Isten szótárában az igent mondás megelőzi a korlátokat – Lezárult az Igent mondok női lelkigyakorlat

A lelkigyakorlat szervezője immár öt éve a Jézus Szíve Társasága. Gergely Katalin elöljáró levélben köszöntötte az ünneplőket. „…amivé lettem, anyám érdemeinek és imáinak köszönhetem…” – idézte Mindszenty József hercegprímás szavait, és emlékeztetett arra, hogy

Máriához mint égi édesanyához nemcsak imáinkban és a kegyhelyeken fordulhatunk, hanem a mindennapi munkánkban is.

Balla Erika testvér, aki a lelkigyakorlatot annak születésétől fogva kíséri, így fordult a lelkigyakorlatozókhoz: „Ez a záró szentmise az út vége… Vagy az út kezdete? Azt kívánjuk, hogy a lelkigyakorlat isteni üzenete építse újra és járja át a mindennapjaitokat!”

Isten kegyelméből a lelkigyakorlat hatására ez történhetett Király Eszter újságíró életében, aki a következőket írja blogjában: „Szorongással, sóvárgással, szégyennel, bizonytalansággal és félelemmel voltam tele az Igent mondok lelkigyakorlat elején. (…) Sokkal jobban féltem Istentől, mint amennyire bíztam Benne, és elképzelhetetlennek tűnt elfogadni, hogy szeretnivaló vagyok. Úgy látszott, hogy a szomorúság állandósul a lelkemben, hogy felfal a hiány, és nagyon féltem, hogy soha nem fog a szívem legmélyéig átjárni az Istenben való bizonyosság. (…)

A lelkigyakorlat végére úgy érzem magam, mint egy sánta kiskecske, aki a heteken át tartó ölbevettség és gyengéd törődés megtapasztalása nyomán végre meri hinni, hogy biztonságban van… Most ott biceg Pásztora mellett, tapodtat sem tágít, mindennap keresi az Ő tenyerét és tekintetét, és tisztuló, egyre inkább örömteli hangon béget Neki.

Felfoghatatlan csoda nekem, hogy ezért az otthonért, ezért a meleg szeretetért, Isten bőrön érezhető igenjéért semmi mást nem kellett tennem, mint ott lenni a közelében és egyszerűen hagyni, hogy érjen.”

Eszter a bodajki záró szentmisén is jelen volt, ahol a zenei szolgálatot a kezdetektől a felvidéki Hajnalvándor zenekar vállalja. Öt évvel ezelőtt a zenekar vezetője, Danczi Mónika szerezte a lelkigyakorlat himnuszát Igent mondok címmel; a dal az idei szentmisén is gyönyörűen szólt.

Nagy öröm volt, hogy a szokásosnál jóval több gyerek vett részt a szentmisén, de természetesen a padokban főként női lelkigyakorlatozók ültek. Mórocz Tamás kegyhelyigazgató szeretettel köszöntötte őket, és – mivel a szentmisét az online közvetítés mellett a Mária Rádió is élőben adta – kiemelten üdvözölte az erdélyi és a kárpátaljai testvéreket: „A távolság ellenére egy közösség vagyunk Krisztusban.”

A napi evangélium és a záró szentmise kapcsán a plébános a búcsúzásról beszélt, ami sokszor fájdalmas, valamint félelemmel és aggodalommal teli. A búcsú olyan emberi pillanat, amikor valami megszakad. És éppen ez a fájdalom mutatja meg igazán az emberi kapcsolatok értékét. „Maradjatok a városban, míg erő nem tölt el benneteket a magasságból…” Isten sokszor időt, türelmet kér tőlünk, ezzel megadja nekünk a várakozás ajándékát.

Ez az idő szent, mert Isten úgy alkotta meg, hogy a várakozás legalább annyira értékes, mint az, amit általa megkapunk. „Tanuljunk meg mi is várni Isten ajándékára!” – hívta a testvéreket Tamás atya, majd arról is beszélt, hogy az apostolok számára a Jézustól való elszakadás örömöt is jelentett: az Eucharisztia ünneplésének kezdetét – így nevezte egyébként az ősegyház a szentmisét. Az Eucharisztiával ma is megfürödhetünk Isten közelségében. Ahogy Pilinszky mondja: „…kimondhatatlanul jól van, ami van…” Tamás atya elmondta, hogy

Isten szótárában az igent mondás megelőzi a korlátokat, a szabályokat, a nemet mondást. Isten igent mond ránk, belső elhivatottságunkra, örömeinkre, vágyainkra.

Szent Ágoston ezt így írta: „Szeress, és tégy, amit akarsz!”, míg Ferenc pápa azt nyilatkozta: „Azt az Egyházat szeretném látni, aki mer tenni, és cselekedni akar akkor is, ha megsérül.”

A szentmise végén hosszú köszönetnyilvánítást olvastak fel a szervezők. Elmondták, hogy a névsor telve van szolgálattal és hálával: civilek, művészek, egyházi szolgálattevők, sajtó- és technikai munkatársak egyaránt sokat tettek a lelkigyakorlat megvalósulásáért és mélységéért. „De a legnagyobb köszönet nektek jár, kedves lelkigyakorlatozók, hiszen értetek jön létre évről évre ez a lelkigyakorlat!” – hangsúlyozták a szervezők, Balla Erika SJC, Tyukodi Beáta SJC, Jacsó Annamária, Szebedy Bolda és Békési Erika.

A szentmise után a közösség összeállt egy hagyományos csoportképre, és a gyönyörű júniusi napsütésben volt lehetőségük személyesen is egymásra mosolyogni, falatozni, beszélgetni.

Szöveg: Békési Erika

Fotó: Pásztor Péter

Forrás: Jézus Szíve Társasága

Magyar Kurír