A tizenöt évvel ezelőtti egyházmegyei zsinatra emlékeztek Debrecenben

A zsinati nap során felidézték a tizenöt éve (1999-ben) megtartott egyházmegyei zsinaton megfogalmazott irányelveket, értékelték az elért eredményeket, és további feladatokat fogalmaztak meg. Elsőként Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök tartott előadást, ezt követően Hugyecz János gödöllői plébános és civil munkatársai egyházközségi tapasztalataikról számoltak be.

Bosák Nándor megyéspüspök az egyházmegye alapításának kezdetére, a terület adottságaira, plébániai strukturáltságára, a megoldásra váró feladatokra és a jelen kihívásaira irányította a figyelmet. Kifejtette, hogy a zsinat az egyház életében sajátos alkalom arra, hogy a papok és a világi hívek együtt gondolkodjanak, tervezzenek a lelkipásztori feladatok ellátásában.

Az egyházmegye alapításakor a rendszerváltás időszakát éltük, amely az egész országot, a magyar egyházat is sajátos helyzet elé állította. A főpásztor emlékeztetett ennek az időszaknak egyik fontos eseményére, II. János Pál 1991-es magyarországi látogatására, melynek során a pápa felhívást intézett a magyar püspökökhöz: „A II. vatikáni zsinat után sok helyi egyházban tartottak egyházmegyei szinódusokat. Ezeket Isten egész népének, a papoknak, szerzeteseknek, a világi híveknek kellett megtartani, és megadatott nekik a lehetőség, hogy együtt imádkozzanak… Itt az ideje, hogy a Ti országotokban is elinduljanak hasonló kezdeményezések.”

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye első zsinatán elindult ez a közös gondolkodás. Az egyházmegye alapításakor nyolcvan pap látta el 250 ezer katolikus hívő szolgálatát. A zsinat egyik feladata az volt, hogy ennek az egyházmegyének a meglévő kedvezőtlen lelkipásztori struktúráján változtassanak, és ebből kiindulva határozzák meg a feladatokat.

Fontos szempontként tekintettek az egyházmegyei identitás kialakítására. Az egyházmegye egyik jellemző sajátossága, hogy ezen a területen a katolikusok kisebbségben élnek. A mintegy egymillió főt számláló lakosságból a katolikusok aránya legfeljebb 20-25 százalékot, a görögkatolikusoké körülbelül 15 százalékot, a reformátusoké mintegy 50 százalékot tesz ki, a többi réteg pedig nem tartozik egyik felekezethez sem. Településeiken egy katolikus papra 2-3 görögkatolikus pap és 4-5 református lelkész jut. A felekezetek közötti összhang a hívek javát szolgálja. Ez együttműködést kíván, ennek hiánya akadályt jelenthet. Az egészséges versenyszellem több munkát jelent, jobban össze kell tartani a papoknak és a híveknek.

A főpásztor ezután az országos problémaként jelentkező paphiányt emelte ki. Húsz évvel ezelőtt a hívek arányát tekintve ez az egyházmegye volt a legjobb helyzetben. Az elmúlt években mindig annyi papszentelés volt, hogy nem fogyott a papi létszám. Az idei év volt az első, amikor két kisebb plébániát meg kellett szüntetni. Ennek oka, hogy a közelmúltban sajnos több haláleset történt. Az utóbbi években a kispapok száma is csökkent. Ezért nagyon fontos a hivatásgondozás, az utánpótlás, az ifjúság nevelése. A főpásztor hozzátette, hogy minden közösség annyi hivatást kap, amennyit ki tud magából termelni. A hit átadása az egyházközösségek feladata. Fontos szerepe van ebben a képviselő-testületnek, amely segítségére van a papnak az egyházközség gazdasági feladataiban, valamint jelentős az akolitusok közreműködése is a liturgikus szolgálatban.

A közös gondolkodás iskolapéldáját mutatta be Hugyecz János három település – az összesen 10-12 ezer hívőt számláló Gödöllő, Szada és Valkó – plébánosa civil munkatársaival, Máté Lászlóval és Bazsik Lászlóval.

Elmondta, a jó plébános olyan, mint a karmester a zenekarban, ismeri a hangszerek szerepét, hangterjedelmét, de nem kell mindegyiken játszania. A példa a karmester és a zenekar együttműködéséről szól, Isten országának megélésében.

Ebből fakad egy fontos alapelv: a plébániának az élő Krisztusról kell tanúságot tennie. A gödöllői plébános két pápai dokumentumot, Szent II. János Pál: Millenio ineunte – Az új évezred kezdetén kezdetű apostoli levelét és Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítását említette, amelyek segítik őt a plébánosi feladatok megfogalmazásában. Krisztustól kell újra elindulnunk, és a lelkipásztori tervezés középpontjában az életszentség áll. A plébánia nem egy klub, egy szociológiai, vagy szimpátia alapján szerveződő közösség, hanem az Isten élő szava, igéje hívja össze Krisztus asztala köré.

A plébános legfontosabb feladatának tartja, hogy imádkozni tanítsa az embereket, hogy mély, meghitt és bensőséges kapcsolatba kerüljenek Istennel, ami tetteikben mutatkozik meg. Sok olyan ember él a környezetünkben, akik látni szeretnék Jézust. Valamilyen módon bennük van a vágy, nekünk kötelességünk az egész egyházközségnek válaszolni az ő keresésükre úgy, ahogy erre nekik szükségük van. De ehhez először nekünk kell felfedeznünk Őt – hangsúlyozta Hugyecz János.

Máté László és Bazsik László munkatársak a világiak szerepét mutatták be a pasztorális munkában, akik a plébános korlátlan bizalmát élvezik. Hosszú évek folyamatának eredményeként mára már az egész irodavezetést a világiak végzik a szervezőmunkától a plébánia üzemeltetéséig. Igazán aktív élő plébániai közösséget tudhatnak magukénak a 170 fős cserkészmozgalomtól kezdve a karitászcsoportig. Mint mondták, azért is fontos a világiak szerepe, hogy a plébánosváltás esetén ne legyen fennakadás.

A Szentháromság-templomban mindenkit befogadnak. Mindannyian a plébániáért dolgoznak, a nagy családhoz tartoznak. A jól kialakított plébánia egyszerre több csoportot is tud fogadni. Vasárnaponként más-más csoport a személyszolgálatos, ők felolvasnak, perselyeznek, szentségimádást vezetnek, folyosóügyeletet tartanak, ott köszöntik a templomba érkező híveket. Néhány éve bevett gyakorlat ez, de ez a gesztus sok gyümölcsöt terem. Látják az új arcokat, azokat is, akik ritkán jönnek, velük beszélgetést kezdeményeznek. Fontos a meghívó szeretet. A plébánia egy oázis kell, hogy legyen, ahol mindenki megtalálja a helyét – hangsúlyozták a plébánia világi munkatársai.

Fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír