Egy magyar tudóssal együtt segíthetünk az indiai teaültetvényeken élő gyerekeknek

„A tudományt nem egy magába zárkózó, befelé forduló tevékenységnek képzelem, hanem nyitásnak egy másik kultúra minden szintje s azon keresztül a másik ember felé. Az a másik ember pedig lehet egy nincstelen indiai is. Valaki, akinek szüksége van rám, a munkámra, a figyelmemre. Ezzel a hozzáállással messze többet kaptam Indiától, mint amennyit én adni tudtam” – mondta Pallós Tamás kollégánknak egy interjúban Bangha Imre. Az alábbiakban részleteket közlünk, szerkesztve, egy 2023 márciusi írásából, amellyel indiai szociális munkás barátjának szeretne támogatást szerezni ahhoz, hogy a teaültetvényeken élő tehetséges gyerekek egyetemeken tanulhassanak.

*

Sántinikétantól csak kétszer áll meg a vonat, míg felér északon a Himalája alá. Tárak dzsippel jött elém a teaültetvényekről. A városban az út mentén nyomortelepek és kunyhónagyságú zsákokba gyűjtött, újrafelhasználásra váró műanyag flakonok. Úticélunk Tárak háza valahol a Himalája előhegyei alatt. Az út mentén hatalmas plakátok hirdetik a turistáknak a természetvédelmi területeket, ahol elefánt, orrszarvú, tigris, leopárd, krokodil és szarvascsőrű-madár mellett számos további érdekes állatfaj él. Az ilyen területek azonban Duársz kis részét képezik. Mindenütt másutt egymást érik a teaültetvények. Egy-egy ültetvényen több ezren dolgoznak, és kisebb egységekbe, egyenként mintegy száz egyforma szolgálati lakásból álló telepekbe szerveződnek. A teaültetvény errefelé a maga saját törvényeivel bíró élettér, az itt élők meghatározó környezete.

Duársz síkvidéki teaültetvényei a tizenkilencedik század utolsó harmadában keletkeztek, azután, hogy a britek a közeli Dárdzsiling környékén már számos ültetvényt létrehoztak. Az ültetvényeken munkára először kínaiakat telepítettek be, de hamarosan rájöttek, hogy gazdaságosabb a rendkívül szegény Cshótá Nágpurból és más elmaradott vidékekről „törzsi” munkásokat hozni.

A munkaidő napi nyolc óra: a férfiak általában a tealevél-feldolgozó üzemben, az asszonyok pedig az ültetvényen dolgoznak, és legalább napi 25 kiló tealevelet kell leszedniük. A lakóházak mellett, minden ültetvényen van kórház és iskola. A kórházban csak az alapvető betegségeket kezelik, komolyabbakkal a városi kórházba kell menni. Az orvos, ugyanúgy mint a tanító, alig van jelen. A felősoktatás ritka, a „college”-nak nevezett, legalsó szintet oktató iskola, ami a mi középiskolánk felső osztályainak felel meg, mintegy száz kilométerenként található. Számos közülük keresztény intézet. A Don Boscót különösen sokszor hallom említeni.

A munkások napi 250 rúpia (mintegy ezer forint) keresete csak a létfenntartásra elég. A fizetés mellett ingyen lakást és elvileg havi 35 kiló rizs és valamennyi liszt ételadagot kapnak az ültetvénytől. Az ültetvényen a legnagyobb juttatás a lakás. Ez régen gyékénykunyhó volt, de mára már szoba-konyhás téglaépület. Az alacsony fizetés és az ingyen lakás és telek nemzedékről nemzedékre az ültetvényhez köti a munkásokat. Csak akkor jár, ha a családból legalább egy ember az ültetvényen dolgozik.

A legtöbb családban kettő és öt között van a gyerekek száma. A lányok számára a hagyományos kiemelkedési lehetőség az ápolónősködés, a fiúknak a katonaság. Másfajta életpálya kivételes.

A vallási szertartásokat az ültetvényeken élő törzsi pap, a páhán vezeti. Templomaik nincsenek. Fák tövében építenek szentélyeket a szellemvilággal való kapcsolat fenntartására.

A szalézi szerzetesek által fenntartott kalkuttai gyermekotthon, az Ásálajam egykori lakója, a szociális munkás Tárak Madzsumdár jelenleg több mint másfélszáz fiatalt segít, akik különböző indiai egyetemeken tanulnak. Nagyon büszke rá, hogy számos végzett diákja már állásban van. Állandó gondja, hogy a diákok szobabérlésére pénzt szerezzen. Időnként még a saját albérletének kifizetésére sincs pénz. A jövedelmet általában közösségi finanszírozás révén biztosítja.

Tárak egy kétszobás lakást bérel, amelyet egy fedett oldalhelyiséggel bővített ki, miután szobája kicsinek bizonyult az oda járó fiatalok tanítására. Sokan százötven kilométeres távolságból is eljönnek tanulni, mivel otthonukban nincs erre megfelelő tér és környezet. Akik számára drága a napi ingázás, azok egyhuzamban több időt is töltenek itt. Számukra esténként matracot terítenek ki, és Tárak szobáiban alszanak. Az évek során elterjedt a híre, hogy lehet hozzá jönni tanulni, ezért folyamatosan vannak nála fiatalok. Naponta 20-30 főnek készül étel.

Tárak eredetileg a helyi emberkereskedelem felszámolásán dolgozott. Gyakran a családok maguk adták el a lánygyermeket, legtöbbször háziszolgának. Megtörtént, hogy még öt évvel korábban eltűnt lányt is sikerült felkutatnia. Régebben többször is összeütközésbe került a helyi politikusokkal, akik valahogyan hasznot húztak az emberkereskedelemből. A fiatalok taníttatása is szálka volt a szemükben, azzal érveltek, hogy elég a lányoknak, ha nővérnek tanulnak.

A Himalájai Prajatn elnevezésű egyesület nem keresztény szervezet, de vallási hovatartozástól függetlenül segít a rászorulókon. Mind a segítők, mind a megsegítettek között jelen vannak a keresztények. Például Melody, aki egy észak-bengáli teaültetvényen született és nőtt fel, szülei mindketten az ültetvényen dolgoztak, nem tudták támogatni, hogy nagyvárosban tanuljon. Amikor a középiskola utolsó évében járt, találkozott Tárakkal, aki megígérte, hogy segít majd jó főiskolát találni. Ez rendkívüli motivációt adott végzős tanulmányaihoz, és jó eredményei láttán Tárak segített neki bejutni a kolkatai (kalkuttai) Szent Xavier Főiskola szociológia szakára, gondoskodott az adományok segítségével oktatásáról. Melody szenvedélyesen foglalkozik a szociális munkával, hogy ezen keresztül hozzájáruljon egy jobb társadalom építéshez.

Andzsalí egy falusi katolikus lány, aki életét Észak-Bengália teaültetvényeiben élte le, az ültetvények világában. Jelenleg az Észak-Bengáliai Egyetemen tanul. Gyülekezetük ifjúsági csoportjának egyik vezető tagja volt. Iskolai évei alatt egyházi kollégiumban lakott, és mindig azt tervezte, hogy segít majd az embereken, így a szociális munkát választotta hivatásul, és idővel megérett benne az elhatározás, hogy fogyatékkal élőkkel foglalkozzon. „A Himalájai Prayatn segített abban, hogy meglássam az életet a teaültetvényeken túl, és abban, hogy most felvettek a Tátá Társadalomtudományi Intézetben szociális munka mesterszakára, ahol a fogyatékossággal élők segítésének elméletére és gyakorlatára specializálódom” – írta magáról.

Amennyiben valaki szeretné a teaültetvények fiataljait segíteni, kérjük, hogy lépjen kapcsolatba a szerzővel: banghaimre@gmail.com. 

Forrás és fotó: Bangha Imre

Magyar Kurír