– Miért kell énekeskönyvet megjelentetni a kongresszusra?
– Közel száz éve, hogy az utolsó hivatalosan is megerősített énekeskönyv, a Szent vagy, Uram! megjelent. A Hozsanna ennek a könyvnek az orgonakíséretek nélküli változata, az Éneklő Egyház pedig ugyan a püspöki kar ajánlásával jelent meg, de a gregorián dallamkincs megosztotta az egyházi közvéleményt.
– Hány műből válogattak?
– Erre nehéz számszerűen válaszolni, hiszen a hatalmas gregorián anyagból és a népénekekből egyaránt válogattunk.
(...) A könyv szerkezete sok tekintetben követi a zsolozsmáskönyvek felépítését, tehát elsősorban az egyházi éven alapul. Vélhetően 20-25 fejezetre lehet számítani.
– Milyen jövőt jósol a hangszerkíséret nélküli latin nyelvű liturgikus kórus- vagy szólóéneknek, azaz a gregoriánnak?
– A gregorián az Egyház hivatalos és szent énekkincse, s ez a jövőben sem fog változni. Tehát mondhatnám azt is: míg világ a világ, lesz gregorián zene.
– S az egyházi népénekeknek?
– A népénekeket folyamatosan szűrik az egyes énekeskönyvek összeállítói, hiszen sok közülük mára elavult, különösen a szövegek. Vannak azonban olyan népénekeink, amelyeken jól hallhatóan nem fogott az idő, s nem is nagyon lehetne őket pótolni. (...)
– (...) szakrális műveket komponált, színházi kísérőzenéket írt, tanított, (...) a szentendrei Péter Pál-templom segédkántora volt. (...) arra is jutott idő, hogy a kaposvári püspöki székházban rendezett Hit és Tudás szabadegyetem állandó vendégeként tartson előadásokat, vagy a kaposvári Szent Imre-templom keresztény pedagógiai műhelyében hallgassuk a zeneirodalomról. Mi maradt e sok feladatból?
– Jelenleg a legfontosabb tevékenységem az új énekeskönyv előkészítésében való részvétel. Ez nem csupán kottagrafika, hanem különböző anyagok megrostálása, javaslattétel arra nézve, hogy milyen énekek kerüljenek be, vagy éppen ki; valamint újabb harmonizációk elkészítése. Természetesen mindezt nem egyedül csinálom – az egyes feladatokat külön munkacsoportok végzik. (...) ma már ritkán koncertezem, inkább kántorként szoktam segíteni ott, ahol erre szükség van. Elsősorban egyházi műveket komponálok; az elmúlt négy évben két oratórium született. Az egyik az 50., nagy bűnbánati zsoltár feldolgozása, a Miserere, a másik pedig a nyolctételes, közel egyórás Szent Bernadett-mise.
Vedres Csaba szülei énektanárok voltak. Már gyerekként elbűvölték a billentyűk. Nyolcéves volt, amikor Pilisszentkeresztről Budapestre költöztek; a XI. kerületben fantasztikus kórusélet fogadta. Kamaszként a lázadó rockzene szerelmese lett. A konzervatórium zeneszerzés szakára járt, Kocsár Miklóshoz, illetve az ELTE magyar–történelem szakán tanult.
Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye; Sonline.hu
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria