna a püspöki rend szentségének kiszolgáltatását. Magyarországon ugyanakkor ezt némi habozás után legalább annyira bátran, mint amennyire diszkréten, de megtették. Az esetről két évtized elteltével szerzett csak tudomást Mario Alberizzi bécsi pápai nuncius, gróf Pálffy Tamás nyitrai püspök, udvari magyar kancellár révén. Ekkor már Széchényi György kalocsa-bácsi érseki megerősítését készítették elő…

Alberizzi az esetet elképedve jelentette 1675. szeptember 22-én pápai Államtitkárságnak, ahol azonban hallgatással tudomásul vették az ügyet. Ami azonban sokkal érdekesebb, az az, hogy az utókor is hallgatott róla. Sümegen, 1654 őszén, a katolikus egyháztörténet az utrechti janzenista Cornelius van Steenoven 1724. évi közismert szentelése mellett egy másik, pápai felhatalmazás nélkül végzett püspökszenteléssel lett gazdagabb a kora újkorban. (Igaz, ez a liturgikus cselekmény szerencsére nem vezetett szakadáshoz a katolicizmuson belül.)

Lippay érsek gyors és határozott, talán merésznek is mondható döntésének köszönhetően a püspökszentelés menetében semmiféle fennakadás nem történt, és a bonyodalomról a jelenlévők többsége tudomást sem szerzett. Legalábbis Keglevich Péter naplóbejegyzése, amit Deák Farkas már 1867-ben publikált, erre enged következtetni, hiszen egy szót sem ejt róla: „[1654.] Sept. 27. Simegvárban voltam, hogy Lippay György esztergomi érsek és 4 más püspök volt, gróf Battiani Ádám és Nádasdy Ferencz-cel. Ez nap volt Szécheny György veszprémi püspökké szenteltetése. 28-án pihentünk, s a templomban disutátió volt. 29-én felszentelte a sümeig templom és zárda alapítója, az új püspök a Sz. Frerencz rendiek templomát. Minden bőven volt. Megittunk 38 hordó bort, megettünk közel 500 bárányt etc. Az emberek 17, 18, 19, 20 számmal ületek egy-egy csoportban…”

Szerző és fotó: Tusor Péter

Magyar Kurír