Egy nap a Jezsuita Roma Szakkollégiumban

Nyáry Borbála írásából részleteket közlünk. 

Délelőtt 10 óra van (az írás még a nyári szünet előtt készült – a szerk.), amikor megérkezem Kispestre, a Hunyadi utca 2–4. szám alá. Magam is szakkollégista vagyok, így kíváncsisággal vegyes örömmel jövök az intézménybe, hiszen ahány közösség létezik, annyiféle személyiséggel, szokásrendszerrel és tapasztalattal találkozhat az ember. A jezsuita roma szakkollégium rektorhelyettese, Oláh Zsolt szívélyesen fogad, és beenged a csendes, barátságos épületbe. Hiba György SJ, az intézmény tavaly kinevezett rektora ezekben a napokban még épp terciáját (a jezsuita képzés egyik állomása) végzi Libanonban, a szakmai vezető helyettesíti őt a 2023/24–es tanévben. Zsolti – ahogy itt hívják – körbevezet, megmutatja a lakószobákat és a közösségi tereket.

A folyosó végén éppen mosógép zúg, cipők az ajtók előtt, tablók és életképek a falakon – szakkollégistaként egészen otthonosan érzem magam, ahogy nézelődöm. A Jezsuita Roma Szakkollégiumban (JRSZ) a legtöbben kettesével laknak a 48 férőhelyes házban, amely idén 28 hátrányos helyzetű és/vagy roma származású szakkollégistának, rajtuk kívül pedig kollégistáknak és albérlőknek biztosít otthont tanulmányaik idejére.

Napközben a többség egyetemi órákon vagy a munkahelyén van, esetleg elvonulva tanul a közeledő megmérettetésekre – a szorgalmi időszak végén járunk –, egyeseknek pedig már a vizsgáik is megkezdődtek. Az udvar felől szaxofonjáték hallatszik. Kíváncsian indulok el a hang irányába, felfedezni, mit rejt a kollégium hátsó szárnya. Pusomi Viktória, a Zeneakadémia mesterszakos hallgatója gyakorol az egyik közösségi teremben a délutáni vizsgájára. A szomszédos könyvtárban Jankó Attila ELTE-s jogászhallgató tételeket dolgoz ki, így csak röviden nézek körbe, hogy ne zavarjam.

Cirka negyedóra elteltével mindketten szünetet tartanak, így már bátrabban kezdeményezek beszélgetést velük. Érdeklődésemre lelkesen mesélnek a kollégiumról, arról, miként kerültek ide, hogyan érzik itt magukat.

„Ez az otthonom, amióta elköltöztem.

Támogató közösség, amelyben nem érzem magam kívülállónak, itt mind ugyanolyanok vagyunk.

Sokat segített a koli abban, hogy a saját lábamra álljak” – meséli Attila.

Viki egyetért: „Attila már harmadik éve van itt, én kettő, úgyhogy kevesebb közösségi programon veszünk részt, mint például az elsősök; nekünk már inkább a karrier, a munka van a középpontban, de mi is értékes barátságokat, kapcsolatokat köszönhetünk ennek a helynek.”

Szóba kerül a mindennapokon túl a család és a háttér is, amely bár küzdelmes, a mai napig mindketten sok támogatást, biztatást kapnak hazulról. Anyagiakkal viszont ők segítenek a családnak, és a legtöbb szakkollégistához hasonlóan az egyetem mellett munkát is vállalnak. Vannak, akik keresetüket az ösztöndíj kiegészítésére, saját költségeikre fordítják, mások a családjuk fenntartásában is részt vesznek a hazaküldött pénzzel. Ahogy fogalmaznak, ez nemcsak az önállósodásban segít, hanem a karrierjük indulásában is hatalmas lépés, hiszen jellemzően saját szakirányuk szerint helyezkednek el. Viki például zeneiskolában tanít, Attila pedig – három társával a szakkollégiumból – egy neves nemzetközi ügyvédi irodánál gyakornokoskodik. (A Baker and McKenzie és a JRSZ idén lépett együttműködésre, melynek keretében az iroda gyakornoki lehetőséget kínál jogi tanulmányokat folytató roma szakkollégistáknak.)

Miközben beszélgetőpartnereim visszatérnek a tanuláshoz, az emeleti szobákból már pisszenés sem hallatszik. Szerencsémre az egyik szakkollégista, Varga Valentina ekkor ér vissza. A kollégium látszólag legrejtettebb, de annál kényelmesebben berendezett zugában, a kápolnában telepedünk le. Valentina hat éve tagja a JRSZ-nek, és jelenleg már második diplomája megszerzéséért dolgozik. Közigazgatás-szervezés alapszakot végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, de azt mondja, szíve mindig is a jog irányába húzta, ezért jelentkezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karára. Tanulmányait végigkísérte a roma szakkollégium, mely mostanra igazán közel került a szívéhez. „Húszéves koromig a szüleimmel éltem, ami biztonságos és megszokott környezet, de burok is volt egyben. A JRSZ-ben tanultam meg bizonyos élethelyzeteket, konfliktusokat kezelni és magamról gondoskodni” – vallja. Valentina hódmezővásárhelyi, az ottani nyolcosztályos református gimnáziumba járt, Budapesten pedig más tapasztalatokat szerzett, melyek formálták cigány-magyar kettős identitását.

„Egy átlagos gimnáziumba bekerülve mindig kilógsz a közösségből, sosem lehetsz igazán önmagad.

Ez a koli viszont helyre tette bennem, hogy értelmiségi romának lenni nem irracionális.”

A jezsuita roma szakkollégiumban – a többi tehetséggondozó, önkormányzattal rendelkező felsőoktatási intézményhez hasonlóan – a hallgatók változatos szakmai eseményeken és képzéseken vehetnek részt.

A teljes beszámoló ITT olvasható. 

Szöveg: Nyáry Borbála

Forrás és fotó: jezsuita.hu

Magyar Kurír