Egyházi vezetőkkel egyeztetett Áder János a párizsi klímacsúcs előtt

Hazai – 2015. október 28., szerda | 16:55

Az élő bolygót olyan állapotban kell az utódokra hagyni, ahogy kaptuk – hangsúlyozta az államfő, amikor Veres András római katolikus és Szabó István református püspököt október 28-án hivatalában fogadta. Az egyházi vezetők és az elnök egyetértettek abban: ez a párizsi klímacsúcs tétje.

Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója közölte, hogy a közelgő párizsi klímacsúcs jegyében a megbeszélés témája a környezeti fenntarthatóság volt. Mint hangsúlyozta, a találkozón Áder János felhívta a figyelmet arra, hogy az emberi tevékenység okozta éghajlatváltozás olyan mértékűvé válhat, ami veszélyezteti gyermekeink és unokáink jövőjét, civilizációnk vívmányait és azok fennmaradását.

Ezért nem szabad elfelejtkezni arról, hogy – miként Ferenc pápa írta – „mi magunk is a Föld lakói vagyunk. Testünket a bolygó elemei alkotják, annak levegőjét lélegezzük be, annak vize éltet és frissít fel bennünket” – szögezte le az államfő.

A tájékoztatás szerint a köztársasági elnök és vendégei egyetértettek abban, hogy a közös felelősség közös cselekvést követel, így azt is, hogy vallástól, világnézettől függetlenül szót kell emelnünk élő bolygónk védelme ügyében. Az államfő és a püspökök egyetértettek abban, hogy vallásától függetlenül minden hívő és a nem hívők érdeke közös: élő bolygónkat olyan állapotban kell utódainkra hagyni, ahogyan kaptuk, olyannak kell megőriznünk, amilyennek szeretjük. Ez a párizsi csúcs tétje – rögzítették.

Az Al Gore, a környezetvédelmi tevékenységéért Nobel-békedíjjal elismert volt amerikai alelnök által elindított nemzetközi klímavédelmi kampányhoz Magyarország, Áder János kezdeményezésre, az Élő bolygónk című kampánnyal csatlakozott. Az akció célja, hogy a Élőbolygónk.hu oldalon minél több ember támogató online aláírásával nyomást gyakoroljon azokra az országokra, amelyek még nem ismerték fel a klímavédelem jelentőségét.

Forrás és fotó: MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria