Egyedülálló középkori kánonjogi premontrei kéziratot azonosítottak Cambridge-ben

Montague Rhodes James 1907-ben publikált leírása alapján a most azonosított kézirattal kapcsolatban eddig arról volt a kutatóknak tudomásuk, hogy egy hat részből álló, XIII. és XV. század között másolt, egyházi szövegeket tartalmazó kódex. Ez a rövid leírás nem is sejtette, hogy a kötet ennél jóval jelentősebb tartalmú és eredetű, különböző területről származó részeket tartalmaz, amelyek mindegyike a premontrei rendhez, és annak egyik legrégebbi apátságához kötődik.

Szuromi Szabolcs Anzelm premontrei professzor – amint arról már többször beszámoltunk – 2009 óta végez kodikológiai és paleográfiai kutatásokat Cambridge-ben, ahol ebben az évben fejezte be a Gonville and Caius College kiemelkedő kánonjogi könyvállománya leíró katalógus szintű feldolgozását, éppen az említett premontrei eredetű kézirat aprólékos feldolgozásával és leírásával.

Montague Rhodes James a kézirat keletkezési helyét – félreolvasva a latin település megnevezést – Lyonnak fordította. Azonban a kódex első egységében megjelölt másolási hely valójában Laon, amint azt Szuromi professzor alátámasztotta. Mint ismert, Laon – nem túl távol Prémontrétől – az egyik első új premontrei közösség megalapításának a színhelye. A híres laon-i székesegyházi iskolát és a hozzátartozó épületeket ekkor, 1124-ben vette át a premontrei rend, létrehozva a Szent Mártonról nevezett apátságot, és kialakítva a laon-i egyetemi oktatást. Ez az intézmény a premontreiek leginkább ismert és elismert egyetemi képzésének helye a középkorban. Az épületegyüttes jelentős fejlesztésen ment keresztül az 1160-as, az 1190-es években, valamint az 1226 és 1260 közötti időszakban. Természetesen az apátság pusztulásának oka is jól ismert: a francia forradalom (1789-1799) első időszaka (1789-1792) ezt az apátságot is elsodorta, az egyedülálló könyvtári állományát pedig megsemmisítette. Éppen ezért kiemelkedő jelentőségű – nemcsak a premontrei rendtörténet, hanem a kánonjogtörténet számára is – ezen állomány egy középkori kéziratának ismertté válása.

A konkrét kézirat a fentebb leírtakon túl is számos különlegességgel rendelkezik. Szuromi Szabolcs Anzelm részletes kodikológiai és paleográfiai vizsgálatai megállapították, hogy a kötetet tíz egységből állították össze. Ezek egy része francia, más része itáliai, utolsó részei pedig németalföldi területen íródtak. Egyesítésük minden bizonnyal francia területen, a laon-i Szent Márton Apátságban történt. Már az, hogy különböző helyekről erednek az egységek – így mind az íráshordozó minőségében, mind az írásformában jelentős eltérések mutatkoznak – számos sajátossággal ruházzák fel a kódexet (a benne foglalt témákat, a tíz eltérő iskolához tartozó másoló írását, egyúttal az összeállított kötetet, mint egységet).

A Szuromi professzor által végzett precíz tartalmi, tematikus, kor- és helymeghatározás alapján a teljes kézirat a XIV. század első és harmadik évtizede között keletkezett, ellentétben Montague Rhodes James megállapításával. A legelső egység a Liber Sextus, azaz VIII. Bonifác pápa 1298-ban kihirdetett kánonjoggyűjteménye nagyon korai – egy évtizeden belüli – szövegtanúja. Ez az a rész, amiről a másolóval egykorú kéz jelzi, hogy Laon-ban készült (amit a pergamen kidolgozottsága, az írásforma és a díszítés is alátámaszt). A második egység különleges értéket képvisel a középkori egyetemtörténet szempontjából is. Ez az egység a Clementinae, vagyis a XXII. János pápa által 1317-ben kihirdetett, az egyetemesen használt kánonjogi korpusz negyedik gyűjteményének másolata. Tudjuk, hogy 1234-ben jelentős változás következett be a Liber Extra – a Decretum Gratianit (1140 körül) követő első –, főképp pápai és zsinati határozatokból álló kánongyűjtemény IX. Gergely pápa általi kihirdetésével. Nemcsak a legmagasabb és egységes tekintélyt adta ezzel az új joggyűjteménynek, hanem megküldte azt az egyetemek számára, hogy a kánonjogi oktatást ezen normák figyelembevételével végezzék. Ez a szokás a későbbi pápai kihirdetettségű kánongyűjtemények esetében is megmaradt. A felfedezett és elemzett Cambridge-ben őrzött említett kézirat második egysége a Clementinae gyűjtemény római pergamenre, pápai udvari kézírással másolt formáját tartalmazza, amelyet a kronologikusan korábbi gyűjtemény után kötöttek Laon-ban. Ez világossá teszi, hogy magáról az 1317-ben a laon-i egyetem részére megküldött – kommentár és egyéb formai és tartalmi módosítások nélküli – eredeti anyagról van szó. Ilyen jellegű szövegtanú eddig ismeretlen volt még Bologna és Párizs tekintetében is.

Azonban a XIV. század eleji premontrei kézirat további különlegességeket is tartalmaz. Egy rövid, Henricus de Segusio-tól (†1271) származó töredék után újabb egység következik, ezúttal németalföldi pergamenen és írástípussal, amely a Liber Extra szövegét (1234) tartalmazza az oldalt teljesen kitöltő két oszlopba rendezve, magyarázatok nélkül, azaz korai formában, a XIV. század második évtizedéből.

Ezt követően még három egységet találunk. Egy németalföldi, korai XIV. századi, kézzel, szintén németalföldi pergamenre írt – a Liber Extrával megegyező kidolgozottságúra – hosszú kérdéssort tartalmazó részt, amelyet Jób könyvének kivonataként azonosított Montague Rhodes James. A körültekintő összehasonlító szövegkritikai elemzés alapján ez nem más, mint a premontrei kanonokok számára írt részletes lelkitükör, a szentmisére történő távolabbi felkészülésre. Ez után található a laon-i pergamennek és kézírásnak megfelelő, a XIV. század első két évtizedéből származó, prefációval összekapcsolt misekánont tartalmazó egység, amely szövegezésében követi a kortárs premontrei sajátosságokat. Végül pedig egy korábban szintén nem azonosított, papok részére szolgáló, szentmisére való közvetlen előkészületet – tan, erkölcsi és egyházfegyelem területén – segítő szöveg, szintén németalföldi pergamenen és írással, a XIV. század első két évtizedéből.

A németalföldi anyag azonosítása – azon túl, hogy szintén premontrei eredetű – nehézségekbe ütközik. Azonban a kortárs forrásokban kellően dokumentált a laon-i és az ugyanazon évben alapított (1124), a szintén premontrei antwerpeni Szent Mihály Apátság szoros kapcsolata. Ez magában foglalta a rendszeres közös káptalanokat, könyvek és kéziratok cseréjét, stb. (Hasonló az adott időszakban más rendeknél is megfigyelhető volt.) Mindennek tükrében a fent említett, a szentmisére történő méltó előkészületet segítő, premontrei lelkiséget tükröző németalföldi részek nagy valószínűséggel az antwerpeni apátságból kerültek át Laon-ba, ahol egy kötetbe fűzték őket a kánonjogi anyaggal. Az antwerpeni apátság 1795-ben szűnt meg, könyvtárát felgyújtották.

A Szuromi Szabolcs Anzelm professzor által végzett kutatás egy minden vonatkozásában egyedülálló kéziratot tárt fel. A kézirat két elpusztult premontrei apátság középkori írott fegyelmi és lelkiségi kultúráját őrizte meg. A számos egységből a XIV. század harmadik évtizedében összeállított kézirat kellően alátámasztja a premontrei rend laon-i apátságának kimagasló egyetemi oktató tevékenységét, azon belül pedig a legmagasabb szintű kánonjogi képzést. Mindezen túl jól mutatja azt az erős kapcsolatot is, amely a pápai kihirdetést nyert kánongyűjteményeknek az oktatásba történő átültetése tekintetében az egyetemeket Rómához fűzte. Egyúttal pedig világos példáját nyújtja a premontrei rend központosított működésének, amely nem pusztán a rendi életre, hanem a szentmise bemutatására és az Oltáriszentség tiszteletére történő felkészülés területére is külön kiterjedt a korai XIV. században.

Forrás és fotó: Csornai Premontrei Apátság

Magyar Kurír