Egy szegény ember boldog halála – Rendalapítójukra emlékeztek a ferencesek Szombathelyen

Megszentelt élet – 2022. október 7., péntek | 9:00

Október 3-án a világ valamennyi ferences templomában a tranzitus szertartásával emlékeznek a szerzetesek és velük együtt a hívek Assisi Szent Ferenc boldog halálára. Így volt ez Szombathelyen is, a Szent Erzsébet-templomban.

„Egy szegény embert ünneplünk, egy egyszerű, egy önmagát teljesen Istennek átadó embert – mondta szentbeszédében Tokár János OFM plébános. – Ferenc a Jóisten egyre odaadóbb szolgálatára kapott meghívást, aki nemcsak a földi gazdagságtól fosztotta meg önmagát, de még azt a belső tapadást is elutasította, amivel az ember önmagához, saját vagy vélt értékeihez ragaszkodik.

Elutasított mindent, amiben az ember nem az Úristennek utal vissza mindent, amit kapott, magának vissza akarja tartani;

magának akar megőrizgetni valamit abból, amiről azt gondolja, értékes, ami fontos lehet az emberek szemében. Ferenc tudta azt mondani, hogy »elengedek mindent, hiszen minden egyedül a tiéd, Istenem«” – fogalmazott szentbeszédében a ferences atya.

A szentmise végén a templom Szent Ferenc-oltáránál imádkoztak a hívek, ahol a plébános a szent ereklyéjével adott áldást a megjelenteknek.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria