Egy szerzetes pap köszönete a sokszor rejtőzködő szerzetesnővéreknek

Tegnap, február 2-án a szerzeteshivatások világnapja volt, és Horváth Zoltán esperes atyánk meghívott minket itt a környékből a terézvárosi nagytemplomba Gyertyaszentelő Boldogasszonyt ünnepelni, majd egy koccintásra és nagyon ízletes farsangi vacsorára a plébánián. A képen megváltós nővérek (fekete rendi ruhában) és karmelita nővérek (barna rendi ruhában) láthatók a plébánia dísztermében a vacsora előtti koccintásnál.

Nagyon megtisztelő ránk, szerzetesekre nézve paptestvéreinknek ez a testvéri és baráti figyelme. Bennem meg e szép találkozás után most valahogy külön nagy hála ébredt a szerzetesnővérek iránt, akik többnyire csendesen, egész életükre szóló odaadó szolgálatban vannak jelen közöttünk. Templomainkban rendszerint megbújnak a hívek között a padsorokban, vagy ha nem, akkor azt láthatjuk, hogy dolgoznak a sekrestyében, takarítanak a szentélyben, kórust vezetnek, hittant tanítanak, és vannak szerzetesnővérek, akik óvodát, iskolákat, kollégiumokat tartanak fenn. Mindenekelőtt azonban imádkoznak.

Én el sem tudnám most hirtelen képzelni az Egyházunkat az ő csendes jelenlétük, imájuk és szolgálatuk nélkül. Szerintem Egyházunk a szerzetesség nélkül teljesen felismerhetetlen lenne számunkra, legalábbis én nem tudom elképzelni már csak a magyar egyházat sem, például Pannonhalma és Tihany nélkül, vagy gondoljunk csak a domonkos Julianus barátra, vagy Kapisztrán Szent János szerepére a nándorfehérvári diadalnál, aztán a jezsuita Pázmány Péter, még az ELTE is számontartja! De a kortársak közül a piarista Jelenits tanár úr, a ferences Csaba testvér, vagy a jezsuita Jálics Ferenc és Mustó Péter... és már ez a sor is jellemző olyan szempontból, hogy csupa férfinév, a közismertek a szerzetesek közül főleg férfiak, miközben százak és ezrek szolgálták a nők közül is szerzetesként a magyar egyházat, de tényleg csendben, valódi alázatban, sok háttérimával. Nagy kincsei ők az Egyházunknak, és nagyon kívánom, sőt ezért imádkozom és kérem a mennyei Arató- és Szőlősgazdát, hogy küldjön közénk továbbra is olyan talpraesett fiatalokat, akik lesznek olyan bátrak, hogy igent mondjanak a szerzetesi életre, és így éljék meg barátságukat Jézussal, egészen közel hozzá, meghitt csendességben és egész életre szólóan kiteljesedő szolgálatban.

Forrás és fotó: Horváth Árpád Facebook-oldala

Magyar Kurír