Egy 1500 éves papiruszon maradt fenn az utolsó vacsora egyik legkorábbi említése

Roberta Mazza, a John Rylands Research Institute ókorkutatója több ezer szövegtöredéket vizsgált a manchesteri John Rylands Könyvtár gyűjteményében, mikor véletlenül a keze ügyébe került egy 6. századi papiruszdarab. Amint az első szavak között sikerült kibetűznie a „manna” kifejezést, tudta, hogy nem egy hétköznapi szöveggel van dolga. És nem is kellett csalódnia: a fordítás során bizonyossá vált, hogy a középkori szöveg bibliai idézeteket tartalmaz.

Bár a papirusz 1901 óta a gyűjtemény része, eddig senki nem ismerte fel a jelentőségét. Mazza szerint minden jel arra utal, hogy az újra felfedezett szöveg egy papiruszamulett. Az amulett egy olyan eszközt jelent, amely a babonás hívők szerint megvédi viselőjét a gonosz szellemektől; a papiruszamulettek használata az ókori Egyiptomban terjedt el, majd a szokást a korai keresztények is átvették, akik az egyiptomi és a görög-római istenekhez szóló fohászokat szentírási idézetekkel cserélték ki.

A papiruszt eredetileg adóösszeírásra használták, ám a szöveg az idők során megkopott – ahogy a tertembuthiszi adószedő kézjegye is. A másik oldalát ellenben „újrahasznosították”, s számos bibliai idézet került rá, többek között a Zsoltárok könyve 148,5 („Dicsérjék ők az Úrnak nevét, mert parancsolt, és előállottak ők”), illetve Máté evangéliumának 26. fejezete, benne az utolsó vacsorával (28–30.)

Bárki is készítette az amulettet, az biztos, hogy írástudó volt és a papsághoz tartozott – állítja Mazza. – Valószínű, hogy a szerző nem a Bibliából másolta át a szövegeket, hanem fejből írta le – néhol helyesírási hibákat vétett, máshol pedig felcserélte a szavakat. Az összehajtogatott papiruszt minden valószínűség szerint egy medálba téve, nyakban hordták, esetleg otthon tartották, ami arra utal, hogy a korai kereszténység idején amulettként használták.

Magyar Kurír