Továbbra is vannak polgári áldozatok; a rombolás szisztematikus. Közeledik a tél, és a jövő egyre sötétebbnek tűnik. Volodimir Zelenszkij elnök felhívta a figyelmet a veszélyre: az ország területén az orosz drón- és ballisztikusrakéta-támadások eszkalációját követően
gyakorlatilag már egyetlen sértetlen hőerőmű sem maradt”.
A brit és a nemzetközi sajtó is idézi Zelenszkijt, aki a küszöbön álló téli időszakról beszélt – amely ukránok milliói számára jelentheti azt, hogy nem lesz áram és fűtés – a Szerbiában tett látogatása, valamint a szerb elnökkel, Alekszandar Vučićcsal folytatott csúcstalálkozó alkalmával.
Leó pápa felhívása
Augusztus 9-én, vasárnap tette közzé XIV. Leó pápa szívből jövő felhívását az Úrangyala elimádkozása során, azt kérve, hogy „tartsák tiszteletben a humanitárius jogot” és „állítsák meg az erőszak spirálját” Ukrajnában és Oroszországban.
„Továbbra is fájdalmas hírek érkeznek az Ukrajnában és Oroszországban megölt és megsebesült ártatlan emberekről. Egymást követik, sőt egyre szaporodnak a tragikus események, s egyre több civil áldozatot követelnek, akik között gyermekek is vannak. Közel állok az áldozatok családjaihoz, a sebesültekhez és mindazokhoz, akik a jelenleg zajló konfliktus miatt szenvednek.
Ennyi szenvedés láttán ismételten sürgető felhívással fordulok mindenkihez: tartsák tiszteletben a humanitárius jogot, és mindkét fél hagyjon fel a polgári célpontokat érintő támadásokkal. A háború csak újabb háborút szül, és mérhetetlen szenvedést okoz.
Ideje megállítani az erőszak spirálját, és teret adni a diplomáciának és a párbeszédnek, hogy megnyíljon a békéhez vezető út” – mondta.
Támadások mindenütt, a dnyiprói raktár megsemmisült
Drónok, rakéták és bombák veszik célba a lakóingatlanokat, kórházakat és iskolákat Harkivtól Odesszáig, a sokat szenvedett Kijevig. Ukrajnában a helyzet nem enyhül. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) augusztus 10-én kiadott közleményében tudatja, hogy a Dnyipróban található egyik humanitárius raktárát kevesebb mint 24 óra leforgása alatt két találat is érte. A raktárban a frontvonalban lévő egészségügyi intézményeknek szánt sürgősségi orvosi eszközöket tároltak. Minden odaveszett. Szerencsére nem történt személyi sérülés.
A helyszínt először augusztus 3-án érte csapás; ezt követően a WHO megállapította, hogy nem biztonságos, és megkezdte a készletek elszállítását. A WHO egyik munkatársa és több gépkocsivezető alig hogy elhagyta a helyszínt augusztus 7-én, amikor újabb támadás érte a raktárt, mely a WHO készleteit pusztította el. Néhány órával később egy harmadik csapás magát az épületet is lerombolta. A mentőcsapatoknak a helyszín teljes megsemmisülése előtt a mintegy 300 raklapból összesen 130-at sikerült másik helyre átszállítaniuk.
A WHO jelenleg igyekszik megbecsülni a kár mértékét. A támadásokat megelőzően a raktárban becslések szerint 500 ezer dollár értékű készlet volt. „Ez a raktár olyan szállítmányokat tartalmazott, amelyek az életmentő szolgáltatásokat biztosította volna a frontvonalban – nyilatkozta Dr. Hans Henri P. Kluge, a WHO európai regionális igazgatója. – A megsemmisülése azt jelenti, kevesebb a gyógyszer, kevesebb a felszerelés, és csökkent a betegek, valamint a sebesültek ellátására szolgáló kapacitás. Ezeknek a támadásoknak azonnal véget kell érniük.”
Ukrajna a függetlenség napjának megünneplésére készül
Eközben Ukrajna augusztus 24-én a függetlenség 35. évfordulójának megünneplésére készül. Ez az évforduló a háború 12., és az Ukrajna elleni teljes körű orosz katonai agresszió 5. évére esik.
Az Egyházak és Vallási Szervezetek Összukrajnai Tanácsa ez alkalomból felhívást tett közzé, amelyben az egész világot imára hívja Ukrajnáért. „Ukránok milliói veszítették el otthonukat, családok tízezrei veszítették el szeretteiket – áll az üzenetben. – Az orosz hadsereg a civil lakosság elleni közvetlen terrorhoz folyamodik, ballisztikus és cirkálórakétákkal, sugárhajtású drónokkal és légibombákkal ostromolja Kijevet és más ukrán városokat. Az ukrán nép azonban szilárdan és egységben küzd szabadságáért és függetlenségéért.”
A súlyos próbatételek idején Ukrajnának nemcsak politikai, gazdasági és humanitárius segítségre van szüksége, hanem lelki szolidaritásra is
– imádságos támogatásra, együttérzésre és testvéri jelenlétre.”
„Ukrajnának ma különösen nagy szüksége van a világ vallásos közösségének lelki egységére – írják az egyházak. – Hisszük, hogy a közös ima egyesíteni tudja a népeket, megerősíti a hitet, támogatja a szenvedőket, és Isten szeretetének, valamint az emberi szolidaritásnak a hatalmas tanúságtételévé válhat.”
Az Ukrajnáért tartott egyetemes imára vonatkozó tájékoztatás és a szükséges segédanyagok a www.prayforukraine.org.ua weboldalon érhetők el.
Forrás: AgenSIR
Fotó: AFP
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
