Egy versforma átváltozása: Arany János: Epilogus – József Attila: Születésnapomra

„helyette itt van a jelen
hiába rovom rá jelem
nem é-   
nemé”   
(Fecske Csaba: Epilógus)

József Attila Születésnapomra című versének (1937) fájdalmas-hetyke könnyedsége emlékezetesen egyedi versformában valósult meg. Aligha véletlen, hogy e műnek számos (avagy számtalan) parafrázisát ismerjük, kortárs költészetünkből is. 

Egyedi, de nem előzmény nélküli alaktanról beszélhetünk. Egy rövid szövegközi kitekintés akár a József Attila-művet is más fénybe fordíthatja.

Melyek e versforma jellemzői? Elég az első strófát idéznünk a számbavételhez:

„Harminckét éves lettem én –
meglepetés e költemény
   csecse
   becse:”

Négy, páros rímekkel (AABB) összefűzött sor; az első kettő nyolcszótagos, négyes jambusi (azaz ambroziánus), a harmadik–negyedik két-két szótagos (és, bár épp a nyitányban nem, de ugyancsak jellemzően jambikus). A verselési bravúrt e két igen rövid sor adja, amely kurtaság szakadozott-töredékes jelleget ölt, egyúttal játékos-mondókás hatást kelt. 

Arany János Epilogus című költeménye (1877) az Őszikék ciklus kiemelkedő darabja. Az életút allegóriáját bontja ki több hangnemi-hangulati szinten. De különösségét nem e toposz, hanem az alaki nyomaték adja. Ebből is az első szakaszt másolom ide:

„Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
    Gyalog bizon’…
Legfölebb ha omnibuszon.”

Mit látunk? Nyolc szótagos, páros rímes sorok itt is; ámde ami József Attilánál – a befejezetlenség vagy a megtorpanás minőségeként – harmadik–negyedik sor volt, itt egyetlen sor (a harmadik) négy szótagjába rendeződik (tipografikusan ugyancsak beljebb szerkesztve). Emellett Arany az ősibb, ütemhangsúlyos (magyaros) verselést választja, azaz nem modernizáltan ambroziánus, hanem felező nyolcas sorokat költ.

A lírai alapállás mindeközben ugyanaz: visszatekintés és számvetés – Aranynál az idős lírai én, József Attilánál a harminckét éves beszélő részéről. Más korszak, már életkor és más versnyelvi jellemzők; mégis: József Attila műve mintha Arany Epilogusának epilógusa (is) lenne… Épp hatvan évvel az Epilogus idején hatvanéves előd vallomása után.

Példa mindez arra is, hogy a hagyomány sosem konzerváltan, hanem mindig csak újragondolások útján válhatik élő-éltető közegünkké.

Fotó: Pexels

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. július 28-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.