Egyházi könyvtárosok és levéltárosok szakmai napja

Varga Lajos püspök, az OKGYK igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta: a közelmúlt egyháztörténetének kutatásában nagy hangsúlyt kell kapnia az 1950-ben ellehetetlenített szerzetesrendeknek, amelyek tagjainak életét és kapcsolattartását az 1970-es évek végéig kiemelten figyelte a hatalom.

Bánkuti Gábor, aki doktori disszertációját az illegalitásban működő jezsuita rendről írta, előadásában az 1945 utáni szerzetességtörténet forrásainak lelőhelyeit vette sorra. Hangsúlyozta a különböző pártszervek, az állambiztonság és a bíróságok által keletkeztetett iratok fontosságát. Kiemelte, hogy sok irat egész más helyen keresendő most, mint logikus lenne – tekintettel kell ugyanis lennünk arra a narratívára, amelyben egy-egy szöveget a hatalom értelmez. Így egy külföldi rendi elöljáró számára írt hivatalos beszámoló az állam szemében a hűtlenség és a kémkedés corpus delictije lehet.

Szabó Csaba, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatóhelyettese előadásában először a szamizdat fogalmát, hazai történetét és legfontosabb témáit vázolta fel; majd – szembehelyezkedve a Magyar katolikus lexikon vonatkozó szócikkével – azt ismertette, hogy hazánkban létezett illegálisnak tekintett egyházi jellegű irodalom, sőt, azt 1948-tól kezdődően korszakolni is lehet. Példaként a kisközösségek (Bokor, Regnum) és a szerzetesrendek belső irodalmát és fordítói munkásságának fontosabb darabjait emelte ki. Mint elmondta: a hazai liberális értelmiség az 1980-as években a Bokor mozgalomra talált rá, kizárólag annak működését emelte be saját szamizdatirodalmába, amely így a határokon túl is nagy figyelmet kapott – homályban hagyva más egyházi csoportok erőfeszítéseit.


Varga Lajos püspök az előadásra reagálva kijelentette, hogy egyházi könyvtárainknak fontos feladata kell, hogy legyen a korabeli egyházi kéziratok gyűjtése és megőrzése. Azok ugyanis a régi hitélet és lelkiség fontos mozzanataira világítanak rá – függetlenül attól, hogy teológiai szemléletük mennyire pontos vagy követendő, vagy netán az egyetemes tanítástól elhajló.

Mózessy Gergely korreferátumában egy esettanulmányt ismertetett: Cserepes Péter jezsuita esetét, akit a Btk. 127. §-ába ütköző „sokszorosítás útján folytatólagosan elkövetett izgatás bűntette” miatt első fokon három évre ítéltek, amit másodfokon két évre enyhítettek. Az eljárás felidézése után az egyházi kötetek és kéziratok korabeli állami kezelésére vonatkozó tanulságokat vonta le. Az állambiztonság nagy erőket mozgósított az egyes szövegek keletkezési körülményeinek, példányszámának és terjesztésének felderítésére, de egész szövegeket ritkán őrzött meg: támadhatónak ítélt részeket jegyeztek ki. A kéziratok java részét azonban megsemmisítették, a legjelentősebbeket bűnjelként csatolták a bírósági eljáráshoz.

Végül Mihalik Béla Vilmos, a jezsuita könyvtár és levéltár igazgatója ismertette a konferencia résztvevőivel a helyi gyűjtemény történetét, rögtönzött kiállításon mutatva be annak legérdekesebb darabjait. Ezek íve igen széles területet fogott át: a könyvtár – pályázati támogatásból frissen restaurált – legöregebb kötetétől Ferenc pápa még argentin tartományfőnökként 1976-ban Ádám János SJ számára írt leveléig.

Fotó: OKGYK

Magyar Kurír