Egyházdoktorrá nyilvánította Szent Iréneuszt a pápa

Ferenc pápa – 2022. január 21., péntek | 16:46

Ferenc pápa egyházdoktorrá nyilvánította a 2. században élt Lyoni Szent Iréneuszt, a kelta és germán népek apostolát, aki hidat képezett a Kelet és a Nyugat között. Az erről szóló dekrétumot január 21-én tette közzé az Apostoli Szentszék.

Lyoni Szent Iréneusz, aki Keletről származott, püspöki szolgálatát Nyugaton gyakorolta: lelki és teológiai hidat képezett a keleti és a nyugati keresztények között. A neve, Iréneusz azt a békét hangsúlyozza, ami az Úrtól származik és ami kiengesztelődéshez vezet, újra egységet teremtve. Ezen okoknál fogva, megismerve a Szentek Ügyeinek Kongregációja véleményét, apostoli hatalmamnál fogva egyházdoktorrá nyilvánítom „Doctor unitatis” [az egység doktora – a szerk.] titulussal. Ennek a nagy Mesternek a tanítása bátorítsa egyre jobban az Úr minden tanítványát a teljes közösség felé.

Vatikán, 2022. január 21.

Ferenc pápa

*

A 2. században élt püspök egyházatyaként való elismerése felé január 20-án történt meg az utolsó lépés, azzal, hogy a pápa elfogadta a Szentek Ügyeinek Kongregációja igenlő véleményét. Ferenc pápa szándékáról már tavaly október 7-én beszélt, amikor a Szent Iréneusz nevét viselő ortodox-katolikus vegyes munkacsoportot fogadta. Így fogalmazott: „Szívesen nyilvánítom majd egyházdoktorrá a doctor unitatis, az egység doktora címmel.”

Akkor is hangsúlyozta, akárcsak a dekrétumban, Szent Iréneusz híd szerepét a keleti és nyugati keresztények között lelki és teológiai téren egyaránt, valamint azt, hogy a béke missziójára utal görög eredetű neve: az Ειρηναίος (Eirenaiosz), melynek jelentése: béketeremtő. „Ez nem az érdekegyeztető megállapodás, hanem Jézus békéje. Kedves barátaim, Isten segítségével munkálkodjatok azon, hogy ledöntsétek a válaszfalakat és hidakat emeljetek a szeretetközösségnek” – biztatott akkor a Szentatya.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír
(asz)

Kapcsolódó fotógaléria